Szegdelte egy angyal az éji eget,
szállt halk dala, zengedezett.
Felleg, telihold, sűrű csillagos ég
hallgatta a tiszta zenét.
Dalolta az édeni lombok alatt
lakozókat, a boldogokat,
s hű szíve sugallta szelíd dala szállt
dicsérni az égi Királyt.
Vitt arrafelé, hol a kín hona van,
egy lelket a karjaiban,
s a lélek igézett mélyeibe
átforrt – nem a szó: a zene.
Mardosta, gyötörte soká a csodás,
földöntúli vágyakozás.
A föld üres éneke néki mit ért
cserébe a mennyeiért?
/Lator László fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
