https://verskucko.com

Címke: önazonosság

  • Fodor Ákos – A látvány

    Létem Mosolya
    minősülhet szemedben
    hülye grimasznak

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Károlyi Amy: Fiatal lány tavasszal

    Megláttam magam a szemedben,
    s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
    És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
    sokáig elidőztem a szemedben.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac – II. felvonás, 8. jelenet

    (fordította: Rónay György)

    Nos, hát mit tegyek? Tán pártfogót keressek valahol,
    Hogy kapzsi szájjal rátapadva jól,
    Mint élőfához a kúszó növény:
    Nap-nap után zsírját kiszívjam én,
    S ne ön-erőmből menjek föl, de gazság
    Segítsen és kapaszkodó ravaszság?
    Nem, köszönöm! — Vagy a piacra álljak
    S a bankároknak verset dedikáljak,
    Mint annyi más? Ugrándozzak vígan
    Miniszterek előszobáiban,
    Nevettetvén Ő excellenciáját,
    Amíg fanyar mosolyra vonja száját?
    Talán beteggé dőzsöljem magam?
    Bókoljak, míg megfájdul a nyakam
    És piszkos lesz a térdem? Szép szemet
    Vágván örökké, a gerincemet
    Puhítsam folyvást? Símogassak kecskét
    A jobb kezemmel s káposztafejecskét
    Öntözzek a balommal? — Köszönöm!

    Dicsérjek mást, mert bőven visszajön
    A másra szórt hízelgés? Legyek, gőggel tele,
    Egy ici-pici körnek apró nagy embere?
    Ha nincs elöl hely, surranjak be hátul?
    Hajózzam a ritornell tengerén,
    S kapjon szelet vitorlám, a szerény,
    Ájuldozó agg hölgyek sóhajátul?
    Nem, köszönöm! — A könyvárust fizessem,
    Hogy verskötetkém kinyomatni tessen?
    Nem, köszönöm! — Avagy tán holmi vad
    Korhely buták közt, kik zsinatjukat
    Csapszékben tartják, én legyek a pápa?
    Nem, köszönöm! — Egyetlen gyönge, kába
    Szonettel menjek tányérozni hírt?
    Talentumot ne lássak soha másban,
    Csak a hülyékben? Égjek forró lázban,
    Hogy rólam Iksz vagy Ypszilon mit írt?
    Számítsak, féljek, kunyoráljak, sírjak,
    És ahelyett, hogy egy jó verset írjak,
    Menjek vizitbe mélán, hogy egypár ostoba
    Esetleg rám szavazzon? Nem, nem, nem, nem, soha!

    Más kell nekem?… A hegy-völgy, a vadon,
    Ahol bolyongok vígan, szabadon!
    Édes magány, ahol kedvemre élek,
    Dalolgatok, ábrándozom, remélek…
    Fejembe vágva tollas süvegem
    Kalandozom, ha úgy tetszik nekem…
    Egy semmiségért véres harcra szállok,
    Verekszem érte, vagy — verset csinálok!
    Fantáziám a holdban egyet fordul,
    És könyvet írok róla, semmi másért,
    Csak a bolondos, kedves utazásért!
    Azt írom csak, ami szívemből csordul,
    És így szólok magamhoz: Légy szerény!
    Elégedjél meg a gyümölccsel, fával,
    Magad ültette rózsa illatával,
    Mely ott lebeg kis kertecskéd terén!
    Ha van nagy ritkán diadalban részem,
    Azt én vívtam ki, az enyém egészen,
    Cézárnak abból mitsem adok át,
    És büszkén hordom tettem tudatát!
    Egy szóval: csúszó inda-szerepet
    Nem vállalok halálomig!… Lehet:
    Tölgy nem vagyok, nincs bükk-természetem,
    De egyedül növök, ha már magasra nem!

  • Móricz Zsigmond: Magyar fa

    A rámcsodáló arcok szembefordúltak,
    a hódoló szemek fejszét meredeznek,
    a szavazó szájak pereatot üvöltenek.

