Mikor először az utamba jöttél,
én szomorú
voltam, te pedig nevettél.
Aztán nékem lett vidám kacagásom,
s te
méláztál a virágfakadáson.
Később mindketten oly szótlanok lettünk,
sokat hallgattunk és keveset nevettünk.
És most, hogyha egymás
szemeibe nézünk,
egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk.
Forrás: Lélektől lélekig
Elfogynak a fák a parton
éjszakánként lassan, lassan,
amikor az Isten szeme
jéggé fagy a kék magasban.
Ilyenkor az éhes fűrész
nem énekel, mert nem szabad.
Ilyenkor az éhes ember
nem nyöszörög, bár megszakad.
Fáért nem kár, lesz helyette,
hisz tavasz jön, új ültetés,
de a nyomor parancsol itt,
melle csupa kitüntetés.
A tuskókon Isten keze
kalácskát formál a holdból
az éhező kisdedeknek,
de csak holdból, de csak holdból.
Forrás: szeretem a verseket
Bárd az ég is, meg-megvillan,
lelkeket irtana.
Hamuszürke vatelinban
jajgat a kisbaba.
Csöpp ujjal az arany-lázas
tornyokra rámutat.
Anyja előtt bezárták az
urak a kapukat,
döndödi dön
döndödi dön.
Gyenge arcát üti-veri
a havas zivatar,
ha a telet kiheveri
mit akar, mit akar!
A kis istent mi megszánjuk
emberek, állatok,
kályhácskája lesz a szájunk,
szedjétek lábatok,
döndödi dön
döndödi dön.
Könnye van csak a mamának,
az csorog tej helyett.
Soványkodó babájának
tejecskét fejjetek.
Hallgassuk, a csuda üveg
harmatot hogy csobog,
szívet nyomni kell a süveg,
megszakad, úgy dobog,
döndödi dön
döndödi dön.
Vércsöpp fut a jeges égre,
bíbor-gyöngy, mit jelent?
Ül Heródes gyihos ménre,
gyilkolni védtelent.
Fodros nyerge vastag tajték,
kígyó a kengyele,
beledöbben a sok hajlék,
ádáz had jár vele,
döndödi dön
döndödi dön.
Megmenekül, úgy remélem
a fiú, a fiú,
kívánjuk, hogy sose féljen,
ne legyen szomorú.
Vigadjunk, hogy enni tud a
rongyosok új fia, –
kerekedjék, mint a duda,
orcája dundira,
döndödi dön
döndödi dön.
Forrás: Szeretem a verseket
Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek.
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsípődön.
Forrás: Facebook – Szeretem a verseket
Balatonparton a nádi világban
megbújtam egyszer, s csuda szépet láttam.
Bóbitás nádon nádi veréb fészket,
sás bokor alján kis vízicsibéket.
Vad ruca moccant topogott a vízre,
barna liléit vízi útra vitte.
Senki se látta, csak magam csodáltam
ott a víz partján még sokáig álltam.
Játszott a nádas széllel és derűvel
s hazaindultam nádi hegedűvel.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
Feküdtél sújtó fény alá:
a virág térdedre dől,
szerelmem súlyos zászlaja
tűzve van fejed felől.
Lecsukott zsalu-levelek
homályán, itt ülök én,
varasodnak a zöld lapok,
repednek, dőzsöl a fény.
Üvegben málna-alkonyat.
Lenyesett rózsa zihál,
illata fölszáll, fönn bolyong
új nyaram ormainál.
Újra remeg a levegő,
hol kezed integetett.
Ágyadra szakadt óriás
lepke az emlékezet.
Kereng a nyárban köszörű,
szívemből szikraesés.
Feküdtél sújtó fény alá,
keltsen a fölismerés.
Ifjúság, szentség szétomol,
gyere be, birkózz velem.
Fönségesebb az ölelés,
amikor nincs kegyelem.
Forrás: MEK
Táncol a csönd fehér tarlón,
trombitája égszín virág,
hatalmától megnémulnak
nádasok és bölömbikák.
Táncol a csönd háztetőkön,
fáradtaknak jó az álom,
ablak alatt, kertek alatt
csukott szájjal danolászom.
Táncol a csönd, bejár minden
gödröket és szegleteket,
harmat esik, szívem fázik,
hajt a bánat leveleket.
Borzasodik fehér kutyám,
felettünk a bánat fája,
szemeinkben bolond hűség,
hallgatunk a nagyvilágba.
Forrás: MEK – Nagy László válogatott versei
Hóharmat mardos, levél emésztődik,
ideje jött a zablátlan erőknek,
völgyek emlőin rettenetes kölykek,
vaksin gomolygó ködök nevelődnek.
Dalos madárnak ég nem nyílik többé,
mérgesebb lett a fellegek futása,
rám jön a tél, ó, mért kellett elhagynom
szívednek forró udvarát, Zsuzsánna!
Forrás: Szívzuhogás
Szerelem emléke, viráglámpa,
tabáni tulipánfa,
világíts belső éjszakánkba,
mert szívünk megvakult,
beborult, elvadult,
kitörve édes vonzalomból,
átkozott csillagként csak rombol,
tördeli párját,
szeretőjére halált gondol.
Viráglámpa,
tabáni tulipánfa,
ragyogd be szívünk éjszakáját!
Forrás: Szívzuhogás
Bánatot váltunk szerelemre,
apadj le, szívem ijedelme,
ne esedezz holdatlan estért,
világossággal jön, ki megtért.
Akit oly sokszor megdaloltál,
viharból jövő liliomszál,
piros liliom, nem fehérlő,
letörni nem tudta a ménkő.
Tekintetemtől megszelídül,
szívzuhogástól földre szédül,
szemeit ájultan behúnyja,
szeretni kell újra, meg újra.
Forrás: Szívzuhogás
