Mint nyáron, hogyha zord fellegek jönnek,
és bánatba vonják arcát a földnek,
úgy tűnik az őszből a varázs, a szín,
már nem köszönnek rám kedvenc bokraim.
A világra hunyva ónszürke szemét,
jéghideg esőket önt szerte az ég,
csöndesen fuldoklik az utca, a tér,
október karja a csatornákba ér.
Ázik a zászló, a rendőr, az ünnep,
ázik, ki sírja, és ázik, ki tüntet,
a forrongó múlt s a szánalmas jelen,
kanálisba fúl a bomlott értelem.
Lám, tűnik az őszből a varázs, a szín,
elcsúszik a ma a régvolt álmain,
fakult falevelek közt tapod a láb,
és földre hullik az összes délibáb.
Forrás: Lélektől lélekig
