Látod-e este a szálkás nyárfa levelét?
úgy hallgatom szívem zuhanásait,
mintha a földre hullna mindahány.
Nem tudom, miért írom így a versemet,
bár ne tudnám, hogy versem áruló lesz,
mert megsúgja majd, hogy hol jártam s kinek
híre-hamva se marad.
Élek még, de a versem elkóborol
s hozzáteszi majd, mit elhallgatok:
halott vagyok.
Nincs semmi már.
Csak a félelem él.
És félek. És élek.
És meghalok.
Bor, 1944. július