https://verskucko.com

Címke: Női hangok a XX. szd-ból

  • Rab Zsuzsa: Add meg

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    még egy kicsit világon kívül élni,
    még egy kicsit sírni a szerelemtől,
    járni szemetes utcán, mint virágon,
    gépzuhogást hallani muzsikának,
    telefonvárás pórázán szűkölni,
    ígézni az utcát, a kerti ajtót,
    eszelősen ráolvasót susogni:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    Kifaggatni reménykedőn a tükröt,
    makacsul hajtogatni, hogy nem és nem,
    s igen-igen mondani rá a rímet.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    édességes életveszélyben élni,
    sínek közt várni be hetykén a mozdonyt,
    tudva, hogy félkezemmel visszalökném,
    tépdesni bután margarétaszírmot,
    lépéseket számolni, hátha páros,
    és mosogatás közben énekelni
    mint kiscseléd – és nem szégyelni semmit.

    És aztán persze sírni néha este,
    üresen hagyni félhelyet a párnán,
    s mint olvasót, átkot morzsolni, áldást:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    És reggel újrakezdeni a semmit.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    állni az ablakban, mint dédanyáink,
    ígézni a kerti ajtót, az utcát,
    ráolvasót susogni eszelősen:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    Közben ügyek, emberek, tárgyalások,
    szerződések, kérdőívek, satöbbi –
    elrendezni félkézzel az egészet,
    aztán tovább világon kívül élni,
    aztán tovább sírni a szerelemtől,
    járni szemetes utcán, mint virágon,
    elmondani ezerszer, hogy nem és nem,
    mégis-mégis felelni rá a rímet.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    s ha megadod, ne büntess majd utána.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Miatyánk

    Mi Atyánk! Ki vagy a mennyekben!

    Ott vagy, igen, de jönnél egyszer le a földre,
    lépdelnél végig közöttünk,
    lehelne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga,
    néznél be udvari ablakokon a szobákba,
    ahol feldöntött pálinkásüvegek közt
    egy pontra merednek az asszonyok!

    Szenteltessék meg a te neved!

    Mindenható vagy, add hát,
    hogy megszenteltessék az ember neve is.
    Gyarlónak, halandónak ítélted,
    azért volt neki mindegy,
    mit cselekszik a földön.

    Jöjjön el a te országod!

    De melyik az?
    Hiszen múlandó életünkben annyiszor mondták nekünk:
    ez a te országod, az a te országod –
    annyiszor, jaj, annyiszor!

    Legyen meg a te akaratod,
    mint a mennyben, úgy itt a földön is!

    Mennynek és földnek törvénye ha egy lehetne!
    De hogy országolnánk mennyei módon a földön?
    Te segítesz?
    Vagy tűzesőt zúdítasz megint Sodomára?
    Kiszemelted-e Lótjaidat?

    A mi mindennapi kenyerünket
    add meg minékünk ma!

    A napit, de mi a holnapit kívánjuk,
    a holnaputánit!
    Legyilkoljuk érte a földjeinket,
    mérget vetünk vadjaidnak, madaraidnak,
    emelünk kongó kőkockákat fáid zöld kontya helyébe,
    s majd a kenyér-meddő föld
    minket mérgez meg az Ítélet éjszakáján.

    És bocsásd meg a mi vétkeinket,

    Honnan kezdjük a felsorolást?
    Az anyaméhtől?
    Futja-e életünkből végigmotyogni
    vétkeinknek fekete lajstromát?
    Mégis tekints, ha nagyságos dolgod engedi,
    mi apró jóságainkra is –
    tőled valók-e? vagy törettetéseinktől?
    Voltunk néha azért irgalmasak is,
    legyen ez egy szemer a serpenyőben!

    miképpen mi is megbocsátunk
    az ellenünk vétkezőknek!

    Ha akképpen, akkor jaj nekünk
    és jaj az ellenünk vétkezőknek!
    Mert mi nehezen bocsátunk meg,
    de hisz érted, e sáros földön nekünk nehezebb.

    És ne vígy minket a kísértésbe,

    Ezek már rég nem a te kísértéseid,
    hiszen azok olyan ősiek,
    hogy edzettségünk megbirkózik velük.
    Nem isteni és nem ördögi kísértések ezek,
    hanem valaki langyos szívűé,
    aki odaférkőzött tüzed közé
    s az ördög jege közé.
    Alig ismerjük még, azért veszedelmes.

    de szabadíts meg minket a gonosztól!

    Ő az, ő! Az előbbi, a langyos!
    Tőle szabadíts meg!
    A Gonosztól!

    Mert tiéd az ország
    és a hatalom és a dicsőség,

    Nem egy az ország az országlással,
    nem egy a hatalom a hatalmassággal,
    nem egy a dicső a dicsőséggel.
    Add, hogy egy legyen,
    tedd, hogy úgy legyen,
    mindörökké.

    Ámen.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Csavargóének

    Csak az, aki…
    senkié sem,
    az hihet még a
    mesében,
    az hihet még
    a csodában,
    mindhalálig
    virulásban.

    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak mindig
    ajtót tárnak.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    mehet fényben,
    lángzó szélben,
    didereghet
    napsütésben,
    az, aki már senkié sem.

    Annak könnyű
    lépte alatt
    minden ösvény
    összeszalad,
    minden ösvény
    szerteszalad.

