Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka… vagy,
ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk… és sérülékenyek…
Forrás: Lélektől lélekig
Gyulladnak csaló, villanó fények,
Millió szeme virraszt az éjnek:
Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
Tarts meg Magadnak!
Legyen bár tiéd a világ kincse,
És utadat virágszirom hintse,
Ha téged talán mások is akarnak:
Tarts meg Magadnak!
Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
Életed immár sötétnek látod?
Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
Tarts meg Magadnak!
Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
Polipkarja van a bűnnek, s a bajnak:
Tarts meg Magadnak!
Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
Napod kelőben vagy leáldozott,
Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
Tarts meg Magadnak!
Forrás: Lélektől lélekig
Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Vigyázz! már egyre többen látnak,
fosztják, rabolják lényedet,
prédája lettél a világnak,
gyámoltalan beteg:
magadat óvni nincs erőd,
megnyíltál, mint királyi ház
a csőcselék előtt.
Jöttél anyád rejtő öléből –
tündöklő, végtelen habok
előringattak a sötétből,
– oltalma elhagyott.
Hogy csábított a vaksi fény! –
Magad kárára, te bolond,
mért voltál oly serény?
Ha egyszer a piacra vágytál,
most undorodjál, bújj, remegj,
ölts álruhát és álruhánál
tévesztőbb lepleket,
határaid mint várfalak,
komor gőggel kerítsenek,
s bőrödnél álljanak!
Jusson eszedbe: meg kell halnod,
boldog sötétbe hullanod,
egész-magaddal hullj és halj ott,
mint példás-szép halott,
ne összevissza-feledés
kényére bízd a sorsodat,
rejtőzz el, légy merész!
Forrás: DIA – Csorba Győző
Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rád időm.
Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.
Elég volt annyi éven át remélni
és várni kiméletesen;
már nem kiméllek: nem is figyelek rád.
Vállallak, és léted megszüntetem.
Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
de kibírlak, mint bármi mást:
úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
nézlek majd, mint egy sorscsapást.
Téged csak a magad fájdalma izgat,
ma is csak a dühödnek élsz;
nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
egyszer, talán, ha észretérsz.
Forrás: Szívzuhogás
