https://verskucko.com

Címke: meghittség

  • Benedek Elek: Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    még itt se vagy, már áldva áldlak,
    vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    öreg szívet gyermekké téssz te
    mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    hadd éljem újra gyermekségem
    szép esteit,
    mikor a földet hó megeste,
    dal s mese közt karácsonyeste
    vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Karácsony hetében

    Megváltozott a szokásom,
    nincsen otthon maradásom.
    Éltem eddig úri módon,
    most mindég az utcát róvom.

    Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
    az utcára ki kell mennem.
    Egész nap csak kóricálok,
    boltok előtt álldogálok.

    Mindenütt van egy-két játék,
    mit egyebütt még nem láték.
    Ez is kéne, az is kéne:
    bejegyzem a könyvecskémbe.

    Aztán szépen tovább állok,
    hátha még szebbet találok;
    szebbet, jobbat, ékesebbet,
    gyermekszívnek kedvesebbet.

    Hol kihúzok, hol bejegyzek,
    mindegyre ceruzát hegyzek.
    Elhegyezem hason-felit,
    mire könyvecském megtelik.

    Be-benézek könyvecskébe:
    ejnye, ejnye, több nem fér be!
    Mit tehet most nagyapóka?
    Más könyvecskét vesz a boltba.

    Egy könyvecske, kettő, három,
    a boltokat végig járom.
    Most már három könyv van tele –
    megyek Jézuskához vele.

    Addig megyek, addig járok,
    míg egyszer csak rátalálok:
    kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
    olvasd el e könyvecskéket!

    Átalveszi, lapozgatja,
    szép kis fejét csóválgatja:
    három kis könyv, telistele!
    Talán elég lesz a fele?

    Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
    három unokám van nékem!
    Mást se teszen egy hét óta:
    lót-fut értük nagyapóka.

    Kis Jézuska, legyen áldott,
    könyvecskékkel égbe szállott,
    s mind, mi volt beléjük írva,
    aranykönyvébe beírta…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Karácsony

    Ezüst esőbe száll le a karácsony,
    a kályha zúg, a hóesés sűrű;
    a lámpafény aranylik a kalácson,
    a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

    Kik messze voltak, most mind összejönnek
    a percet édes szóval ütni el,
    amíg a tél a megfagyott mezőket
    karcolja éles, kék jégkörmivel.

    Fenyőszagú a lég, és a sarokba
    ezüst tükörből bókol a rakott fa,
    a jó barát boros korsóihoz von.
    És zsong az ének áhítatba zöngve…
    Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
    sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.
    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…
    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    …A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Téli alkony

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.
    S az ónszin égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Rab Zsuzsa: Otthont adsz

    Amint az ajtón benyitok,

    kezemnek

    otthont adsz a tiédben.

    Befogadod, mint csavargót a házba,

    ott vacok várja, tűzhely, vacsora,

    nincs lárma, nincs tülekvés.

    A lélek felbátorodva

    kioldja átázott cipőjét,

    vizes harisnyáját kötélre dobja,

    aranyfényű teát tesznek elébe,

    illatos málnaízzel,

    vágnak mellé, amennyi jólesik,

    a friss kenyérből.

    Aztán, ha a lélek, felbátorodva,

    egy kicsit kutat még a polcon,

    talál ott rejtett örülnivalót:

    kis üveg mézet,

    vagy egy pozsgás-piros almát.

    Csak annyi kell, hogy a kezemnek

    egy pillanatra

    otthont adj a tiédben.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Heltai Jenő: Levél

    …Ha el akarna néha jönni hozzám,
    Kicsi szobámat szépen rendbe hoznám,
    Ha nem is hozhatnám le az eget,
    De beszereznék néhány szőnyeget.

    A pamlagon, hol álmodozni szoktam,
    A sok lyukat megfoldanám titokban,
    Rozoga, tintás asztalomon itt
    Elhinteném kedves virágait.

    Parancsait komorna-módra lesve,
    Főznék teát, mikor leszáll az este.
    S amire nem volt példa soha még:
    Szenet hozatnék és befűtenék.

    Az óra járna és a lámpa égne,
    S azt mondanám, ha menni készül: „Még ne…”
    Suttogva kelne ajkamról a szó,
    Hogy élni édes és szeretni jó.

  • Dsida Jenő: Öregek leszünk

    1931

    Majd nyolcat üt egy öreg óra,
    és öregek leszünk mi is.
    Szoknyád meglibben suhogóra,
    s ősz fejemen barátpilis.

    Mellénk az este ül le gyorsan,
    faggat, mint régi jóbarát –
    S mi iszunk együtt mosolygósan,
    köhögősen meleg teát.

    Szívünkben még a régi nyíl van,
    de már jólesik, nem sebez,
    s ha pápaszemünk összevillan:
    a közel olyan messze lesz.

    S a messze olyan közel szárnyal.
    Megölellek hallgatagon…
    És vén mesefák illatával
    száll be a szél az ablakon.