https://verskucko.com

Címke: öröm

  • Hatos Márta: Az Érzés

    Jött, jött, mint a hegy mögött
    Mikor felkél a nap és a
    haldokló földre hinti
    az éltet adó sugarat…
    …

    A völgyben egy pacsirta szól,
    Tarka lepke bontja szárnyait,
    Széltől hajló fa sóhaja hallik,
    Napfény óvja a bájait.

    A rét vibrál, fényben izzik,
    A nap már fenn magasba’ jár,
    A tisztáson egy vadvirág
    Kis bogárnak nektárt kínál.

    Megtörni látszik már a fény
    S tó tükrén egy kis sugár
    Remegve félve érinti
    Hullámok táncoló hadát.

    Végtelenbe bukó korong
    A szirttel még kacérkodik.
    Egy pillantást vet a tájra
    Majd csendesen alábukik.

    S lám, amott ezüst fényével
    Kimérten-lassan, délcegen,
    Rejtelmes fényt hintve a tájra
    A telihold is megjelent.

    Millió csillag várja már,
    Fényével mindegyik üzen,
    Várnak árván, megszeppenve,
    Hol késik már az égi jel.

    A Hold még unottan ballag,
    Be-benéz egy felhő mögé,
    Egy csillagot is megérint,
    S az reszketve sápad belé.

    Nap és a Hold: mint boldog szerelmes
    Az égi utat járja szüntelen,
    Fényük sosem érinti egymást
    Az Érzés mégis végtelen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Magánszabály

    Veszteni? nyerni?
    — ne, soha! csak játszani
    szeretnék. Mindig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axioma

    egy Tökéletes
    Nap sem csak tökéletes
    percekből épül

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Van esélyem!

    Máglyát rakott a hajnal fenn az égen,
    S a halványuló csillagok alatt,
    Az éjszaka úgy elhamvadt, elégett,
    Mint faparázs, ha széltől lángra kap.

    És én is, ahogy hazafelé mentem,
    Magamra vettem fényét, melegét,
    Mert tudtam, akkor ott abban a percben,
    Van esélyem újjászületni még!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: A szőlőműves

    Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
    S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
    Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beborítja,
    Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
    Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…

    S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repül
    És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
    …Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körül
    S aztán búcsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím’, hogy itt a tél,
    A szótlan szőlőműves is pihenni tér.

    Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
    Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
    S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
    Vidáman heverész és derűs kedvvel borocskáit issza
    S tiszta bölcsességnek örül, amíg kívül hull a hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Hajnalban a naphoz

    Én most szeretlek, mikor még az éjjel
    Vert seregének árnya fut tova
    S csak a magányos és bús jegenyének
    Szűz homlokán ég fényed mosolya.

    Én most szeretlek, mikor szent keletnek
    Mély tengerén ring arcod, az örök
    És sugaraid álmodón remegnek
    A paloták és kalyibák fölött.

    Még vár a hajnal, de az éj halott már,
    Trillák csattognak, lombon, bokron át,
    Oly dús az ég keletre, mint az oltár,
    Mely várja a nagy, ősi áldozást.

    Majd jön a nappal, a vásár, a hajsza,
    Fölkél vackáról ember és barom.
    Én most szeretlek és neved e dalban
    Ezer madárral hadd magasztalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Tavaszváró

    Ma hópelyhek sűrű záporában
    jeges szél tépázta rövid hajam…
    sormintát rajzolt hóba a lábam,
    s hóangyalt formáztam játékosan.

    Egyszer csak megszakadt a zápor.
    Hajamba csintalan szél kapott,
    ízelítőt hozva a tavasz illatából,
    s rügyekről, virágokról suttogott.

    A huncut szellő nyakamba bújt,
    csiklandósan arcomba nevetett,
    vígan dudorászva a fülembe fújt,
    majd gyorsan futásnak eredt.

    Helyét a zord tél át még nem adja,
    de a tavasz elküldte hírnökét,
    hirdesse: jön még derű a fagyra,
    s hozza rügybontó tavasz üdvözletét.

    Kopár, fagyott ujjú fáink alá
    belopódzott az édes szerelem…
    hiába minden – ajkam mondaná –,
    de pajkosan itt incselkedik velem.

    Hiába dermeszt jeges fuvallat…
    hiába táncol újból hó körül:
    enyém marad e röpke pillanat,
    s szívem tavaszt vár, és újra örül.

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Rondó

    mert aki Téged megtalált, életet talált.

    elvetted tőlem a halált
    és adsz helyette életet
    napról-napra; napról-napra
    köszönöm és bocsátom meg neked,
    hogy elvéve tőlem napról-napra
    a jól megérdemelt halált

    – adsz béke helyett örömet:
    veszendőt az örök helyett,
    elvéve tőlem a halált

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

    Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. –

    Nem törik a szenvedő szív
    Oly könnyen darabbá,
    Csak ellágyul, s az örömre
    Lesz fogékonyabbá;
    Mint egy lankadt földmüvesnek
    Pihenő tanyája:
    Kész boldogság lesz neki a
    Szenvedés hiánya.

    Nincsen olyan puszta inség
    Hogy magának benne
    A halandó egy tenyérnyi
    Zöld virányt ne lelne;
    És ha ezt a szél behordta
    Sivatag fövénnyel:
    Megsiratja… de tovább megy
    Örökös reménnyel. –

    Sivatagja életemnek!
    Van pihenő rajtad;
    Vészes hullám! szív-hajómat
    Nem szünetlen hajtod;
    Ha nehéz bú és nehéz gond
    Rossz napokat szerze:
    Kárpótolja a nyugalom
    Enyhületes perce.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Nyár

    Esik a nap!
    Szakad a súlyos, sűrü zápor
    zuhogva istenigazából.
    Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
    Óh gyönyörűség!

    Részeg darázs
    ráng körülöttem tág körökben,
    ide röppen és oda röppen:
    visszatérő csapongás, lenge hűség…
    Óh gyönyörűség!

    Hangos virág
    kiált, bíbor szinekkel esdve,
    hogy jöjjön már a bíbor estve,
    hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
    Óh gyönyörűség!

    Tornác fölött
    szédülve és legyet riasztva
    fúl a cseléd, liheg a gazda;
    álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég…
    Óh gyönyörűség!

    Boldog a nap:
    de boldogság a vágy gyürűsse!
    Boldog a nap, s vágyik a hűsre…
    Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
    Óh gyönyörűség!

    Forrás: Szeretem a verseket