Címke: kutya

  • Áprily Lajos – Farkaskutya

    Zárt kert nevelte fel. Futkoshatott.
    De nem ismert erdő- és vadszagot.

    Mióta nálunk – nappal láncon – él,
    szimatolgatja: mit repít a szél.

    Az erdő éle itt van túl, közel,
    s ha rezzenést hall, élesen figyel.

    S ha fenn kibukkanó őz ütne neszt,
    a lánca csörren s orgonálni kezd.

    Ijesztően zenél s egyhangúan.
    Hallottam ilyent téli faluban,

    ahol hegyháton, juhra-éhesen
    feleselgettek ordasok lesen.

    Tudom: torkából farkas-ős üvölt,
    aki szarvast vágott le s őzet ölt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Intés kutyámnak

    Fekete vagy s itt állsz fehéren
    a februári fagy derében,
    hű őrizőm.
    Reánk van gondod, semmi másra,
    nem csábulsz el csatangolásra
    tarlón-mezőn.

    Jelezd a völgybe érkezőket,
    kirándulókat, gallyszedőket,
    erdei neszt.
    De a fácánkakast, a szépet
    s az érre szomjas őzikéket
    el ne ijeszd.

    Ha vaddisznót érzel közelben
    vagy róka jár a rőt ciherben,
    riaszd, csahold.
    (S azt sem bánom: üvölts, ha éjjel
    rézsárga óriás szemével
    rád néz a hold.)

    Ha támad szomszédunk kutyája
    s nagy szemfogát húsodba vágja,
    ne hagyd magad.
    S ha rabló törne ránk merészen,
    fogadd farkasugrásra készen
    s torkon ragadd.

    Ha rossz Halál sunnyogna erre
    s telkünkre is bejönni merne,
    el ne inalj.
    Kerüld meg némán és orozva,
    rohanj a nesztelen gonoszra
    s csontjába marj.

    De ha a jó Halál megállna
    s behívó intésemre várna
    kapunk előtt,
    nehogy reá mordulj, ha látod,
    illőn fogadd, mint jó barátot
    s bocsásd be őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Füves könyv – Az állatokról

    Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

    Forrás: Lélektől lélekig (Márai Sándor: Füves könyv)

  • Albert Einstein – Idézet

    „A kutya nagyon okos állat.
    Nagyon sajnál, amiért olyan sok levelet kapok;
    ezért próbálja mindig megharapni a postást.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fa Ede – Haiku

    nem vagy magányos.
    szeret valaki: egy eb. –
    ember lett érted…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.
    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.
    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Heltai Jenő: Az én kutyám

    Van egy kutyám, közönséges fajta,
    Semmi úri, semmi szép nincs rajta,
    Farka lompos, tekintete mérges,
    Nem konyít az előkelőséghez.

    Nem tudom már, hogy kerültünk össze,
    Rossz sorsát az enyémhez kötözte,
    És azóta igaz szeretetben
    Együtt élünk boldogan mi ketten.

    Egy a mással megférünk mi szépen,
    Cigánylélek ő is, mint én éppen,
    Lusta, léha, könnyelmű is, mint én,
    S gyűlöli a szájkosarat szintén.

    Éjjelente, amikor a hold süt,
    Elkószálunk az utcákon együtt,
    Én hallgatok, ő se ugat közbe,
    Nem is veszünk soha, soha össze.

    Mikor aztán ágyba dőlök reggel,
    Odasímul hozzám szeretettel,
    Szemembe néz, azt kérdezi aztán:
    „Mért is vagyunk oly bolondok, gazdám?

    Kicsiny asztal magányos sarokban,
    Szőke, szép lány arcképe van ottan,
    Szőke, szép lány, édes tavasz-álom –
    Látod kutyám, ez az ideálom!

    Rá se nézek, csak titokba néha,
    Nem kell neki a szegény poéta…
    De ez a tárgy elkoptatott, régi,
    Ugye, kutyám, ne is szóljak néki?

    Továbbra is hadd szeressem lopva
    Azt a képet abba a sarokba,
    De annak a képnek az adója,
    Ugye, kutyám, sohse tudjon róla?

    Már én, kutyám, megmaradok véled,
    Hiszen oly szép ez a cigányélet,
    Gyakorta bús, néha-néha víg is,
    Ugye, kutyám, megleszünk mi így is?