Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsíros
papiros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb,
hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam híven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszket, mint a fű
és mint a csillagok.
1929. augusztus
Forrás: Szeretem a verseket
Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
és mennyi vad röhej száll szerteszét.
Nincs néki immár kérdés és beszéd,
boldog hiány takarja e talajban.
S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
a hallgatás oly üdv, akár az Ég.
Homály emelje, fényes délnél élőbb
és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.
Dajkálja az öröklét hajnaláig
mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
érezze azt, nem is tartott sokáig.
Kosztolányi Dezső fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárkod.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
Szent nyugalom,
Oh jőj az éj lengő szelében,
S kit úgy epeszt késő felében
A fájdalom:
Sápadt arcát öledbe rejti,
Fájdalma véle szunnyad el;
Úgyis, ha ég a reg sugára,
Csak álmait siratni kel.
Vagy oh, ne hozz
Még álmot a bús szenvedőre!
A szív oly hű most és jövőre
Fájdalmihoz.
Multam vidékin andalogva
Virasztni jól esik nekem,
Ah, hisz emlékét annak, éber
Álmimmal bár, ölelhetem!
Sárgult haraszt
Borul kertem fonnyadt füvére,
Az ősz után ki újlag ére
Derűs tavaszt:
A hű barát, kit szíve elhoz:
Örömre jő, de bút talál,
Mert kínos a szív érzeménye
Barátunk síri álminál.
Zöld színbe még
Tán sárga lombon pár levél áll,
De a borongó holdvilágnál
Gyász a vidék.
És így tanít e kép: jövőmben
Ha nyílna tán egyes virág:
Virágos tőle mégse lenne
Az életvesztett pusztaság.
Végnyugalom,
Te jőj az éj lengő szelében!
S kit úgy epeszt késő felében
A fájdalom:
Öledbe dől fájó szívével,
S szelíd álomra szenderül…
És álmodik nem háborítva
A földi lét keservitül.
Forrás: Arcanum
A tó ma tiszta, éber és
oly éles fényü, mint a kés,
lobogva lélekző tükör,
mit lassu harcban összetör
karom csapása. Nyugtalan
heves fogakkal visszamar
a mélyen megzavart elem.
Legyőzve, lustán fekszem el
és hallgatózom. Csillagok
rebbennek csak, mint elhagyott
egek vizébe zárt halak,
tünődve úszó madarak.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
Mint egy kép a túlvilágból,
Mint egy fény a menyországból,
Mint egy szép tündérrege:
Oly titoktelt, oly ábrándos,
Olyan égi, oly bűbájos
A Balaton kék ege.
Mint a múlt idők emléke.
Mint az alvó kisded képe,
Mint egy szent harmónia:
Oly merengő, oly borongó,
Olyan édes, oly mosolygó
A Balaton nyugalma.
Mint a fájó szív küzdelme,
Mint a jövő vész-sejtelme,
Mint egy lázphantasia:
Olyan fájó, oly gyötrelmes,
Olyan kínos, oly sejtelmes
A Balaton hulláma.
Mint az őrült őrjöngése,
Mint a haldokló nyögése,
Mint a fájdalom jajá:
Oly panaszló, oly dühöngő,
Olyan rémes, oly öldöklő
A Balaton vihara.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
A habokon
visz ladikom
csillámfodor
a Balaton.
Tüzes a víz
tüzes az ég
a láthatár
forgó kerék.
Somogyi part
kis dombjai:
kék takaró
rézgombjai.
Zalai part
hegyormai:
a föld s a lég
zsinórjai.
Somogyi part
zalai part:
hol szétfeszül
hol összetart.
A Balaton
hintáz velem
két menny között
ring életem.
Forrás: Magyar Kurír
(Esti mosolygás)
Farkával csöndesen mozog
tóban a hal s aludni kész,
orrát iszapba dugja és
napjának multán mosolyog;
totyog vidámka sorban ott
tizenhárom kicsi kacsa,
s arany farán viszi haza
billegve a mai napot.
Sötétül lassan a piros
s ami soká maradt fehér,
az is már látod, feketéll,
mint e verstől a papiros.
(Altató)
Göndöríti fodrászó szél
felhőink így estefele
s a kacsanyom vízzel tele,
csipke a tócsa szélinél.
Minden göndör lesz és arany,
lomb s a lomb közt a zöld dió,
szundi madárka tolla; s jó,
hogy nemsokára este van.
Az asszonyod már szendereg,
sötétség üt körül tanyát
s a kerten telihold jön át,
mint egy riadt, pufók gyerek.
(1934. augusztus 18.)
Forrás: Magyar Kurír
Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Síma, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.
Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.
Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe’,
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs –
És nincs tovább.
Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtuszt édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?
Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.
Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.
Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet –
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!
Forrás: Szívzuhogás
