Azt hittük, már rég alszik, és
egyszerre frissen, hangosan
megszólalt a szomszéd szobából
Lóci, a kisfiam.
„Anyuka, kit temetnek el?”
– kérdezte; és mi, a nagyok,
összenéztünk, és a szemünkben
veszély volt és titok,
hogy mire gondol Lóci és
mitől fél, hol jár az esze,
s a meglepetés zavarában
nem felelt neki senki sem.
„Kit tesznek le a föld alá?”
– sürgette most már a gyerek.
„Azt, aki meghalt” – szólt az anyja
gyorsan és nevetett.
„A-azt?” – békült meg a kicsi,
felejtve minden rossz gyanút.
„Csak azt?… Akkor jó!” – tette hozzá
és most már elaludt.
Forrás: Lélektől lélekig
