Címke: mosoly

  • Aranyosi Ervin: Dobozokba csomagoltam…

    Dobozokba csomagoltam:
    – A szeretet érték!
    Elküldöm most mindazoknak,
    akik tőlem kérték.

    Mellé tettem egy ölelést,
    – legyen benne részed!
    Remélem, ha meg kapod,
    majd magad jobban érzed!

    Ölelésbe csomagoltam,
    szívem összes vágyát,
    úgy szeretném jobbá tenni
    az emberek világát!

    Tettem hozzá bőven mosolyt,
    viseld egészséggel!
    Adj másoknak is belőle,
    a mosoly nem vész el!

    Mosolyomba csomagoltam,
    jókedvemet néked.
    Így kívánok boldogságot
    és jó egészséget!

    Kezdj el te is csomagolni,
    vidám kedvet adni,
    hogy ne tudjon emberfia
    szomorú maradni!

    Dobozokba csomagoltam,
    szívem összes kincsét,
    hadd kapja meg minden ember,
    kinek ilyen nincs még!

    A világát jobbá tegye,
    senkinek se ártson,
    boldogítson, melegítsen
    idén a Karácsony!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Budai Ferenc – Az élet bohóca

    Előttem a manézs, a közönség,
    a tisztelt publikum, a nagyvilág.
    Mögöttem egy picinyke közösség:
    minden, mit szeretek; a család.

    Nevetni kell, ha fáj is,
    nevetni a könnyeken,
    kínon át is nevetni,
    nevetni csak könnyeden.

    Bohóc vagyok, nevetnem kell mindig,
    ha lelkem fáj is, ne lássa senki.
    Sírhat szívem: könny nem juthat színig,
    kinn csak mosoly van, lássa mindenki.

    Mosolyogj, kacagj mindig,
    kacagj csak a könnyeken,
    nevess, ha szív szakad meg,
    nevess mindig, könnyeden.

    Habos tortát dob rád a világ,
    hasra esel furcsa cipőidben:
    mosolyodon kívül semmit sem lát
    senki: csak mosoly ül könnyeiden.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Francia lány

    Még meg se láthattál,
    még észre se vehetted,
    hogy észrevettelek,
    Marcelle,
    pincérlány, a rövid fekete selyemszoknyádban
    s a fehér kötényeddel,

    már az ajtóban azonnal tizenöt különböző kis mosoly
    indult meg, habozva,
    az orrodról, a homlokodról, a füledről,
    a hajadról, az álladról,
    a két halvány-rózsaszínre festett arcodról,
    a szájad, a szájad,
    a szájad felé:

    s játszva remegtek, alig láthatóan,
    türemkedve tusáztak egy darabig, majd hirtelen
    egybefutottak, és te összefogtad
    művészi kézzel,
    egyetlen kecses, furcsa mosollyá,
    és mikor odaértél a helyemhez,
    mint egy kertésznő,
    leejtetted elébem.

    Forrás: MEK