https://verskucko.com

Címke: Nemes Nagy Ágnes

  • Nemes Nagy Ágnes: A távozó

    Hogy visszanézett, nem volt arca már.
    Hogy visszanézett.
    Akikben itt lakott, a maszkok,
    földdé mosódtak zöldek és a kékek,
    szétkent kupacban arcok, homlokok,
    hogy utoljára visszanézett.
    S amikor hátat fordított,
    két szárnya
    röntgennel átvilágított
    tüdőszárny, olyan ezüst –
    és szét-szétnyílott – centiméteres
    kis repülési szándék – s összezárult
    kilélegezve.
    És láttam én,
    láttam akkor, hogy az enyém,
    nem másé, sajna, az enyém,
    két vállam közül távozott,
    akár az átvilágított,
    s a maszk nem takarta már, hogy visszanézett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,
    fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,
    vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.
    És munkához fogok, előbb mindenkinél,
    előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.
    Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,
    s a hunyó csillagok közt választ csillagot.
    Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog
    bennem a gondolat s a nap a fellegekben.
    Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,
    mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,
    a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,
    ott írok, félretolt ág-bogak sűrüjében,
    s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nemes Nagy Ágnes: LILA FECSKE

    Piros dróton ült a fecske,
    piros dróton lila folt,
    mert a fecske lila volt.
    Ült a dróton egymagában,
    ibolyaszín kiskabátban,
    lila volt a háta, szárnya,
    földre hullott lila árnya,
    gyufa-vékony, lila lábon
    álldogált a piros ágon,
    lila volt a szeme csíkja
    lila, mint a
    lila tinta.

    Április volt, jött az este,
    meg sem mozdult az a fecske.
    Április volt, április,
    én hagytam ott végül is.
    Lila csőr,
    lila toll,
    most is ott ül valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Lámpa

    Lámpa van a szíved közepében,
    Attól fénylik minden porcikád.
    Lámpafényed bársonyosra szűröd,
    Mégis, ahol vékonyabb a bőröd,
    Rózsaszínben földereng a szád.

    Hajad, az a fecske-fekete,
    Lila szikrát pattogtat az éjben,
    Köztük arcod csillog, mint a köd,
    Augusztusi csillagok között –
    Lámpa van a szíved közepében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes – Milyen hát?

    Milyen hát a szerelem?
    Tested szóba zárva?
    Nem Kőmíves Kelemen
    bivaly falú vára –
    tömör vagy, és végtelen,
    mint az Úr az ostyán,
    határtalan ékszerem:
    szógyűrűm borostyán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes – A visszajáró

    Ez volt az asztal. Lapja, lába.
    Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
    Pohár is volt mellette. Itt van.
    Ez volt a víz. És ebből ittam.

    És kinéztem az ablakon.
    És láttam: ferdén hull a pára,
    nagy, égi fűz lógatja ágát
    az esti rét sötét tavába,
    és kinéztem az ablakon,
    és volt szemem. És volt karom.

    Most széklábak körül lakom.
    Minden tárgynak térdéig érek.
    Akkor vállal vágtam a térnek.
    S mennyi madár volt. Mennyi tér.
    Mint egy szélfújta lángfüzér
    szirmai, tépve és lobogva
    szálltak, rajokban sustorogva,
    egy dobbanással szerterántva,
    mintha egy szív madár-szilánkra
    pattanna szét, repülne szét –
    ez volt a tűz. Ez volt az ég.

    Elmegyek. A padlólapot
    ujjal érintgetném, ha tudnám.
    Alacsony léghuzat, az utcán
    húzódom. Nem vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Apollinaire-utánzat

    Hogy vártalak hogy vártalak
    a Gyere-vissza-híd alatt
    de nem jöttél az este múlt
    Feliciánnál lámpa gyúlt

    Felicián se mondta meg
    hogy most már hol keresselek
    mert többé nem találtalak
    a Gyere-vissza-híd alatt

    Forrás: Irodalmi Lepkető

  • Nemes Nagy Ágnes – A szomj

    Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
    kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
    – Ha húsevő növény lehetne testem,
    belémszívódnál, illatomba esten.

    Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
    kényes kezed, amivel magad őrzöd,
    s mely minden omló végső pillanatban
    elmondja: mégis, önmagam maradtam.

    Enyém karod, karom fölé hajolva,
    enyém hajad villó, fekete tolla,
    mely mint a szárny suhan, suhan velem,
    hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

    Magamba innám olvadó húsod,
    mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
    és illatod borzongató varázsát,
    mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

    És mind magamba lenge lelkedet
    (fejed fölött, mint lampion lebeg),
    magamba mind, mohón, elégítetlen,
    ha húsevő virág lehetne testem.

    – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
    Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nemes Nagy Ágnes: A szomj

    Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
    kimondhatatlan szomj gyötör utánad.

    – Ha húsevő növény lehetne testem,
    belémszívódnál, illatomba esten.
    Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
    kényes kezed, amivel magad őrzöd,
    s mely minden omló végső pillanatban
    elmondja: mégis, önmagam maradtam.

    Enyém karod, karom fölé hajolva,
    enyém hajad villó, fekete tolla,
    mely mint a szárny suhan, suhan velem,
    hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

    Magamba innám olvadó husod,
    mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
    és illatod borzongató varázsát,
    mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

    És mind magamba lenge lelkedet
    (fejed fölött, mint lampion lebeg),
    magamba mind, mohón, elégitetlen,
    ha húsevő virág lehetne testem.

    – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
    Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

    1944

    Erato

  • Nemes Nagy Ágnes: A szomj

    Tudod, milyen szomjas vagyok?
    Az éj a száraz földre hull.
    Fölötte csillag ég és csillag ég,
    de víz sehol, sehol se csobban.

    Szomjas vagyok, mint a homok,
    mint fák a villámvert hegyoldalon,
    mint zuhanó madár, ha eltévedt,
    s nem ér le a tóig a szárnya.

    Szomjas vagyok, mint gyermek, aki sír,
    mint anya, aki gyermekére vár,
    mint temető, ha elhagyott,
    s füvét nem mossa könny, se zápor.

    Szomjas vagyok, mint a halál.