https://verskucko.com

Címke: önfeláldozás

  • Karinthy Frigyes: Lecke

    Megcsókoltalak, megmutatni,
    Hogyan kell nékem csókot adni.
    Megfúltál, úgy öleltelek
    Mutatni, hogy ölelj te meg.

    És sírtam is, ölelve térded,
    Mert tudtam, hittem, hogy megérted,
    Bő könnyeim, a könnyü bért,
    Mit értem ontsz, a könnyekért.

    Eldobtam mindent – íme, lásd,
    Hogyan lehet szeretni mást,
    Kiért mindent százszor megadnál,
    Ezerszer jobban önmagadnál.

    Kész vagyok meghalni miattad,
    Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
    Ahogy hiszem, hiszen mutattad.
    Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
    Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

    Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
    Mindössze ennyi volt a lecke,
    Mindössze ennyi a titok,
    De jaj neked, ha nem tudod.

    Jaj néked, hogyha az egész
    Szabály és példa kárbavész –
    Jobb lett volna meg sem születni
    Nékünk, mint egymást nem szeretni.

    Forrás: –

    PÁSZTOR ÁDÁM: A Lecke (TANÁR ÚR KÉREM)

  • Várnai Zseni: Mi legyek még?

    Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
    tejjé változtam, az kellett nekik,
    ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
    ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
    hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
    s mikor szemükbe visszatért a fény,
    napként sütötte őket az enyém,
    s piros lett arcuk, alma gömbölyű,
    attól lettem én akkor gyönyörű.

    Kalács is voltam, meg vajas kenyér,
    és játékszer, hogy meg ne unjanak,
    és képeskönyv, hogy megtanuljanak
    belőlem mindent amit álmodom,
    később az egyszeregyet számolom,
    növök velük, már iskolás leszek,
    s a nagy katedra előtt reszketek:
    felelnem kell, vizsgáznom, – ó, tudom,
    borzalmas, hogyha bennük elbukom!

    Most széllé kell változnom, hogy elérjem
    az egyiket, a messzeségbe kínt,
    de aki volt, örökre tovatűnt,
    s ha elfogom, ha átölelhetem,
    lelke páncélját át nem törhetem,
    s mindkettő bár belőlem sarjadott,
    többé már nékik mit sem adhatok,
    a földön nincs több oly bús szerelem,
    mint az anyáé, oly reménytelen.

    Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
    Legyen belőlem sűrű rengeteg,
    majd jól elbújhat ott a két gyerek
    ha menekülni kell a rossz világból,
    és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
    és tejjel-mézzel folyó kis patak,
    isznak belőlem, hogyha szomjasak,
    és dalolok majd nékik estelen:
    – Aludjatok el itt a keblemen.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Reményik Sándor: Akarom

    Akarom: fontos ne legyek magamnak.
    A végtelen falban legyek egy tégla,
    Lépcső, min felhalad valaki más,
    Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
    Ám a kalász nem az ő érdeme.

    Legyek a szél, mely hordja a magot,
    De szirmát ki nem bontja a virágnak,
    S az emberek, mikor a mezőn járnak,
    A virágban hadd gyönyörködjenek.

    Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
    Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
    A kéz legyek, mely váltig simogat,
    Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

    Legyek a fáradt pillákon az álom.
    Legyek a délibáb, mely megjelen
    És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
    Legyek a délibáb a rónaságon.

    Legyek a vén föld fekete szívéből
    Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
    Legyek a drót, min üzenet megy végig
    És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

    Sok lélek alatt legyek a tutaj,
    Egyszerű, durván összerótt ladik,
    Mit tengerbe visznek mély folyók.
    Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
    Míg le nem teszi a művész a vonót.