https://verskucko.com

Címke: meghittség

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon mindegy így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karaffa Gyula: Ha erre jársz…

    Istenem!

    Ha erre jársz
    mifelénk,
    ne felejts el
    betérni hozzánk!

    Mindig
    van itthon,
    amivel megkínálhatunk;
    friss a kenyér,
    hideg a bor,
    és
    a hitünk is
    romlatlan még.

    Ha már ettél,
    s ha esetleg
    fáradt lennél,
    ledőlhetsz a nagyobbik
    heverőn;
    kellemes huzatot
    csinál a konyhában
    a régi kémény,
    ha rányitjuk a szobaablakot.

    Addig
    mi halkan leszünk.

    Este kiülhetünk
    a tornácra;
    rengeteg
    mesélnivalónk van
    Neked.

    De ha akarod,
    csak
    együtt hallgatnánk
    Veled,
    ahogy érik
    a dió a fán.

    Istenem!

    Ha erre jársz
    mifelénk,
    ne felejts el
    betérni hozzánk!

    Nem kell szólnod,
    mielőtt jössz.

    A kapun
    a jobb oldali
    csengő a miénk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Emlékszel?

    – Emlékszel?
    Függönyök mögé zártuk a napot.
    Nem akartuk,
    bántott a fénye.
    Másnapos ingeink gyűrődéseit
    takartuk puha éjsötétbe.
    Gyufával gyújtottam holdvilágot,
    sápadtat, szelídet, álmodót.
    És bejött akkor a Göncöl-szekér
    a szobába, s én csak álltam ott
    mozdulatlan csodálattal.
    Mert tudtam, hogyha mozdulok,
    ha eloltom azt a cigarettát –
    kialszanak a csillagok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

    Kis vendéglő a nagy hegyek között.
    Minden békesség ideköltözött.

    A kályha vasán párologva forr
    a fűszeres és cukros, sárga bor.

    Az asztalon sült. Ízletes falat.
    Míg falatozom, nézem a falat:

    a falusias, vén, meszelt, meleg
    falon két ócska festmény díszeleg.

    Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
    kúszán felmázolt. De van benne szív.

    Az egyiken két ferde ház előtt,
    napfényes, zöld, májusi délelőtt

    pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
    arannyal éke tolluk pamacsa.

    A másik képen tágas hómező,
    a hó kavargó, sűrűn pelyhező

    s két tömzsi állat nyargalászva von
    egy karcsú szánt a süppedő havon,

    – a két ficamlott, kedvesen suta
    állat félig ló, félig őz-suta.

    Míg a vaskályhán gőzölve forr
    a fűszeres-illatú, sárga bor

    s a macska nesztelenül lépeget,
    nézegetem a csacsi képeket.

    S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
    koromban, künt az égszínkék, kerek

    pocsolyában, májusi délelőtt
    négy kacsa uszkált a házunk előtt,

    én hevertem a pázsiton hanyatt
    és bámultam a festett aranyat

    új meséskönyvem színes födelén,
    egy kishercegnő koronás fején,

    ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
    – két rénszarvas röpítette a szánt.

    …Esik a hó. A kocsmáros köhög.
    Poharamban forró bor gőzölög,

    az óra lassan üti a hatot
    s álmos vagyok és roppant meghatott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Itthon

    Mint a madár a fészkére,
    Szomju vándor hűvös érre,
    Mint a gyermek anyaölbe:
    Vágyom én e nyájas körbe.

    Itt, enyelgő kis családom
    Közt, van az én jó világom;
    Künn borong bár a magasban:
    Itt örökké csillagos van.

    Csillogó szem, mosolygó ajk:
    Ez az amit szívem óhajt,
    S küszöbömet átallépve,
    Ez derűl itt én elémbe.

    Szívem ifjul, gyermekké lesz:
    Kis örömet nagynak érez,
    Körülem is ártatlan kedv
    Játszi pillangója repked.

    És felejtem egyelőre
    Gondjaimat a jövőre:
    Mi nehéz súly függ e vállon,
    Nehogy kedvök búra váljon.

    Gyermek-szívvel, öntudatlan
    Nyugszom meg e gondolatban:
    Hogy övéit el nem hagyja,
    Ki mindnyájunk édesatyja.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek: Karácsony hetében

    Megváltozott a szokásom,
    nincsen otthon maradásom.
    Éltem eddig úri módon,
    most mindég az utcát róvom.

    Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
    az utcára ki kell mennem.
    Egész nap csak kóricálok,
    boltok előtt álldogálok.

    Mindenütt van egy-két játék,
    mit egyebütt még nem láték.
    Ez is kéne, az is kéne:
    bejegyzem a könyvecskémbe.

    Aztán szépen tovább állok,
    hátha még szebbet találok;
    szebbet, jobbat, ékesebbet,
    gyermekszívnek kedvesebbet.

    Hol kihúzok, hol bejegyzek,
    mindegyre ceruzát hegyzek.
    Elhegyezem hason-felit,
    mire könyvecském megtelik.

    Be-benézek könyvecskébe:
    ejnye, ejnye, több nem fér be!
    Mit tehet most nagyapóka?
    Más könyvecskét vesz a boltba.

    Egy könyvecske, kettő, három,
    a boltokat végig járom.
    Most már három könyv van tele –
    megyek Jézuskához vele.

    Addig megyek, addig járok,
    míg egyszer csak rátalálok:
    kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
    olvasd el e könyvecskéket!

    Átalveszi, lapozgatja,
    szép kis fejét csóválgatja:
    három kis könyv, telistele!
    Talán elég lesz a fele?

    Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
    három unokám van nékem!
    Mást se teszen egy hét óta:
    lót-fut értük nagyapóka.

    Kis Jézuska, legyen áldott,
    könyvecskékkel égbe szállott,
    s mind, mi volt beléjük írva,
    aranykönyvébe beírta…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Karácsony

    Ezüst esőbe száll le a karácsony,
    a kályha zúg, a hóesés sűrű;
    a lámpafény aranylik a kalácson,
    a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

    Kik messze voltak, most mind összejönnek
    a percet édes szóval ütni el,
    amíg a tél a megfagyott mezőket
    karcolja éles, kék jégkörmivel.

    Fenyőszagú a lég, és a sarokba
    ezüst tükörből bókol a rakott fa,
    a jó barát boros korsóihoz von.
    És zsong az ének áhítatba zöngve…
    Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
    sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.
    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…
    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    …A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Téli alkony

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.
    S az ónszin égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Rab Zsuzsa: Otthont adsz

    Amint az ajtón benyitok,

    kezemnek

    otthont adsz a tiédben.

    Befogadod, mint csavargót a házba,

    ott vacok várja, tűzhely, vacsora,

    nincs lárma, nincs tülekvés.

    A lélek felbátorodva

    kioldja átázott cipőjét,

    vizes harisnyáját kötélre dobja,

    aranyfényű teát tesznek elébe,

    illatos málnaízzel,

    vágnak mellé, amennyi jólesik,

    a friss kenyérből.

    Aztán, ha a lélek, felbátorodva,

    egy kicsit kutat még a polcon,

    talál ott rejtett örülnivalót:

    kis üveg mézet,

    vagy egy pozsgás-piros almát.

    Csak annyi kell, hogy a kezemnek

    egy pillanatra

    otthont adj a tiédben.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény