Te, vak bolond, Szerelem, mit csinálsz
szememmel, hogy néz, s nem látja, amit lát:
tudja, mi szép, látja, hol a varázs,
s a fő-jó neki mégis fő-hamisság?
Ha túlelfogult, megrontott szemek
ott horgonyoznak, hol nyüzsög a rév,
csalfaságuk horoggá mért vered,
rákötni a szívem ítéletét?
Mért tartsa szívem külön partnak azt,
amiről tudja, hogy nyílt köztelek?
S szemem, látván, dicsérje a pimaszt,
s fessen rút arcra szép becsületet?
Szív s szem a legkülönbet vélte másnak,
Ezért betege most a torzításnak.
Forrás: Lélektől lélekig
