https://verskucko.com

Címke: öröm

  • Baranyi Ferenc: Már reggel volt

    Csak azt utáltam mindig én: az ábránd
    tűnte után a reggel szabta mércét,
    midőn az éjjel még vakon kívánt lányt
    elemzi már a józanult öt érzék.

    Az orr, mely parfőm-mámorban bolondmód
    mulatozott – most érzi a megizzadt
    bőr sós szagát, s az édesnek szokott csók
    dohánymart ajkakon keserű ízt kap.

    A bársonyosnak érzett bőrön ekkor
    szemölcsöket fedez fel a tapintás,
    az ébredő fül csöng az ámulattól,
    mert úgy szuszog a tündérlányka, mint más.

    Egy éjen át volt táplálék a szemnek
    a szép ívű nyak, büszke hajlatával,
    most álmosan ítéli görbületnek
    a pillantás, mit teljes éjen át falt.

    Én reggel mérem önmagam szerelmét,
    csak az marad, ki csömörömön átvisz,
    ki túléli a macskajajra eszmélt
    érzékek éles rosszindulatát is.

    …Akit szerettem, annak tiszta bőre
    kaola-illatot lehelt ki rám és
    – míg válla hajlatát karom befödte –
    olyan volt az ő csókja, mint a nádméz,

    már reggel volt, mégis – repesve szállván –
    a kedvem újra mámorig szökött föl,
    mert oly szép volt a lány feje a párnán,
    hogy – istenemre – sírtam az örömtől.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Ma szóltál hozzám…

    Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
    Kupolát borított a kék ég fölém,
    s a kopár, jeges, téli fák alatt
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Már a múlté hosszú hallgatásod.
    Nem adsz teret lázas érzelemnek…
    de veled lennem akad újra száz ok,
    s célt adsz ismét sivár életemnek.

    Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
    Benned mindig önmagam meglátom.
    Varázstükörként, lásd, kivetíted,
    s felém sugárzod saját világom.

    Egy pillanatra megállt az élet.
    Csak szívem dobbanása zakatolt,
    s az egész világ újra enyém lett,
    míg lelked lelkemhez közel hajolt.

    Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
    Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
    s a sziporkázó hóbuckák között
    szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Kávéval és kacajjal jő a reggel

    Kávéval és kacajjal jő a reggel.
    Hancúrozzunk, fiam, a sok gyerekkel.
    Szájunkon ott az álom csókja még,
    de hívogat a hópehely, a jég,
    rohanni könyvvel, ungon-berken által,
    röpülni régi szárnyas korcsolyákkal,
    csiklandó mellel szívni föl a vad
    fagyot, tiporni az ifjú havat.

    Hahó, előre, föl a gyermek-égig,
    szállj énvelem.
    Új másikom, ki régit visszabűvölsz,
    kis reggelem.
    Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még
    az élet,
    mert folytatódik és minden megújul
    tevéled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Március a körúton

    Az idő
    langyosodik,
    a felhő
    rongyosodik,
    itt is, ott
    is lyukakat
    éget már
    rajta a nap
    s bár közben
    zúg az eső,
    mindnyájan
    tudjuk, ez ő,
    ez már az
    új hatalom,
    a legszebb
    forradalom,
    mely gyógyít
    és kicserél
    s mindennek
    jó, ami él:

    az áldott,
    drága tavasz
    vonul most
    a sugaras
    körúton
    és a kofa
    standjáról
    kék ibolya
    integet
    és kikerics
    s a nárcisz
    is kivirít,
    és oly jó
    ez a csodás,
    párába-
    szőtt ragyogás,
    hogy szinte
    szédülök és
    mint mikor
    angyali szép
    jelenést
    lát a gyerek,
    karácsony-
    fát: nevetek,
    s köröttem
    már remegő
    gyöngyzene
    csak az eső
    s ég és föld
    éneke mint
    a vér friss
    üteme ring
    s egyszerre
    semmi se fáj,
    hisz meghalt,
    meg, a halál,
    és nincsen
    szomorúság
    és boldog
    lett a világ,
    mindenki
    gazdagodott
    és a nők
    fiatalok, –

    pedig csak
    az az egész,
    hogy nézem
    az eget, és
    az idő
    langyosodik,
    a veréb
    hangosodik,
    a felhőn
    kék lyukakat
    szakítva
    perzsel a nap –
    s én kezdem jól érezni magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lelkes Miklós: Tavaszi csengő

    A téli árnyak
    alatt rejtőző kristálydal-varázslat,
    tavasz-varázslat, fehér hóvarázslat,
    s a messzeségben szél-feszítő szárnyak.

    A téli csöndben
    jó menni tavaszt megsejtő örömben,
    sejtő örömben, fehér hó-örömben,
    s gyöngyöt nézni cseppenő tündérkönnyben.

    A téli erdő
    útja már mind új csillagért esengő,
    csillagtavaszért, új égért esengő
    és cseng a szívben szépséghangú csengő.

    A téli varjak,
    tudom, kísérnek és velem maradnak,
    át-átszállnak egén egy régvolt dalnak,
    múlt tavaszán bolondkék pillanatnak.

    Tündérkönny cseppen
    ágak közé lopakodó melegben,
    tavaszmelegben, ébresztő melegben
    – és szól a csengő, egyre bűvösebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Ha boldog vagy

    ha boldog vagy
    játék az élet
    játék a fájdalom
    játszva bolyongunk
    élet-utakon
    ami fontos
    csupán az öröm
    ha boldog vagy
    megköszönöm

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Az élet szép

    Nyílnak és elhervadnak a virágok,
    épülnek és összedőlnek az álmok,
    elnémul a hang, miután kiáltok;
    zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
    felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
    s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;

    De az élet szép,
    mert nyílik a virág
    és épülnek az álmok
    és hangosan kiáltok
    és zöldellnek a fák
    és áll a ház
    és van jelen

    És az élet szép,
    míg fent az ég (s míg fent marad)
    és lent a Föld (s míg lent marad),
    s a kettő között élhetünk,
    és egyszer le-, s majd felmegyünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Dalolj Rigó

    Dalolj rigó!
    Ha úgy érzed, nehéz az életed,
    mert senki nem hallgatja éneked,
    meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
    akkor gondolj rám és dalolj nekem!
    Füledbe súgom halkan: élni jó…
    Dalolj rigó… dalolj nekem rigó…!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Boldog

    Boldog a levegő, e híg kő,
    mikor elvegyül
    az élő ember-lehelettel,

    boldog a csönd,
    ha meghalhat az emberi daltól,

    boldog, boldog a víz sodra,
    amint az emberi szívdobogás
    elevensége telíti,

    és boldog a szín, évszakonként
    változva az emberi arcon,

    ó, boldog a sok dajkáló elem,
    csak ember kivánna
    önmagának örülni
    és boldogtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Két vén fáról

    Zöld Király és Zöld Királyné,
    ha fúj a szél, lovagolnak,
    megkergetik, megfuttatják
    hol a napot, hol a holdat.

    Zöld Király és Zöld Királyné,
    ha szélcsönd van, álldogálnak,
    nézegetik árnyékát a
    két gyönyörű koronának.

    Forrás: Lélektől lélekig