https://verskucko.com

Címke: ősz

  • Weöres Sándor: Valse Triste

    Hüvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.

    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.

    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.

    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.

    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    kékre csípik az esték.

    Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.

    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hüvös és öreg az este.

  • Sík Sándor: Októberi rózsák

    Piroslanak az októberi rózsák,
    Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
    A szökőkút csorog, akár a jóság.
    Bennem is, bennem is, félénk dallamok
    Borzolgatják a lomha őszi prózát.

    Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
    Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
    Mi az a dallam, ami benned vájkál?
    Messze van, messze van, minden messze van,
    Az is ami volt, az is amit várnál.

    Nézel az égre? Az a piros felleg
    Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
    Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
    Békesség, békesség, békés öregek
    Bölcsek mosolya, immáron az illet.

    Pereg a levél és pereg az óra.
    Jön a november, a dér meg a bóra.
    Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
    Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
    Neked is fúvatnak takarodóra.

    Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
    Érett sziromnak lelengeni édes.
    De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
    Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
    Idesimítom ajkam melegéhez.

  • Benedek Elek: Őszi ének

    Búsan járok-kelek a szürke avaron,
    Léptem alatt zörög a sárga falevél.
    Kis madár énekét immár nem zavarom
    Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

    Hervadva búsul egy-egy kései virág,
    Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
    Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
    Ím a szellő is szomorú dalra kél.

    De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
    Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
    Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
    S illat, melegség árad ki a földbül.

    Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
    Fölcsendül benne a víg madárdal.
    S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
    Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

  • Wass Albert: Őszi hangulat

    Mikor a hervadás varázsa
    megreszket minden őszi fán,
    gyere velem a hervadásba
    egy ilyen őszi délután.

    Ahol az erdők holt avarján
    kegyetlen őszi szél nevet,
    egy itt felejtett nyár-mosollyal
    szárítsuk fel a könnyeket.

    Hirdessük, hogy a nyári álom
    varázs-intésre visszatér,
    s vére-vesztett őszi tájon
    csak délibáb-varázs a vér.

    Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
    ne lásson senki felleget,
    hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
    valamikor még itt lehet.

    Ha mi már nem tudunk remélni,
    hadd tudjon hinni benne más:
    hogy ezután is lehet élni,
    hogy tréfa csak az elmúlás.

    A nyári álmok szemfedője
    övezze át a lelkedet,
    amíg a tölgyek temetője
    hulló levéllel eltemet.

  • Nagy László: Ősszel

    Mennyi csöndes szépség, mennyi tünemény!
    Állok a kökényes halom tetején.
    Cigarettám füstje vékony lobogás,
    merengek, míg végig sajog a parázs.

    Vörös erdőkön át idekéklenek
    sötéten a vaskos rendeki hegyek.
    S mintha dúlna harc, ott túl a halmokon:
    égi fényt az égre szór a Balaton.

    Két szemem bogára mégis itt időz
    közel a mezőben, korán jött az ősz.
    Embernek, madárnak ami drága volt:
    levelenként földre pilléz már a lomb.

    Termőnövényeknek sorsa már betölt,
    nedvek elapadnak, elpihen a föld,
    lesüllyed az ég is, de az én szívem
    most akar teremni, azért nem pihen.

    Serényedem egyre, így vagyok erős,
    csak gyümölcsözésben lehetek én hős,
    olyan fa, mely bírja, ha a jég ömöl,
    az én szelíd szívem nem fél semmitől.

  • Dsida Jenő: Őszi napok

    Tegnap virágos volt a rét, mező,
    Felette egy vidáman repkedő,
    Színes pillangó, zúgó méh-sereg.
    Tegnap minden vidám volt és meleg.

    Ma már borult az ég, metsző a szél,
    A fáról hull az elsárgult levél;
    A sok virágfej búslakodva int,
    A dértől vannak elhervadva mind.

    Tegnap meleg volt még a nagy határ,
    Miként a forró, nyári napsugár;
    Ma már a földre szemfedő borul,
    S a fák felett az őszi szél dudol.

  • Dsida Jenő: Szeptember

    Pirosodik a vadszőlő-levél.
    Most megint régi leveleket olvasok.
    Délután hideget fúnak a völgyre
    a halaványkék havasok.

    A húnytszemű, kisanyás békességet
    most újra meglelem,
    a békét, melyet úgy megédesít
    krizantém-illatával a végső sejtelem.

    Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
    ahogyan itt a térdemen henyél.
    S azt mondanám:
    Pirosodik a vadszőlő-levél. …

  • Juhász Gyula: Október

    A fény arannyal öntözi még
    A szőke akác levelét,
    De ez a fény, megérzem én,
    Már októberi fény.

    Az alkony lila fátyla alatt
    Tarka tehenek hada halad,
    Vígan elbődül, hisz haza tart,
    De ez már őszi csapat.

    A kertben tarkán égő színek,
    Virágok, dúsan vérző szívek,
    Rajtuk az este harmata ring,
    De ez már őszi pompa mind.

    Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
    Lelkemben vígan elringatok,
    Megszépül lassan, ami rég volt,
    De ez már októberi égbolt!

  • Várnai Zseni: Vénasszonyok nyara

    Talán egy kicsit magamról beszélek,
    mikor szívem e fényért lelkesül,
    végső sugára ez a nyár hevének,
    mielőtt még az alkony rám terül.

    Ez őszi nap a szőlő érlelője,
    s piruló alma issza melegét,
    e fénytől várok én is új erőre,
    magamba szívom forró delejét.

    Fáradt szívem csókjától újra éled,
    csontomig ér a gyógyító sugár,
    talán bölcsebb ez őszbe nyúló élet,
    s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár.

    Vénasszonyok nyarának is becézik
    ez őszi fényt, mely édes, mint a méz,
    mintha tündérek ujjai sodornák
    aranyszálait, ettől oly mesés.

    Kiket zord évek vad vihardúlása
    oly sokszor vert, legyen miénk a fény,
    hadd üljön meg, mint szentek glóriája
    öreg anyók fáradt ezüst fején.

    Aranypalást borítsa gyenge vállunk,
    mely görnyedez, mint sok gyümölcstől a fák,
    legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk,
    ez jár nekünk… ugye, kis ősz anyák?!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Várnai Zseni: Novemberi napsütés

    Délben mégis győzött a nap sugárka,
    az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
    s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
    magára tűzte ékül a napot.

    S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
    én földi porszem megigézve néztem,
    olyan volt mint egy óriási mosoly
    s szertefoszlott tőle a ködgomoly.

    Így harcol ő a köddel és sötéttel,
    s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
    ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
    s rést vág az egek sötét függönyén.

    Ó, jól tudom, hogy nem miattunk fénylik,
    de a gyümölcs mégis csak nékünk érik,
    belőle árad minden, ami élet:
    a kezdettől változó őstenyészet.

    Tudom, de mindig újra megcsodálom,
    mikor áttör a ködlő láthatáron,
    tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
    s ősszel, mikor búcsúzva néz a földre.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu