https://verskucko.com

Címke: madár

  • Várnai Zseni – Szerelem

    Messze, a kéklő üveghegyeken
    él egy madár, a neve szerelem.
    Topáz a csőre, és a két szemén
    rubintos tűzben szikrázik a fény.
    A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
    alatta ver forró piciny szíve
    és mint a villám lecsap hirtelen,
    fényből, viharból jön a szerelem!

    Már láttam egyszer, jött egy pillanat
    szívemre ült és hittem, itt marad,
    utána kaptam gyorsan és kezem
    átfogta csöppnyi testét melegen,
    vergődött, karmolt és az átkozott
    tenyeremben verébbé változott,
    szebbik valója eltűnt, messzeszállt
    s talán már más szív fölött muzsikált.

    Elfogni őt, bezárni nem lehet,
    akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
    csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
    hogy utolérje azt a madarat.
    A színe, hangja mindig újra más,
    meseszerű, különös és csodás.
    Ott fönt lakik a kék üveghegyen
    az a madár, a neve szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Szirti sas

    Sérült sas volt. Rabúl ül ketrecében.
    Eltűnt a szikla és a kék magasság.
    Azóta őrli vadmadár-eszében:
    Most megtanultam, hogy mi vagy, szabadság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Madársors

    Megsebezték szárnyam. Lombtalan berekben,
    Bozótos, avaros, vad erdőbe’ jártam.
    Leszállott a dér is. Mindig betegebben,
    Fázva bolyongtam a hideg éjszakában.
    Vándortársaimtól messze elmaradva;
    Megázott a fészkem, bomlott, kusza lett…
    Vágytak reám, mint a menekülő vadra,
    Hogy is találkoztam akkor én veled?…

    Már tudom! Fény rezgett a te ablakodban,
    Nyirkos, őszi ködbe’ enyhe lámpafény.
    Kinyújtott kezedbe dermedten csapódtam,
    A lehelletedre ébredtem fel én.
    Beh jó is volt nálad… didergő madárnak,
    Melengettél forró szíveden, – tudod?
    Házatok békéje a szívembe áradt;
    „Terülök! Terülök!” – szólt az asztalod.

    Óh, de azóta már vége van a télnek,
    Meggyógyult a szárnyam, repülni tudok.
    És a lombok újra suttognak, beszélnek.
    Hívnak, csalogatnak ismerős dalok.
    Már szállnak a dalok… Kék tenger, tiszta lég,
    Nagy rónák, városok, a titkok, a csodák…
    Én hívem, fel se vedd! Csüggedt azért ne légy!
    Nekem verdesnem kell a börtön ablakát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Madár csőrében virág

    Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
    Van-e madár, ki élhet, ha nem szeret?
    Ezen tűnődöm: szemhéjamon az este
    vergődik, mintha egy madár szárnya verne.

    Én akkor leltem magamra,
    mikor egyedül maradtam. Olyan egyszerű
    lett a fájdalom, mikor megértettem,
    hogy nem élhetek én sem egyedül.

    S most úgy szeretlek, ahogy madár nem szerethet:
    veled sem veszíthetem el magam.
    Nem hagyhatsz el, hát nem hagyhatlak el,
    hajnalt verő, sugár-szárnyú madaram.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Gyöngykagyló

    Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem
    virág, ha nyílna ablakod előtt – játékból se tépd le, kedvesem
    madár és virág két gyönyörűsége életemnek.
    Így beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból.
    Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg
    madár daloljon és virág nyíljon álmaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A hajnalok madara

    Virágporos, tüzes, szent szárnyát
    Hiába verdesem, töröm,
    Nem akar elmaradni tőlem
    Az Öröm, az Öröm.

    Virágport szitál a lelkemre,
    Elkábít, mámorban ülök,
    Bús, vad tüzek serkennek bennem:
    Örülök, örülök.

    Fölécsapok. Töröm a szárnyát.
    Hess, hess. Óh, vidám hajnalok
    Madara, mit akarsz te tőlem?
    Meghalok, meghalok.

    Ő csak szitál. Mind tüzesebben
    Izznak az erek, idegek,
    Csak a verejtékem lesz egyre
    Hidegebb, hidegebb.

    Forrás: Szeretem a verseket FB


  • Nemes Nagy Ágnes: Madár

    Egy madár ül a vállamon,
    Ki együtt született velem.
    Már oly nagy, már olyan nehéz,
    Hogy minden léptem gyötrelem.

    Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
    Ellökném, rámakaszkodik,
    Mint egy tölgyfa a gyökerét,
    Vállamba vájja karmait.

    Hallom, fülemnél ott dobog
    irtózatos madár-szive.
    Ha elröpülne egy napon,
    Most már eldőlnék nélküle.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Szabó Magda: Madár

    Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
    micsoda kis lélek vagyok,
    ki ablakodon kopogok,
    és mint a gránát, tüzelek,
    és lengek-ingok-libegek,
    és hámba fogom a szelet,
    és hintálom a levelet,
    összekuszálom a leget,
    s azt a suttogó szövetet,
    amit a hajnal tereget,
    min villogás az erezet?
    Vagyok az élő suhanás,
    vagyok az élő zuhanás,
    lengés vagyok, kerengés,
    zengés meg visszamerengés
    arra, amiről azt hazudod,
    azt hazudod, hogy elfeledted,
    ám én megszólalok feletted,
    ám én átsuhanok feletted,
    megvillantom szárnyaimat,
    a selyem kardokat,
    melyek átmetszik az eget
    és hazugságodat,
    és akkor már tudod,
    akkor rögtön tudod,
    hogy az angyal vagyok,
    aki gyerekkorodban
    úgy magadra hagyott.