https://verskucko.com

Címke: őrület

  • Szabó Lőrinc: Virágzene, érthetetlen

    Pillanatok

    Mióta tegnap megcsókoltalak
    s te sóváran (de csak egy pillanatra,
    mert máris tiltakoztál!) remegő
    térdeid közt hagytad a térdemet:
    folyton elém rajzol a hála, folyton
    előttem állsz, utcán és munka közben
    folyton beléd ütközöm: hátracsukló
    fejedet látom, kigyúlt arcodat,
    csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
    gyönyörű mosolyát az ajkadon.
    Ilyenkor egy-egy pillanatra én is
    lehúnyom a szemem és szédülök:
    érzem közeled, arcom arcod édes
    vonalaiban fürdik, kezemet
    sütik forró kebleid, újra csókolsz,
    s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
    már őrület – s mégis oly jólesik
    beléd veszteni magamat: egész
    tested körülömöl és én boldogan
    nyargalok szét lobogó ereidben.

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: A fekete zongora

    Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
    Fusson, akinek nincs bora,
    Ez a fekete zongora.

    Vak mestere tépi, cibálja,
    Ez az Élet melódiája.
    Ez a fekete zongora.

    Fejem zúgása, szemem könnye,
    Tornázó vágyaim tora,
    Ez mind, mind: ez a zongora.

    Boros, bolond szívemnek vére
    Kiömlik az ő ütemére.
    Ez a fekete zongora.

    Forrás: MEK

  • Radnóti Miklós: A félelmetes angyal

    A félelmetes angyal ma láthatatlan
    és hallgat bennem, nem sikolt.
    De nesz hallatszik, felfigyelsz,
    csak annyi, mintha szöcske pattan,
    szétnézel s nem tudod ki volt.
    Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.
    Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.
    Ha vélem vagy lapul, de bátor
    mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek
    aljából és sikongva vádol.
    Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
    s csak néha alszik. Bennem él,
    de rajtam kívül is. Mikor fehér
    a holdas éj, suhogó saruban
    fut a réten s anyám sírjában is motoz.
    Érdemes volt-e? – kérdi tőle folyton
    s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:
    megszülted és belehaltál!
    Rámnéz néha s előre letépi a naptár
    sorjukra váró lapjait.
    Már tőle függ örökre
    meddig s hova. Szava
    mint vízbe kő, hullott szívembe
    tegnap éjszaka
    gyűrűzve, lengve és pörögve.
    Nyugodni készülődtem éppen,
    te már aludtál. Meztelen
    álltam, mikor megjött az éjben
    s vitázni kezdett halkan itt velem.
    Valami furcsa illat szállt s hideg
    lehellet ért fülön. „Vetkezz tovább! –
    így bíztatott, – ne védjen bőr sem,
    nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.
    Nyúzd meg magad, hiszen bolond,
    ki bőrével, mint börtönével henceg.
    Csak látszat rajtad az, no itt a kés,
    nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!”
    S az asztalon felébredt s villogott a kés.