https://verskucko.com

Címke: öröm

  • Illyés Gyula: Sötét volt az utca

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Dőltem egy külvárosi háznak,
    lehunyva szemem.

    Pillám is alig bírta, oly nagy
    volt a súly.
    Poklomban álltam, mindörökre,
    megválthatatlanul.

    Azt hittem, nem jössz, és kívántam,
    ne is jöjj már soha.
    Dühömben álltam, nincsen annál
    sötétebb éjszaka.

    S egyszerre – kipp-kopp nesze – mégis! –
    lépésed kopogott!
    Léptél éjembe gyalogútnyi,
    tejútnyi csillagot.

    És mire odaértél és át-
    öleltél, századok,
    évezredek teltek, s a földön
    új boldog nép lakott.

    (2)

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Kopott házfalnak dőlve álltam,
    lehunyva a szemem.

    Egyszerre – kipp-kopp – ismerős zaj,
    lépésed kopogott.
    Léptél reménytelen egemre
    megannyi csillagot.

    Mit tudsz magadról? Azt hiszed, hogy
    az vagy csak, ami vagy?
    Jöttél, és hoztad mennyemet
    és angyalaimat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai

    Nem, nem, én semmit nem akartam,
    csak azt, hogy a forgószél közepében
    én ülhessek
    s magasabban járhassak, mint a templomtorony.

    Barna lovainkat is elcseréltem volna
    ilyen szélért,
    mert a madarak útjáról
    én láthattam volna minden napraforgót:
    azt a rengeteget, sárga parazsat,
    amely csak egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide.

    Az aljban kút csillogott és folyó,
    s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak –

    Én csak azt akartam, hogy föltartott kezem körül
    ők keringjenek, amikor megy le a Nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Tudod…

    soha nem bántam meg,
    hogy megszerettelek,
    pedig felbolygatta ez a szeretet
    az egész életem,

    Tudod,
    soha nem csalódtam benned,
    pedig sokszor nem értettem
    a cselekedetedet,
    sokszor féltettelek,
    leginkább magadtól féltettelek,

    Tudod,
    lassan fogynak körülöttem a dolgok,
    a dolgaim,
    vagy messzire kerülnek tőlem,
    vagy csak én távolodok,
    ahogy szakadoznak a szálak,
    az érzés egyre jobban magához láncol,

    Tudod,
    mikor megkönnyezek valamit,
    ami szép volt,
    megvigasztal a gondolat,
    hogy lakozik bennem egy csoda,
    ami nem hagy el,
    amit nem vehet el tőlem
    sem az irigység
    sem a rosszindulat,

    Tudod,
    ebből az érzésből táplálkozom,
    miatta össze sem csuklom,
    ha elesek is, érte felállok,
    ha sírok is elmosolyodok,
    talán,
    ha végleg elalszom,
    érte akkor is felébredek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Krisztina Clau: Nem végtelen

    Amíg bírja a kéz
    Tenni kell
    Amíg mozog a láb
    Menni kell
    Amíg dobog a szív
    Élni kell

    Mert ez nem lesz mindig így
    Időnk nem végtelen
    Oly törékenyek vagyunk
    Egyetlen pillanat
    S már a múlthoz tartozunk

    Hát, míg lobban benned
    Az életnek halovány szikrája
    Gyújts belőle tüzet
    Hatalmasat, hogy mindenki meglássa:
    Még itt vagy, még lélegzel
    Még nem múlt el belőled az életjel

    Keresd azt a szikrát
    Amíg megteheted
    Ne hagyd, hogy a napok
    Csak úgy leperegjenek
    Annyi minden van, mit a végén bánunk
    Ha feladod, ezzel a gondolattal kell tovább állnod

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika: Illúzió

    Mintha vágy volna, de csak emlék,
    mintha most volna, ami oly rég,
    mintha valóság, pedig mákony,
    üvegen pára, homokban lábnyom.

    Mintha itt lenne, ami távol,
    mintha engedne, ami gátol,
    mintha megélném, szinte látom,
    éber kómában, álomhatáron.

