https://verskucko.com

Címke: Múzsa

  • Vox Humana: Jó volt

    Ahogy a vadász lép megóvva a csendet,
    Úgy küldted felém néma sóhajod.
    Hulló levél sem zizzent, csak a fény cikázott,
    Nem vártad, hogy érezzem – értsem bánatod.

    Jó volt veled a perc,
    jó volt érezni, hogy élek,
    jó volt meghalni Benned,
    jó volt titkokat megosztani véled.

    Halkan suhanó árnyak, nesztelen léptek…
    Hóban rejtőző lábnyomok… vad csaták… mámoros éjek…
    Apró jelek, mik adnak, és soha nem kérnek…
    Szavaid vergődő szívemben égnek.

    Jó volt veled a csend,
    jó volt sok néma pillanat.
    jó volt, hogy Múzsámul szegődtél,
    jó volt, mikor szívemre vontalak.

    Árnyékba, fénybe hurcollak magammal,
    Szorítom örömed, viszem – veszteném – terheid.
    Könnyes szemed néz rám vöröslő alkonyokban,
    Kék párával vonva be elfogyó napjaim.

    Jó volt veled a Játék,
    jó volt, ahogy érintett kezed,
    jó volt ostoba őrületbe esni,
    jó volt… jó volt Veled.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: A Trombitás Angyal

    Az igazi múzsát nem csapom el,
    a Trombitás Angyal a párom.
    Nem a mennyei ő, a malaszttal-teli,
    de ama göndörhajú vurstlibeli,
    s bár a tunikája a bokát fedi:
    tudom én – fiú ő a javából.

    Az igazi múzsát nem csapom el,
    ő temet el hihetőleg,
    borít rám verseimből lepedőt.
    S mert hűségével az ember lebőg,
    gáláns eszmékkel megcsalom,
    mielőtt szarvai a fejemre nőnek.

    De a sorsunkra testemmel emlékezem:
    ó, a látvány, künn a Ligetben,
    ahol jégcsillagos a sátorkalap,
    s abrakolnak meteort a hintalovak –
    ó, a látvány: a világ patái alatt
    megverve, kirúgva, mi ketten!

    Világ Forgása!
    Ideszorul az, aki hordja a terhet,
    aki már felnőtt az asztal alól,
    aki jogáért, a csókért hittel dacol,
    s akinek vénen sincs szeretni hol,
    a romlott hóba, egy nemzet!

    Gyere, add fel koronám, legyen király,
    király a poéta, mint régen,
    lebegjünk a kiosztott élet felett,
    be ne várjuk: bitang háta amíg levet –
    egy fél országgal és veled,
    angyalom, veled beérem.

    Gyere, te nímand, gyere, pofám,
    ide a csókot, a stexet.
    Voltunk a vérbeli, gyöngybeli pár,
    romantikára a profán halál,
    szolíd tájon a viharmadár –
    négy szárnyunk ma is a legszebb.

  • Heltai Jenő: Pro domo

    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Kiket személyem érdekel,
    Kik verseikkel Duna-Szekcsőn
    Csinos eredményt értek el,
    Szegény fejemnek nekiestek,
    Mert nem vagyok elég magyar,
    S mert nem daloltam még a földről,
    Mely ápol és mely eltakar.

    S mert nem daloltam nagymamámról
    És nagypapámról eleget,
    Ellenben glóriába vontam
    Könnyelmű „nőszemélyeket”:
    Reám rohantak vad haraggal,
    Hogy dalaimban nincs morál,
    S karakterem minden bizonnyal
    Mesésen gyönge lábon áll.

    És mert a múzsám nem magasztos,
    Márványba vésett nőszemély,
    Hanem egy pajkos, sikkes asszony,
    Ki csókolózik, kacag, él,
    A lakjegyzékből kikeresték,
    Ki ő, mi ő, és hol lakik?
    S ha bekopogtat kis szobámba,
    Hát ott marad-e hajnalig?