    Szélnek háttal
    erre indul,
    megy egy kicsit,
    arra fordul.
    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak
    mindig ajtót tárnak.

    Lépdel
    könnyű szédülettel.
    Bámulnak rá
    rémülettel
    lehorganyzott,
    földbe ásott
    házak,
    vasketrec-lakások,
    ólom-arcra
    húzott zsákok,
    ól-melegű
    szuszogások.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    indulásban,
    érkezésben.
    Csak az, aki
    senkié sem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Otthont adsz

    Amint az ajtón benyitok,

    kezemnek

    otthont adsz a tiédben.

    Befogadod, mint csavargót a házba,

    ott vacok várja, tűzhely, vacsora,

    nincs lárma, nincs tülekvés.

    A lélek felbátorodva

    kioldja átázott cipőjét,

    vizes harisnyáját kötélre dobja,

    aranyfényű teát tesznek elébe,

    illatos málnaízzel,

    vágnak mellé, amennyi jólesik,

    a friss kenyérből.

    Aztán, ha a lélek, felbátorodva,

    egy kicsit kutat még a polcon,

    talál ott rejtett örülnivalót:

    kis üveg mézet,

    vagy egy pozsgás-piros almát.

    Csak annyi kell, hogy a kezemnek

    egy pillanatra

    otthont adj a tiédben.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Számadás

    Falaim egyre vastagabbak.
    Éveim egyre vékonyabbak.
    Évszakokat villant az ablak.
    Vicsorgó tükrök megharapnak.

    Aszály mögöttem, üszkös évek.
    Lapály előttem, tüskös évek.
    Amennyit magam, annyit érek.
    Egyedül semmitől se félek.

    Csak senkit többé meg ne szánjak.
    Maradjak ég-föld vándorának,
    magam-leverő lázadásnak,
    magam vétkéről számadásnak.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Fütyörésző

    Ha ki gyáva
    engem merni,
    jobb lesz annak
    továbbmenni.

    Köd mögöttem,
    fény előttem.
    Lelek utat.
    Ahogy jöttem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyirkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Lehet

    Hát még lehet? Mégis lehet?
    Lehet?
    Virágos isten küldött tégedet!
    Megint veled? veled, veled, veled?

    Az ócska sláger-dallam is nevet,
    sajnos, a vénkisasszony is nevet,
    mi tagadás, a bácsi is nevet –
    nevet, nevet, hogy lehet,
    hogy veled,
    megint veled, hogy azértis, lehet,

    hogy tiporjuk vakon az éveket,
    külön-külön, mégis veled, veled,
    a metrólépcsőn ifjú szédület
    röpít és részegít, s az is nevet
    és csúfolódón nyelvet öltöget,
    azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,

    bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
    és zörgő szíved is szeret, szeret,
    s már nem számoljuk rég az éveket,
    már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
    kicsoda játszott velem és veled,
    csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –

    sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?

    Majd vénülök magamban, nem veled,
    mint olvasón, morzsolok éveket,
    pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
    és minden éjszakám veled, neked,
    és minden reggelem neked, veled,
    és mindig nélküled és nélküled,
    halálos ágyamon, ott is veled.

    Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
    Amire nem jutott szavam neked,
    elmondja majd istenem-istened.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Parafrázis

    Nem szoktam, nem szoktam
    kalickában hálni,
    de szoktam, de szoktam
    szerte széjjel szállni.

    Valahol leszállni,
    magamra találni,
    mindent odaadni,
    tollam ragyogtatni.

    Szárnyammal rácsaim
    szálig lekaszálni,
    szoktam én, szoktam én
    földön is kószálni,
    százfelé osztatni,
    tollam szikráztatni.

    Nem is szikráztatni:
    halált halasztgatni.

    Szerelem, szerelem,
    jaj, velem mit tettél?
    Hogyha már ezt tetted,
    kicsit időzhetnél.

    Maradj deres őszig,
    maradj nap hulltáig,
    fehér hold keltéig,
    koporsóm teléig.

    Nem szoktam, nem szoktam
    társamra találni,
    de szoktam, de szoktam
    társakra találni.

    Szívemet eloldom
    mindig, amikor kell.
    De tetőled, sorsom,
    a halál sem old el.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Három alakban

    VOLTAM –
    már csupa titok vesz körül.
    Arcom fölött regényes fűzfa bókol.
    Foszló nyakkendőm lóg ki egy fiókból,
    és özvegyem arcára gyász kövül.

    LESZEK –
    még csupa titok vesz körül.
    Ész tisztelet pátyolja megszülőmet.
    Leszek – még nem ígértem semmi többet.
    De elég ennyi. Mindenki örül.

    VAGYOK –
    csak közöny vesz körül,
    és mindenkinek a könyökén jönnek ki
    szavaim és mozdulataim –
    én vagyok a fölösleges, ha már megtelt
    a villamos,
    én vagyok a sorban előtted álló,
    én vagyok, akitől
    szürkék a hétfő reggelek,
    én vagyok, ki folyton az életével traktálna téged.

    Fölkelek és lefekszem, ásítok és eszem, titkom nincs.
    Kiszámítható vagyok és fölmérhető,
    robotgépbe táplált adataimból megszületnék újra,
    ugyanilyennek.
    Viselj el mégis, mert ennyi adott –
    vagyok.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár