https://verskucko.com

Címke: öröm

  • Komáromi János: Ha boldog vagy

    ha boldog vagy
    játék az élet
    játék a fájdalom
    játszva bolyongunk
    élet-utakon
    ami fontos
    csupán az öröm
    ha boldog vagy
    megköszönöm

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Az élet szép

    Nyílnak és elhervadnak a virágok,
    épülnek és összedőlnek az álmok,
    elnémul a hang, miután kiáltok;
    zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
    felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
    s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;

    De az élet szép,
    mert nyílik a virág
    és épülnek az álmok
    és hangosan kiáltok
    és zöldellnek a fák
    és áll a ház
    és van jelen

    És az élet szép,
    míg fent az ég (s míg fent marad)
    és lent a Föld (s míg lent marad),
    s a kettő között élhetünk,
    és egyszer le-, s majd felmegyünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Dalolj Rigó

    Dalolj rigó!
    Ha úgy érzed, nehéz az életed,
    mert senki nem hallgatja éneked,
    meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
    akkor gondolj rám és dalolj nekem!
    Füledbe súgom halkan: élni jó…
    Dalolj rigó… dalolj nekem rigó…!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Boldog

    Boldog a levegő, e híg kő,
    mikor elvegyül
    az élő ember-lehelettel,

    boldog a csönd,
    ha meghalhat az emberi daltól,

    boldog, boldog a víz sodra,
    amint az emberi szívdobogás
    elevensége telíti,

    és boldog a szín, évszakonként
    változva az emberi arcon,

    ó, boldog a sok dajkáló elem,
    csak ember kivánna
    önmagának örülni
    és boldogtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Két vén fáról

    Zöld Király és Zöld Királyné,
    ha fúj a szél, lovagolnak,
    megkergetik, megfuttatják
    hol a napot, hol a holdat.

    Zöld Király és Zöld Királyné,
    ha szélcsönd van, álldogálnak,
    nézegetik árnyékát a
    két gyönyörű koronának.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Sötét volt az utca

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Dőltem egy külvárosi háznak,
    lehunyva szemem.

    Pillám is alig bírta, oly nagy
    volt a súly.
    Poklomban álltam, mindörökre,
    megválthatatlanul.

    Azt hittem, nem jössz, és kívántam,
    ne is jöjj már soha.
    Dühömben álltam, nincsen annál
    sötétebb éjszaka.

    S egyszerre – kipp-kopp nesze – mégis! –
    lépésed kopogott!
    Léptél éjembe gyalogútnyi,
    tejútnyi csillagot.

    És mire odaértél és át-
    öleltél, századok,
    évezredek teltek, s a földön
    új boldog nép lakott.

    (2)

    Sötét volt az utca, sötét a
    szívem, reménytelen.
    Kopott házfalnak dőlve álltam,
    lehunyva a szemem.

    Egyszerre – kipp-kopp – ismerős zaj,
    lépésed kopogott.
    Léptél reménytelen egemre
    megannyi csillagot.

    Mit tudsz magadról? Azt hiszed, hogy
    az vagy csak, ami vagy?
    Jöttél, és hoztad mennyemet
    és angyalaimat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai

    Nem, nem, én semmit nem akartam,
    csak azt, hogy a forgószél közepében
    én ülhessek
    s magasabban járhassak, mint a templomtorony.

    Barna lovainkat is elcseréltem volna
    ilyen szélért,
    mert a madarak útjáról
    én láthattam volna minden napraforgót:
    azt a rengeteget, sárga parazsat,
    amely csak egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide.

    Az aljban kút csillogott és folyó,
    s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak –

    Én csak azt akartam, hogy föltartott kezem körül
    ők keringjenek, amikor megy le a Nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Tudod…

    soha nem bántam meg,
    hogy megszerettelek,
    pedig felbolygatta ez a szeretet
    az egész életem,

    Tudod,
    soha nem csalódtam benned,
    pedig sokszor nem értettem
    a cselekedetedet,
    sokszor féltettelek,
    leginkább magadtól féltettelek,

    Tudod,
    lassan fogynak körülöttem a dolgok,
    a dolgaim,
    vagy messzire kerülnek tőlem,
    vagy csak én távolodok,
    ahogy szakadoznak a szálak,
    az érzés egyre jobban magához láncol,

    Tudod,
    mikor megkönnyezek valamit,
    ami szép volt,
    megvigasztal a gondolat,
    hogy lakozik bennem egy csoda,
    ami nem hagy el,
    amit nem vehet el tőlem
    sem az irigység
    sem a rosszindulat,

    Tudod,
    ebből az érzésből táplálkozom,
    miatta össze sem csuklom,
    ha elesek is, érte felállok,
    ha sírok is elmosolyodok,
    talán,
    ha végleg elalszom,
    érte akkor is felébredek.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Krisztina Clau: Nem végtelen

    Amíg bírja a kéz
    Tenni kell
    Amíg mozog a láb
    Menni kell
    Amíg dobog a szív
    Élni kell

    Mert ez nem lesz mindig így
    Időnk nem végtelen
    Oly törékenyek vagyunk
    Egyetlen pillanat
    S már a múlthoz tartozunk

    Hát, míg lobban benned
    Az életnek halovány szikrája
    Gyújts belőle tüzet
    Hatalmasat, hogy mindenki meglássa:
    Még itt vagy, még lélegzel
    Még nem múlt el belőled az életjel

    Keresd azt a szikrát
    Amíg megteheted
    Ne hagyd, hogy a napok
    Csak úgy leperegjenek
    Annyi minden van, mit a végén bánunk
    Ha feladod, ezzel a gondolattal kell tovább állnod

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika: Illúzió

    Mintha vágy volna, de csak emlék,
    mintha most volna, ami oly rég,
    mintha valóság, pedig mákony,
    üvegen pára, homokban lábnyom.

    Mintha itt lenne, ami távol,
    mintha engedne, ami gátol,
    mintha megélném, szinte látom,
    éber kómában, álomhatáron.

    Mintha még hívna, aki elment,
    mintha csak volna, ami nem lett,
    mintha tükör, pedig egy ablak,
    ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

    Mintha már múlna, ami mégsem,
    mintha láng gyúlna a sötétben,
    mintha költemény, de csak szándék,
    egy vers, ami szív, szív, ami játék.

    Forrás: Szeretem a verseket