Hideg van,
csönd van.
Március tizenöt van.
Jácintok, tulipánok
lobognak, akár a
gyertyalángok.
Bizakodván levelet bont
a bodza.
Ma
ne gondolj semmi gonoszra,
szennyre, halálra, vérre.
Tárj ablakot,
húzd a függönyöd félre,
hisz
március tizenöt van.
Ötven és hatvan
között ballagva bár,
vagy te is szabad madár.
Bátran repülj hát –
befelé nincsen határ.
S figyelj,
fülelj: a gleccserek
olvadék vize mint csurog,
jégtömbök repedeznek,
hasad a holt burok,
morajlik, árad
minden folyó.
Ez itt a kezdet.
Jácintok, tulipánok –
lám, füstje sincs e lángnak.
Jeges, nyomasztó ájulat
vaspántja lepattan.
Március tizenöt van,
reménye tündököl
szóban, ütemben, rímben,
dalra gyújt minden szívben.
Ellene fognak össze
császárok, cárok,
tiprató hadaik nyomán
víz helyett sárral,
vérrel telik az árok.
Bokáig benne járok.
Hiába mégsem volt,
mégsincs hiába!
Háromszínű kokárda.
Százezer fekete dárda.
Foszforeszkál a fagyban
Petőfi koponyája.
Forrás: PIM
