Címke: népiesség

  • Juhász Gyula: Szegedi önarcképek

    1
    Mindenféle igazgató
    Elszerződtet engem,
    Én pediglen itt maradok,
    De én nem szégyenlem.
    Kicsi vagyok, majd megnövök
    S leszek fővárosi,
    Az én nevem, híres nevem
    Kukorica, Kukorica Rózsi.

    2
    A szegedi humoristák
    Mind belőlem élnek,
    Én köteles híve vagyok
    Minden nőszemélynek.
    Városházban és színházban
    Első helyen ülök,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Fülöp!

    3
    Az én szavam Isten szava,
    Mert a néppel tartok,
    Meginog a toronyalja,
    Ha egyet rikkantok.
    Sokat beszél az ember, míg
    Feje lágya benő,
    Az én nevem, ösmert nevem
    Kukorica, Kukorica Benő!

    4
    Szeged város, híres város,
    Tápéval határos,
    Van is neki panamája
    S ez az általános,
    Én pediglen tisztogatok,
    A dolgok így állván,
    Az én nevem, régi nevem
    Kukorica, Kukorica Kálmán.

    5
    Szűrdolmányom ezüst gomb és
    Szegeden kultúra,
    Mit tudják itt, mi fán terem
    Preludium, fúga.
    Mikor adnak itt operát,
    Mely sok pénzt igényel?
    Az én nevem, jeles nevem
    Kukorica, Kukorica Péter!

    6
    A szegedi aranyifjú
    Mind éntőlem retteg,
    Én dobom ki én veszem be
    Őket önkéntesnek.
    Táncoljatok magyar lányok,
    Nálam van a lista.
    Az én nevem, magyar nevem
    Kukorica, Kukorica Pista!

    7
    Mindenféle szerződésnek
    Vége szokott lenni,
    Mindenféle jó színésznek
    El kell innen menni!
    Én se vagyok ripacs éppen,
    De egyedül bajos!
    Az én nevem, az én nevem
    Kukorica, Kukorica Lajos!

    8
    Toronyalja a lakásom,
    De ez csak az egyik,
    Mindig járok, meg sem állok
    Soha Budapestig.
    Sok az ügyem, sok a bajom,
    Sok a banket, muri,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Gyuri!

    9
    Sok híres ház van Szegeden,
    Városház és színház
    És a harmadik egyetem,
    Bár erre még nincs ház.
    De azért a kávéházban
    Ül az egész város,
    Számos látogatást kérek:
    Kukorica, Kukorica János!

    Forrás: MEK

  • Nagy László, Táncbeli tánc-szók

    A Bartók-táncegyüttes használatára

    I
    Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek,
    rámugatnak égiek és földiek.
    Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég,
    jó lennék majd, égetőn ha kellenék.

    Jó voltam én, jó voltam én ezelőtt,
    szivárvánnyal írtam be a levegőt,
    átváltozott gyászfekete szalagra,
    hétrét kéne görnyedeznem alatta.

    Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet,
    majd meggyógyít, aki szívből megszeret.
    Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég,
    hadd mulatok, mikor sírnom illenék.

    II
    Kutya a föld, eb az ég,
    sehol semmi menedék.
    Ne is akarj menedéket,
    amíg benned zeng a lélek!

    Most rúgjon a sarkad szikrát,
    égesd el a világ piszkát,
    aki bírja, kipirosul,
    még a csúf is kicsinosul!

    Forgasd ide, oda is,
    lángoljon a szoknya is,
    elköltözni csúnya volna,
    deszka közé csomagolva!

    Mert mibennünk zeng a lélek,
    minket illet ez az élet!

    III
    Ez a világ ellobban,
    ölelj engem még jobban,
    hajamtól a sarkamig,
    hajnalig, de hajnalig.

    Nem hajnalig – örökig,
    szakadatlan örömig!

    IV
    Oda menjünk, ahol kellünk,
    ahol nekünk öröm lennünk,
    hol a csókok nem csimbókok,
    nem hálóznak be a pókok.

    Aki minket meggyaláz,
    fárassza el azt a frász,
    jó habosra hajtsa meg,
    talonnak se tartsa meg!

    Aki minket meggyaláz,
    gyötörje meg azt a láz,
    pokol legyen lakhelye,
    égjen el a tüdeje!

    V
    Én is nyitok arany torkot,
    mint a rigó, úgy rikoltok.
    Csapkodom a nyári zöldet,
    átnyilalok eget, földet.

    Én is, akit megtalálok,
    pántolok rá aranypántot.
    Úgy szeretem, úgy szorítom,
    én sohase szomorítom!