(Ночи Раскольникова)
Már elmerült az alkonyat
A csatornák piszkos vizében,
Pétervárt a sugárutak
Kötéllel verik a sötétben.
Az éjszaka, csillagait
Vonszolva, mintha lánca volna,
Előbotorkál, s én a csörgő
Lombokat hallgatom szorongva.
A hold Pugacsov koponyája,
Repedt vigyorgás odafenn,
A mélyben bőgés, kocsmalárma,
Baltaként rándul meg szivem.
Vak koldus a bérház sötétje,
Nyújtja az udvar tenyerét,
Fölötte csillagok kelése
Fakad. Mert koldusarc az ég.
Forrás: DIA — PIM
