Alig volt dél – és íme este már,
az ablakot ködfátyol keni be,
áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
sötét és mégis halavány szine.
Benn ágy alól, sarokból a sötétség
kimászik, mintha tolvaj volna csak,
ki nappal még a házban elrejtőzék,
s előbuj lopni, mikor alszanak.
Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
amelyek lelkem mélyében ragyognak.
Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
És én nem alszom, mert én sohasem alszom!
- jún.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