    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Miért ez indiszkréció?
    Önök is több ízben megírták,
    Hogy élni szép, szeretni jó.
    Szép asszonyoknak udvarolni
    Mégis csak inkább valami,
    Mint elvonulni a világtól
    És műszerelmet gyártani.

    Aztán, hogy engem a múzsához
    Plátói érzés kötöz-e?
    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Ehhez nincs senkinek köze.
    Én nem vagyok kíváncsi arra,
    Hogy kik szerették önöket,
    S ha önökhöz betért a múzsa,
    Hát volt-e abba köszönet?

    Ha kihűlőben lesz a szívem
    S tisztelt agyam lágyulni fog,
    Én is családi gyönyörökről
    S a nagymosásról dalolok.
    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Majd akkor adjanak kezet,
    És iktassanak be a céhbe,
    Ha én is impotens leszek.

    i

  • Heltai Jenő: Dal a múzsáról

    Kisasszony, úgy-e nem haragszik,
    Ha megszorítom kis kezét?
    Ha vétek is az illem ellen,
    Az ön kacsója csodaszép!
    És érti, úgy-e, mit jelent az,
    Ha önhöz így fohászkodom:
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    A régi múzsám hűtelen lett,
    A régi múzsám kis Kató…
    De egy leányrul írni mindig,
    Kisasszony, úgy-e untató?
    Hadd keljen új dal, más leányról
    Rozoga, régi húrokon…
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Hogy mily hatása lesz e csóknak
    Kisasszony, el se képzeli,
    Ettől a szívem új reménnyel,
    Dallal, gyönyörrel lesz teli.
    És nem lesz immár unalomra
    És csüggedésre még okom…
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Oh, jőjjön el piciny szobámba,
    Majd az ölembe ültetem,
    Segíteni majd így igyekszünk
    A lírai költészeten.
    Oh, könyörüljön egy törekvő,
    Hóbortos, ifjú dalnokon:
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Kattints a címre a teljes vershez

  • Radnóti Miklós: Harmadik ecloga

    Pásztori Múzsám, légy velem itt, bár most csak egy álmos
    kávéházban ülök, odakinn fut a fény, a mezőkön
    némán túr a vakond, kis púpjai nőnek a földnek
    és széptestü, fehérfogu barna halászok alusznak
    hajnali munka után a halas ladikok sikos alján.
    Pásztori Múzsám, légy velem itt is e városi berken,
    hét ügynök ricsajoz, de e hét se riasszon el innen,
    most is, hidd el, a gond üli szívüket, árva legények…
    s nézd azokat jobbról, mind jogtudor és furulyázni
    nem tud ugyan közülük már senki, de hogy szivaroznak!
    Légy velem itt! tanitok s két óra között berohantam
    elmélkedni a füst szárnyán a csodás szerelemről.
    Mint a kiszáradt fát egy kancsali, csöppnyi madárfütty,
    ujraszül, azt hittem s fölemelt a magasba, az ifjú
    régi tetőkre, a vágy kamaszos vadonába röpített.
    Pásztori Múzsa, segíts! Most róla rikoltnak a hajnal
    kürtjei mind! párás teli hangon zengik alakját,
    hogy süt a teste, szemén hogy villan a nyurga mosolygás,
    ajkán táncos, okos léptekkel hogy jön a sóhaj,
    hogy mozdul, hogy ölel, hogy nézi a holdat az égen!
    Pásztori Múzsa, segíts! szerelemről zengjem a dalt már,
    karmol folyton a bú, új fájdalom űz a világban,
    mindig, újra csak új! elpusztulok itt hamar én is.
    Görbén nőnek a fák, sóbányák szája beomlik,
    falban a tégla sikolt; így álmodom én, ha elalszom.
    Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők…
    csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,
    sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két
    versünk hogyha marad … szerelemről írhatok én még?
    Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!

    (1941)