vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
Forrás: Lélektől lélekig
Csak a szavak már nem maradt más
csak a szavak csak a szavak
a tó szavában úszom én hol
a hínár mondata tapad
testemre és a mélybe húzna
de hát az is csak szó a mély
nevezz meg és a név a szó majd
kiszabadulva partot ér
csak a szavak már nem maradt más
nem táplál a kenyér s a bor
lélek vagyok ki test-koloncát
hurcolva folyton megbotol
a semmi és a lét közötti
küszöbben bár ez a küszöb
szó maga is csak és riadtan
tévelygek a szavak között
jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz föl engem és leszek
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Do – re – mi
halkan, ostobán és ügyetlenül,
a hangok töredékének elcsúszó létrafokán.
Ki zúzott össze?
Félve, fázva a vinnyogás fáradt zörejeivel
egymásra halmozott szomorúságban.
A pálcikaemberkék besatírozott vonulatában
nincs ég, nincs föld, nincs természet,
legalábbis a szó megszokott értelmében,
hiszen megszokott érteleim sincs,
csak botladozások a hangszálak
eltekergő gubancában.
Itt és ott
viszonylagos jelzések,
a partitúrából kiszabadult
kottafejek süket bólogatása.
Innen oda
fa – szó – la – ti
tömör, vastag hangnyalábokon
a szakadék torkából feltörő üvöltésben,
persze minden csak átvitt,
átemelt, átcipelt értelemben.
Szikkadt csermely, amelyből
kiszűrték a csobogást,
beledobták a kövek fáradt testét,
és szilánkokra hasított álmodozásait.
Do.
Forrás: —
Kurzívan élt,
zárójelben szeretett,
idéző jeliben beszélt,
kettőspontosan írt,
kérdőjelekkel dolgozott.
Petittel tüntették ki,
verzállal szedték ki a folyóból,
kurrenssel temették,
sírján két vesszőcske sarjad.
Hagyatéka: három pont és egy gondolatjel.
Forrás: —
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszín hangját, néha meg én magam
súgtam, vagy nem is súgtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szívem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?… De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hisz úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!
Forrás: DIA
