Az őrült, ki levágta jobbfülét,
az emlékezet lomtárába zárva
alszik, megébred, olykoron kilép
és visszakémlel lezárt századába –
vagy kék-sárga csíkokat hasogat
az ázó-fázó négy-öt kerti ágyra.
Azt hiszem, elbújnak a madarak,
mióta ott csatangol rémes árnya.
A rongált század horpadt közepén
lapul, ki tudja: nincs várnivalója.
Őrült esőkkel bezuhan a tél –
nyarát nem hozza semmilábú gólya.
Halna, ha tudna. Késik a remény.
Csírázik, krumpli pincék fenekén.
Forrás: Solymos Ida: Esküminta
