mint groteszk vízköpő
omladozó falak fölött
sarokba szorítva
kínok között
száraz ajkakba harapva
dacolok zord idővel
míg vér serken
szomjam oltani
rendet vágok
minduntalan
kusza emlékek során
omladozó téglák
torán
múltba réved tekintetem
míg holdfény
surran botladozó
szarufán
mint sötét torkú
buzgárból
szétszivárog akaratom
sebeimet titkon
bús mohával
takargatom
múló évek fészke
hinti rám kőporát
őrzöm titkok
csillagjárta honát
s ha majd a homokszemek
végleg elperegtek
mélybe zuhanva
legyek büszke jele
eme helynek
halk memento
hol könnycseppek
csordogálnak
emlékszem rád
emlékezz rám
Forrás: Lélektől lélekig
