Címke: Márai Sándor

  • Márai Sándor: Füves könyv – Az állatokról

    Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

    Forrás: Lélektől lélekig (Márai Sándor: Füves könyv)

  • Márai Sándor – Idézet

    „Vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – idézet

    „De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
    mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
    Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
    elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
    kiknek önző és komisz szívét megismerted;
    elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.”

  • Márai Sándor:

    „Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Idézet

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Az égen fönn megáll a Hold

    Az est, a rest festő korommal
    átfesti mind,
    amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

    A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,
    csak ennyi volt:
    jártunk a nád közt és a szél dalolt.

    Sok ablakon benéztem érted én,
    nyisd a szemed,
    mert vak szemem nem érte még a fény.

    Sok éjszakába hívtam a neved,
    hallgatni jó,
    nézd, sétál a hold a világ felett.

    Az égen akkor fönn megállt a hold,
    csak ennyi volt:
    fejem fejedre lassan ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Gondolat az önmegismerésről

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
    önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
    a legfélelmesebb felfedezés,
    a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Mennyből az angyal

    MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
    Az üszkös, fagyos Budapestre.
    Oda, ahol az orosz tankok
    Között hallgatnak a harangok.
    Ahol nem csillog a karácsony.
    Nincsen aranydió a fákon,
    Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
    Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

    Szólj hangosan az éjszakából:
    Angyal, vigyél hírt a csodáról.
    Csattogtasd szaporán a szárnyad,
    Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
    Ne beszélj nekik a világról,
    Ahol most gyertyafény világol,
    Meleg házakban terül asztal,
    A pap ékes szóval vigasztal,
    Selyempapír zizeg, ajándék,
    Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
    Csillagszóró villog a fákról:
    Angyal, te beszélj a csodáról.

    Mondd el, mert ez világ csodája:
    Egy szegény nép karácsonyfája
    A Csendes Éjben égni kezdett
    És sokan vetnek most keresztet.
    Földrészek népe nézi, nézi,
    Egyik érti, másik nem érti.
    Fejük csóválják, sok ez, soknak.
    Imádkoznak vagy iszonyodnak,
    Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
    Népek Krisztusa, Magyarország.

    És elmegy sok ember előtte:
    A Katona, ki szíven döfte,
    A Farizeus, ki eladta,
    Aki háromszor megtagadta.
    Vele mártott kezet a tálba,
    Harminc ezüstpénzért kínálta
    S amíg gyalázta, verte, szidta:
    Testét ette és vérét itta –

    Most áll és bámul a sok ember,
    De szólni Hozzá senki nem mer.
    Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
    Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
    Különös ez a karácsonyfa,
    Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
    Kik köntösére kockát vetnek,
    Nem tudják, mit is cselekesznek,
    Csak orrontják, nyínak, gyanítják
    Ennek az éjszakának a titkát,
    Mert ez nagyon furcsa karácsony:
    A magyar nép lóg most a fákon.

    És a világ beszél csodáról,
    Papok papolnak bátorságról.
    Az államférfi parentálja,
    Megáldja a szentséges pápa.
    És minden rendű népek, rendek
    Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
    Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
    Mért nem várta csendben a végét?

    Miért, hogy meghasadt az égbolt,
    Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
    Nem érti ezt az a sok ember,
    Mi áradt itt meg, mint a tenger?
    Miért remegtek világrendek?
    Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
    De most sokan kérdik: mi történt?
    Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
    És kérdik, egyre többen kérdik,
    Hebegve, mert végképp nem értik –
    Ők, akik örökségbe kapták -:
    Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

    Angyal, vidd meg a hírt az égből,
    Mindig új élet lesz a vérből.
    Találkoztak ők már néhányszor
    – a gyermek, a szamár, a pásztor –
    Az álomban, a jászol mellett,
    Ha az Élet elevent ellett,
    A Csodát most is ők vigyázzák,
    Leheletükkel állnak strázsát,
    Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
    Mondd meg nekik –
    mennyből az angyal.

  • Márai Sándor: Néha azt hiszem…

    Néha azt hiszem, a szeretetre várok.
    Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség:
    aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné.
    Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet;
    mindig csak adni kell, ez a módja.
    Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb,
    mint a szeretetet kifejezni.
    A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek,
    akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát
    rögzíteni tudják szavaikban.
    A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek,
    nincs hőfoka, mint a szerelemnek.
    Tartalmát nem lehet szavakban közölni;
    ha kimondják, már hazugság.
    A szeretetben csak élni lehet,
    mint a fényben, vagy a levegőben.
    Szerves lény talán nem is élhet másképp,
    csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.