    Mintha még hívna, aki elment,
    mintha csak volna, ami nem lett,
    mintha tükör, pedig egy ablak,
    ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

    Mintha már múlna, ami mégsem,
    mintha láng gyúlna a sötétben,
    mintha költemény, de csak szándék,
    egy vers, ami szív, szív, ami játék.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szécsi Margit: Oltalom

    Domború köd a házon
    Ma egész nap henyéltem
    Boldog daganat ködből
    Napnyugovás: fehérben

    Áldott mesém mi lenne:
    kinti áhítat mása
    Vánkos-kötésű könyvből
    vadlúd kiáltozása

    Kamra most minden élet
    Tapogató szabadság
    Végzetes szívburokban
    titkos értelmű kamrák

    Égi és földi jószág
    fehér vakságból gyermek
    Elérhető csodát vél
    Szárnyat a szárnya mellett

    Hisszük: közel az isten
    s a fejsze, tuskónk mellett
    Embert és vad vadacskát
    szép tévedés melenget

    Ami kívül csalódik
    itt van, de fénybe-zárva
    Szobám fűtött és cifra:
    egy kannibálnak álma

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szeisz Kriszta: Mondj igent

    Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
    Esténként kedvesen átölelni,
    Hallgatni a madarak énekét,
    S megcsodálni a fényt s a naplementét?

    Tudnál-e esőben is nevetni,
    Egy szúrós fenyőfát megölelni,
    Élvezni a pillangók táncát,
    S átélni két ember valós nászát?

    Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
    Könnyezve sírni az örömtől,
    S kitárni felém a szívedet,
    hogy megsimogathassam a lelkedet?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e egy szempárból olvasni,
    S benne a csillagot meglátni,
    Egy érintéseddel átadni,
    Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

    Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
    Alamizsnát, ha kell elfogadni,
    Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
    S a földet ajkaddal érinteni?

    Tudnál-e virágot nem letépni,
    Színét és illatát megérezni,
    Szirmait boldogan megcsókolni,
    S beteg állatot megsimogatni?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e dalt hallani viharban,
    Melegedni szivárvány sugárban,
    Meghallani csendben a szív szavát,
    S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

    Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
    Nem sírni akkor, ha elfelednek,
    Köszönni, ha nem köszönnek,
    S tanulni abból, ha megköveznek?

    Tudnál-e sötétben fényt keresni,
    Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
    Legyőzni izzó tűz parazsát,
    Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

    Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Az Érzés

    Jött, jött, mint a hegy mögött
    Mikor felkél a nap és a
    haldokló földre hinti
    az éltet adó sugarat…
    …

    A völgyben egy pacsirta szól,
    Tarka lepke bontja szárnyait,
    Széltől hajló fa sóhaja hallik,
    Napfény óvja a bájait.

    A rét vibrál, fényben izzik,
    A nap már fenn magasba’ jár,
    A tisztáson egy vadvirág
    Kis bogárnak nektárt kínál.

    Megtörni látszik már a fény
    S tó tükrén egy kis sugár
    Remegve félve érinti
    Hullámok táncoló hadát.

    Végtelenbe bukó korong
    A szirttel még kacérkodik.
    Egy pillantást vet a tájra
    Majd csendesen alábukik.

    S lám, amott ezüst fényével
    Kimérten-lassan, délcegen,
    Rejtelmes fényt hintve a tájra
    A telihold is megjelent.

    Millió csillag várja már,
    Fényével mindegyik üzen,
    Várnak árván, megszeppenve,
    Hol késik már az égi jel.

    A Hold még unottan ballag,
    Be-benéz egy felhő mögé,
    Egy csillagot is megérint,
    S az reszketve sápad belé.

    Nap és a Hold: mint boldog szerelmes
    Az égi utat járja szüntelen,
    Fényük sosem érinti egymást
    Az Érzés mégis végtelen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Magánszabály

    Veszteni? nyerni?
    — ne, soha! csak játszani
    szeretnék. Mindig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axioma

    egy Tökéletes
    Nap sem csak tökéletes
    percekből épül

    Forrás: Lélektől lélekig