    Magyarságom életalmájáról,
    le akarják hámozni a magyart.
    Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs;
    szabjátok; vágjátok, zúzzátok,
    minél mélyebbre juttok, annál almább:
    a legmélyén, a kis barna magban,
    az egész terebély almafa ott van s
    ágadzik, bogadzik, leveledzik s
    gyümölcsöz nektek.

    Nyugalmukban megzavart boldogok
    az Igazság tömérdeksége tövén
    galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.
    Igazság mind: igen,
    de az Igazság hulló törmelékei,
    árnyékában tengődő igenek.

    A fa enyém, az egeket verő,
    melynek ágain madarak fészkelnek
    s gyümölcsén élnek. A fa enyém
    s ti mindenek, övéi és evői,
    én vagyok a Fa.

    És létem kiterítem, jöjjetek,
    gyönyörködjetek, vígadjatok,
    lakmározzatok rajtam!

    1. február

    Forrás: magyar-versek.hu

    * A „pereat” latinul annyit jelent: „vesszen!”, „pusztuljon!”, „haljon meg!”

  • Székely János: Várakozás

    (1960)

    Éppoly szorongva várlak, mint először.
    Rendet rakok, virágot szerzek, és
    úgy érzem ismét: szenvedés a válás,
    s beteljesülés minden érkezés.

    Egy idegen lény mozdulását érzem
    izmomban, amint rendezem hajam.
    Ugyan ki az? – Elönt a sejtelem, hogy
    hat év előtti, mélyebb önmagam.

    Feltámad mély és büszke ifjúságom,
    szilaj vagyok, és szinte reszketek.
    Elég aggódva gondolnom reád, hogy
    a hajdani kevély kamasz legyek.

    Egyként lebír időt és megszokást a
    sóvárgó vágy, a messzeség varázsa.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Csorba Győző: Neked

    Ez már nem szerelem többé, nem két ember
    kötése, keringő tánca egymás ellen,
    kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
    s változó viszonylat: tőle vagy feléje.
    Magány és párosság itt üres szavak csak,
    itt már az érzékek csak befele hatnak,
    egymást ha kívánjuk látni: elégséges
    állítani tükröt a magunk szeméhez.
    Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
    s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
    Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
    egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.
    Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
    Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
    S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
    s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. –
    Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
    aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
    aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
    mindenképp a saját bajait tetézi.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Buda Ferenc: Nem vagyok…

    Nem vagyok senki rabja,
    csak önmagam darabja,
    s hogy más meg ne kötözzön,
    magamat kell kötöznöm
    magamhoz, mint a fészek.
    Így fonódom hát össze
    egésznek.


    Forrás: PIM

  • Ady Endre: Mag hó alatt

    Gyötrött és tépett magamat
    Régi hiteiben fürösztve
    Vérből, jajból és lángból
    Szedegetem össze
    S elteszem, mint életes holtat.

    Kell még Tegnapról hív tanú
    S kell talán az én hadisarcom,
    Hogy drága mementóként
    Fölemeljem arcom
    Egy új emberű, új világra.

    Vád nélkül széttekintgetek
    Majd vertségek és diadalmak
    Földjén, hogy a káoszból
    Harsos igét halljak,
    Vagy harsos igét én hallassak.

    Hős emberségem, várakozz,
    Szép álmokat aludj, lefénylett
    Jós és jó magyarságom,
    Hívni fog az Élet
    S föltámadások örök Rendje.

    Most tél van, s szegény mag-magam
    Megnémítva és behavazva
    Rendeltetés hitével
    Őrzöm meg tavaszra,
    Igazimnak sarjadásáig.

  • Ady Endre: Új vizeken járok

    Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
    Röhögjenek a részeg evezősre.
    Röpülj, hajóm,
    Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

    Szállani, szállani, szállani egyre,
    Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre,
    Röpülj, hajóm,
    Szállani, szállani, szállani egyre.

    Új horizontok libegnek elébed,
    Minden percben új, félelmes az Élet,
    Röpülj, hajóm,
    Új horizontok libegnek elébed.

    Nem kellenek a megálmodott álmok,
    Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
    Röpülj, hajóm,
    Nem kellenek a megálmodott álmok.

    Én nem leszek a szürkék hegedőse,
    Hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze:
    Röpülj, hajóm,
    Én nem leszek a szürkék hegedőse.

    Forrás: MEK