https://verskucko.com

Címke: önkép

  • Székely János: Napszonett

    Teljes valómmal nyújtózom utánad,
    Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
    És mint a párás földkorong, örökké
    Fényes felemet fordítom feléd.

    Szeretném mindig azt mutatni néked,
    Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
    Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
    Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.

    Szeretném olykor túlragyogni álmod,
    S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
    Ezért sütöd feléd eső felem.

    S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
    Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
    Milyen sötét és milyen fénytelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Korán ébredtem

    Korán ébredtem. Ablakom még
    ki nem nyitotta a szemét,
    s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
    örök zenéjét, melyet minden éjjel
    elkezd és folytat, míg a durva ember
    ki nem üti kezéből hegedűjét.
    Egy vékony résből a falon
    fény ömlik egy kis vonalon.
    Alálebegnek a fogasról
    ruháim mint kisértetek.
    kisértetei nappali-magamnak,
    a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
    amaz ügyetlen öklözőnek,
    kit gyűlölök, ki majd föltámad,
    s elfoglalja helyem e testben.
    Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
    ágyam, te különös vacok,
    akit nem szőttelek magamnak,
    mint fészkét a madár,
    de enyém lettél szolgaságban,
    te jó, te jó, te ölelő,
    meleg és messze és magányos…

    Forrás: ma – Magyar versek