https://verskucko.com

Címke: magyar költészet

  • Nagy Gáspár: Halála kellett, halála jel volt

    Kasánszky Zsombor emlékére

    Börtönöket járt hars-nevetésű
    legszebb fogsorú éneklő-szavaló barátom
    BARÁTOM ott a földben
    ’88 november 4-én elesett
    az egyenlőtlen küzdelemben
    ELESETT MINT A VÁROS
    MINT AZ ORSZÁG
    mert halála kellett most is
    hogy segítsen
    lázítson szavaljon énekeljen
    Isten helyett hengerítse el
    ama sírok elől a sziklát
    s az országosan vezényelt amnéziát
    robbantsa föl szívével
    hitével a szelíd terrorista
    a sors merényletét visszarúgva
    mint aki tudja
    az ősz vértanúi közé besorozzák
    halála kellett még
    halála jel volt a végső elszánáshoz:
    hogy éppen aznap
    majd föltámadnak a legyilkoltak
    és barátom szaval nekik
    Petőfit Illyést
    mert ők is itt parcella-társak
    az égi fényben begyűjtve
    a GYŰJTŐ fókuszába
    „ahol zsarnokság van…”
    de „Haza a magasban” mondja
    koporsó börtönéből kilépve
    a „Koszorú”-t zihálva fölmutatja

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Hol tanítják?

    Válasz egy körkérdésre

    Hol tanítják a gyávaságot?
    Hol és milyen iskolákban?
    Hogy a félelem-higany naponta
    kúszik föl a kisdiákban.
    S ott van lehajtott fejében.
    Kérdésre szaporán botló nyelvében.
    A rémült szempár lobogó lázában.
    Ott tanyáz nyugtalan álmában.

    A gyávaságot ha számonkérik?
    A hitet is naponta cserélik?
    Az iskola sunyít és hallgat:
    némán féli a birodalmat!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    ⚖️

  • Nagy Gáspár: Magánlevél (helyett) többeknek a kevesek közül

    Kedves Krisztus utáni Kr kusom
    szívem vérem lelkem és húsom
    bizony sokszor nevetnem kell Magán
    hogy milyen értékeket preferál
    nem tudom nem tudhatom (nem is érdekel)
    mennyi ebből a „magánszorgalom”
    s mennyi a már beevett irály
    esetleg a fönnmaradási/pillanat-haszon
    csapódik pattog labdaként bizony
    kockázatmentes vizeken siklik Ön
    élvezi is talán: minő nagyszerű lavír
    amit papiros s hangszalag fölöttébb kibír
    mert könnyen letörölhető
    nyoma sem marad
    fut hát köröket
    eljött az idő
    most kell ráhajtani
    sokakat kinő
    lehet hogy végképp leköröz
    rugalmatlan fiúkat
    akik nem értik
    a helyzet adta futamokat
    melyben nyüzsögnek derék önszervezők
    semmi-horgoló poszt-osok
    az Ön vályúinál is ők
    a leg-leg-kosztosok

    no ez nem riposzt:
    mert nem lenne kiért miért
    csak nézem – hisz már nagyon Ön se fiatal
    a hang szalad
    a hangszalag is surrog
    aztán letörlik róla a port
    gazdái hívják majd:
    amolyan raport
    akkor megint vissza vagy hova?
    fogad-e újabb lovakra befutóra tétre?
    sajnálom: mi mindent tesz meg érte…
    sajnálom már most előre

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Érettségi és halotti bizonyítvány

    Egy táskaírógép most kapja meg
    – a sors szeszélye folytán –
    érettségi és halotti bizonyítványát is.
    Az elképzelhetetlen múzeumba
    majd így kerül az írás:
    „1968–1986 között
    – 18 évig –
    ezen a masinán
    vétkezett (kéjesen babrált)
    egy különben lusta költő.”

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    ✒️

    !

  • Nagy Gáspár: Kiszálló önkéntes

    „A vérbeli író korunkban is szabadságos börtöntöltelék, s épp e kockázatos léthelyzet vállalása különbözteti meg a betűvetés kufáraitól, akik továbbra is, ma is dédelgetett védencei az intézményesített társadalmaknak.”
    (Danilo Kiš)

    Lám ma is
    kiolvasom szegényes harangszavát
    a Délnek:
    mert süket lettem a sok fecsegéstől,
    elszenvedtem számtalan merényletet
    viszonylagos jókedvvel, épen, köztetek –
    éppen ez jogosít fel arra,
    hogy ne szóljak vissza semmiért,
    tehát: néma is lettem, játékból kiszálló önkéntes,
    de jósolhatom: alkalmasint majd mások szólnak
    helyettemhelyettemhelyettem
    rátok,
    elrejthetetlen,
    bár ideig-óráig még rejthető
    bűnökre rábökve mutatóujjal;
    másokra pazarolhatjátok tehetetlen düheitek,
    ha még maradt egy szikrányi önérzet,
    vagy egy besúgó arctalan-arc, aki
    helyettetek is éber, mert helyetekre pályázik,
    tehát sietős a dolga, mint kinek has- és szómenése
    van…
    én már ráérős vagyok:
    a madarak alacsony röptéből kiolvasom a délutánt,
    s a csilláros égből a ránkszakadó vallatást.

