(Vámosi Pál fordítása)
Most a föld lomboktól sárga,
Őszi szél fut szerteszét,
Már csak a fenyőfa rázza
Haragoszöld levelét.
Szántóvető sem hever le
Szirt alá, ha nap vakít,
Hogy virág közt kipihenje
Félnap fáradalmait.
Vadak félve kóborolnak,
Mind jó rejtekhelyre les,
Ködön át a sápadt holdnak
Lágy ezüstje permetez.
Forrás: Minden napra 1vers
l
Valami olyan csend ez itt,
mély értelmét úgy őrzi titkon,
hogy minden, miről szó esik,
őhozzá kell, hogy igazodjon.
Valami olyan messzeség
van itt örömben, szenvedésben,
hogy az életben, ami szép,
ővele kell, hogy összeférjen.
Valahogy olyan vagy magad,
messzeségből, csendből szövötten,
hogy a tegnapi rohanat
már értelmetlen énelőttem. –
S versem is immár halkuló,
és olyan messziről világol,
mint ott az ormokon a hó
e bűvös vagon ablakából.
A sürgés-forgás csábított.
Csend s messzeség híjával éltem.
Úgy tűnt: időben ott vagyok
mindenütt, pedig egyre késtem.
Vágytam száguldó életet, –
s csak kapkodtam, nem cselekedtem. –
De igaz sikert hol lelek,
sikert, mit nem olcsón szereztem?!
Csend, messzeség és te magad,
bocsáss meg: mindent újra kezdek.
Felégetem a hidakat,
mik zajba-bajba visszavisznek.
Rohanás félre nem vezet.
Mindegy, hogy búm vagy örömem lesz:
erős leszek és nagy leszek. –
Más nem méltó az életemhez.
Fordította: Tellér Gyula
Forrás: –
