Örömöd, keserved,
Mindazt, mi benned vágy és gondolat,
Álom, harag, reménység, tréfa, gond,
Magadba fojtsd a három év alatt,
Némán viseld, és senkinek se mondd!
Mikor nevetnél vagy jajongva sírnál,
Légy néma, mint a börtön éje,
Mint elhagyott kút moha-lepte mélye,
Légy néma mindig! Némább légy a sírnál.
Magad mondottad, nem felejtem el:
Tudsz tűrni bajt, csapást viselni bátran,
Nemcsak beszélsz, de hallgatsz is, ha kell.
Most kell! A szájadat lezártam.
Kellett a csókom?… Alamizsna?… Kegy?…
Hogy véle holnap már eldicsekedj,
S tódítva cifrázd kalandos meséid?
Hallgatni fogsz! Hallgatni három évig!
Doromboló szerelmi zsoltár
Muzsikájával ostromoltál,
Adtál rubintot és zafírt. Siket
Fülembe sóhajtottál rímeket,
Kértél még asszonyodnak is! Remek!
Sokat kínáltál, mégsem eleget!
Ha állod azt, amit fogadtál,
Szót, hangot eltemetve, némán
Gondolsz keserves három évig énrám:
Mit csókomért cserébe kértem,
A hallgatásodat talán megértem.
Szebben beszél majd minden ékszerednél.
Hallgatsz-e? Mondd!
Kattints a címre a teljes vershez!
