Kis vendéglő a nagy hegyek között.
Minden békesség ideköltözött.
A kályha vasán párologva forr
a fűszeres és cukros, sárga bor.
Az asztalon sült. Ízletes falat.
Míg falatozom, nézem a falat:
a falusias, vén, meszelt, meleg
falon két ócska festmény díszeleg.
Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
kúszán felmázolt. De van benne szív.
Az egyiken két ferde ház előtt,
napfényes, zöld, májusi délelőtt
pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
arannyal éke tolluk pamacsa.
A másik képen tágas hómező,
a hó kavargó, sűrűn pelyhező
s két tömzsi állat nyargalászva von
egy karcsú szánt a süppedő havon,
– a két ficamlott, kedvesen suta
állat félig ló, félig őz-suta.
Míg a vaskályhán gőzölve forr
a fűszeres-illatú, sárga bor
s a macska nesztelenül lépeget,
nézegetem a csacsi képeket.
S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
koromban, künt az égszínkék, kerek
pocsolyában, májusi délelőtt
négy kacsa uszkált a házunk előtt,
én hevertem a pázsiton hanyatt
és bámultam a festett aranyat
új meséskönyvem színes födelén,
egy kishercegnő koronás fején,
ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
– két rénszarvas röpítette a szánt.
…Esik a hó. A kocsmáros köhög.
Poharamban forró bor gőzölög,
az óra lassan üti a hatot
s álmos vagyok és roppant meghatott.
Forrás: Lélektől lélekig
