„Igazad lehet, mikor azt mondod,
ahhoz, hogy az embert szeressék,
ahhoz előbb az embernek
saját magát kell szeretnie.
Hogy szépnek lássák,
ahhoz önmagát is szépnek kell látnia.
De hát a szemek.
Könnyű szeretni az olyannak önmagát,
aki mosolygó arccal jött a világra,
könnyű szépnek látni magát annak,
aki mindenki számára szépnek született.
Mert azt,
hogy szeretetre méltó valaki,
vagy sem,
azt a szemekből lehet kiolvasni.
A szemek tanítanak meg szeretni,
vagy gyűlölni önmagunkat.
És a világot.
Mások szemei.
Hogy mások milyennek látnak.
Bennünket.
De a mosolytalan arc
olyan szemekkel találkozik,
amik azt sugallják,
rajtad nincs mit szeretni.
Ezért nem tanul meg
szívből mosolyogni.
A szemek döntik el,
hogy szép,
vagy csúnya valaki önmagának,
szereti,
vagy nem szereti valaki önmagát.
Pedig a szemek nem mindig igazak,
mert az önmagát nem szeretők szemei
ellenségessé lesznek,
ha szeretetre méltóval találkoznak.
Gyűlölik a világot,
nem néznek a szemébe,
félnek a visszajelzéstől,
félnek,
meglátják benne szeretetlen
önmagukat.”
Forrás: Lélektől lélekig
.