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Világolunk egy őszi kertben

    „…egyedül maradok itt,
    figyelem ahogy a pirkadat
    s puskacső összekacsint.”
    (Nagy László)

    Almák és álmok fehérsége
    ikerként világolnak
    egy őszi kertben
    mert a lámpákat leoltották
    világolunk egy őszi kertben
    most csak a természet
    szelíd menetrendje lehet
    selejtes s nem az ember
    ki ott helyén
    az éjszakai őszi kertben
    figyel fülel vigyáz
    a házra csillagokra
    vigyáz minden zajokra neszekre
    kertet röptető szelekre
    almák és álmok fehérsége
    velünk van pirkadatig
    mikor az őrzőt cserélik vagy elvezetik
    s a dörrenés a tompa puffanás
    akár az almák megrázott fákról
    akár az álmok a legtávolibb
    tartományból hullanak ide
    ide a földre
    hallod Te is
    barátom?
    és minden érthető lesz
    egyszerre világol
    (reggelbe ér e súlyos gravitáció)
    ahogy nézed a képet
    tűrhetően éles és világos

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    🌙🍂

  • Nagy Gáspár: Panaszfal

    Türelmem mint
    évelő gyomnövény
    kiirthatatlan
    tollamba fulladt
    fekete tintám
    kiírhatatlan

    ――――: ezért
    lehetőség szerint
    a lehetetlent
    és tüstént
    a halhatatlant
    végtére is
    a nevezhetetlent
    és szükségképpen
    a mondhatatlant

    ―――: mert
    vállak alatt
    a bordaboltozatban
    megénekelhető
    huzat van
    s az elfehérült papír
    mire kínjában ír
    legyen panaszfal

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Három megjegyzés – egy válasz

    Kodály és Illyés ünnepére – 1982

    Én együtt látom őket
    egy dalban és
    egy mondatban
    amíg csak itt magyar van
    kiadhatatlan versben
    megvágott filmszalagon
    eldobott hangszalagon
    s e század néz rájok
    lesütött szemmel – vakon.

    És ha valamit hiányolnak
    a hirtelen-erősek
    az olykor-bátrak?!…
    majd figyelem őket
    mikor az idő átrak vállukra is
    – szívük fölé – száztonnákat!

    Mégis ők bírtak a pusztai széllel
    az egybeterelt nyájat
    körülnyaldosó csikaszokkal
    lezsugorított akolban sötét éjjel
    is egymásnak kacsintva:
    hogy éppen egy okkal több
    ha a milliomnyi fásult bégetésből
    – jópásztorokhoz illőn –
    hajnalra pontos hangot
    s dallamot gyúrnak.

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: 10 év

    Ujjaidon végigszámolhatod
    gyűrűk nélküli ujjaidon
    kezed fején kéklő ereken
    sötéten vádló szemeden
    már én számolgatom
    gyerekeinkben osztom s kivonom
    mire kellett a szerelem
    ez az elaknásított szerelem
    mégis micsoda oltalom
    nem kéne kimondanom

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Dsida Jenő: Így volna szép

    Gyakorta érzek
    Olyan különös
    Kimondhatatlan
    Valamit –
    Mikor a kezem
    A rózsafáról
    Egy szirmot halkan
    Leszakít,
    Mikor átrezeg
    Egy síró dallam
    Finom húrjain
    A zongorának;
    Mikor szívemben
    Harcokat vívnak
    Hatalmas fénnyel
    Hatalmas árnyak:
    Mikor a szó
    Mire se jó,
    Mikor szemem egy
    Ártatlan fényű
    Szempárba mélyed;
    Mikor álmodom
    S messzire elhagy
    A fájó élet;
    Mikor ujjongva
    Nevet a kék ég,
    S a szellő mégis
    Ezer zizegő
    Halott levélkét
    Takarít –
    Gyakorta érzek
    Olyan különös
    Kimondhatatlan
    Valamit.

    S akkor előttem
    Áll a nagy titok,
    Amelynek soha
    Nyomára jönni
    Nem birok:
    Miért nem szabad
    Azt a sejtelmes
    Suttogó halált,
    Letépett szirmot
    Szavakba szednem?
    Miért nem lehet
    Azt az örökös
    Borongó, ködös
    Szomorú álmot
    Papírra vetnem?
    Miért nem tudom
    Azt a pillantást
    Azt a sóhajtó,
    Méla akkordot,
    Mit a futó perc
    Szárnyára kapván
    Régen elhordott, –
    Megrögzíteni,
    S aztán őrizni
    Örökre, csendben?
    Az a sok síró
    Ábrándos érzés
    Miért nem ülhet
    Miért nem gyülhet
    Lelkem mélyére
    S nem tömörülhet
    Dalokká bennem?

    Vagy ha már róluk
    Dalt nem is zengek,
    Miért nem tudom
    Tudtokra adni
    Csupán azoknak,
    Kiket szeretek,
    S akik szeretnek?
    Nem mondom: szóval,
    Csak egy mélységes
    Szempillantással,
    Egy fénylő könnyel,
    Egy sóhajtással, –
    S csupán ők tudnák,
    Hogy mit jelent
    Ez a rejtélyes
    Titkos beszéd…
    Így volna édes,
    Így volna szent,
    Így volna szép!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    ✨