A zongoránál eltűnődtünk
Egy mélabús tündérregén.
Beszélgetőnk a Loreleyról
Egy szőke szép leány meg én.
S a szőke szép leányka igy szólt,
Sóhajra nyilt a piczi száj:
„Mi lett belőled vízi tündér,
Aranyhajú szép Loreley?”
Elhallgatott s én igy feleltem,
Szomorú voltam magam is:
„A Loreley nem halt meg édes,
Haja aranyból van ma is.
Járása hetyke, lépte könnyű
S a lábacskái oly piczik,
A toilettejét Worth csinálja
S a table d’hótenál étkezik.
Gyémánt-boutont hordoz fülében,
Selyem harisnyákat visel,
S a csolnakosnak lágy akkordban
Bűvös melódiát énekel.
Es a ki hallgat Loreleyra,
Mikor mellette elsuhan,
Azt elnyeli az ár örökre,
Annak örökre vége van.
Csak az igénye lett nagyobb ma,
A régit, ócskát megveti,
Egykor beérte a ladikkal,
– Ma már hajóhad kell neki.”
