https://verskucko.com

Címke: ősz

  • Rácz Sándor: Legalább csütörtökönként szeress

    L      nincsIdőSzeretni/októberben
    e      egymásUtánBetegszenekMegA
    g      gesztenyefák/nemTeszedLázas
    a      homlokomraHűvösKezed/nem
    l      aggódszÉrtem/miLeszÍgy
    á      velünk/félhomálytParancsol
    b      aVárosraAzAlkony/nincsIdő
    b      szeretni/legalábbCsütörtökönként
    C      szeress/monddHogySzükséged
    s      vanRám/monddHogyNemVagyok
    ü      haszontalan/talán…
    t      nincsIdőSzeretni/lecsupaszítva
    ö      állnakAGesztenyefákŐszDoktor
    r      előtt/kapaszkodjBeleKócos
    t      hajamba/vigyélMagaddal
    ö      hiányzol/legalábbCsütörtökönként
    k      szeress/különösenOktóberben
    ö
           nkéntSzeress

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fáy Ferenc: Melengető

    Az arcod itt már nem beszélik,
    csak én szoktam dadogni még,
    mikor a lábamhoz terítik
    s mondják, mondják az estikék.

    Átlépsz a fák csodálkozásán
    mellemre szikkadt földemen.
    Kék pára vagy meséim száján
    s az őszt veled melengetem.

    Téged beszélnek fent a fényben
    a lomhán szálló reggelek,
    s estéim csillag-hűvösében
    szemed rőzséi fénylenek.

    S átúsznak rajtad régi fáim,
    az érted félő félelem,
    engedd didergő éjszakáim
    öled lombjába rejtenem.

    Lapul az ősz. Viszlek a számban,
    s még magamtól is féltelek,
    s a szeptemberi búcsúzásban
    föléd terítem csendemet.

  • Wass Albert: Dal

    Mikor az első csókot adtad:
    már az ősz osont a fák alatt,
    kapirgáló szelek kutattak
    avar-homályban árnyakat;

    A fákra ráhajolt az este,
    s az est meséje régi volt…
    csókunkat fák közül kileste,
    és kacagott a régi hold;

    Felettünk fényes csillag égett,
    s két csillag volt a két szemed…
    beléje néztem: vissza-visszanézett…
    és biztatott és kérdezett…

    Szellőt üzent az esti távol,
    és azt üzente: Csend legyen…
    S a hervadás-erezte fákról
    lekacagott a szerelem.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kiss Dénes: Időző

    Meg kell fejtenem, ki vagy,
    mit akarsz velem,
    mennyi benned az áhítat,
    a barátság, a szerelem?
    Visz-e szorongás
    napfényes utcákon át
    az élesre csiszolt őszben,
    hol mint kristályrácsok
    villantják puszta fakoronák
    a Nap cserepeit,
    s pókháló ejti csapdába
    az időtlent.

    Meg kellene fejtenem e nagy
    szelídgesztenyék alatt
    vonásaid keresztrejtvényét,
    csönd-kondító pillantásodat,
    s ki vagyok neked,
    te nekem ki vagy?
    Hadd tudjam meg
    e tiszta szavú őszben,
    amiért e végtelen pillanat
    ragyogó tisztásán
    elidőztem.

    Forrás: Verspatika

  • Radnóti Miklós: Éjszaka

    Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
    alszik a pókháló közelében a légy a falon;
    csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
    alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
    kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
    alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
    alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
    fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

    1942. június 1.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Nagy László: Dióverés

    Elsuhogott az a füttyös
    sárgarigó délre.
    Sárgul az árva diófa
    zöld terebélye.

    Levelek lengnek, akár a
    színarany rigó-szárnyak,
    elszállnak ők is a szélben
    puszta határnak.

    Áll a diófa, és érett
    kincsei válnak tőle:
    szellő ha bántja az ágat,
    buknak a földre.

    Szaporább kopogás, csörgés
    támad, ha jön az ember,
    s bottal az ágak bogára
    boldogan ráver.

    Földre, fejekre, kosárba
    kopog a dió-zápor,
    burkos dióra a gyermek
    kővel kopácsol.

    Már, mintha álmodnék, hallom
    zaját a jó örömnek,
    darálók forognak, diós
    mozsarak döngnek.

    Fagyban és nagy havazásban
    meg kell maradnunk jónak
    s tisztának is, hogy örüljünk
    csörgő diónak.

    Majd csorgó hó levén ring a
    picike dió-csónak,
    s lomb zöldül újra a füttyös
    sárgarigónak.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Zelk Zoltán: Fénytelen múlik el napunk

    Milyen beteg – szinte köhécsel
    ez a rozsdamart délután
    s a béna fák tátogva nyúlnak
    az ég a fény után

    tátogva, mint akváriumban
    a tépett pikkelyű halak:
    várva, hogy a zord plafonon
    átsüt talán a nap…

    Csak egy pillanatra törné át
    acélburkát az őszi Nap:
    úgy hullna alá a rozsda, mint
    az öreg vakolat

    s micsoda pírral égne a város!
    s hulló hajuk kibontanák
    a körút koldus leányai,
    a járdaszéli fák.

    Csak pillanatra… de nincs vigasz.
    Vacognak a sikátorok
    s a morcos Ég esőt jósolva
    szakállába morog.

    Fénytelen múlik el napunk! Már
    setteng az éj az ormokon
    s a nyögő ágakat belepi
    az estéli korom.

    Haldokló ejti úgy le karját,
    ahogy aláhull most a galy,
    Sóhajt a város – s a Földeken
    szárnyra kél az avar.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Dallamka

    Őszt ígér a nyár:

    most szeretem.

    Szeretetre vár

    a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Pannón ősz

    Ősz van, a régi, a tavalyi ősz
    s e furcsa ősz egészen megbüvölt.
    Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
    roppant hervadást, de nem keserít,
    és nem bánom, hol végzem utamat.
    Nem értem a világot; azt hiszem,
    nincs célja; – mért is volna? – és ami
    értelmet magam képzelek belé,
    sose több, mint maga a létezés.
    Ősz van… Szép ősz… A jókedvű rigók
    torkából még az augusztus rikoltoz
    s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan
    egy a születés és az elmulás,
    mintha csak ruhát cserélne a
    Föld, mintha a csere volna csak örök…
    Ősz van… Nem az ősz: az benne a fontos,
    hogy van!… A szél könnyelmű suttogása
    ős legendákra tanítja az erdő
    figyelmes bokrait és századok
    óta köztünk kisértő szellemek
    fájdalmát-örömét mesélgeti…
    Ősz van!… Az évek szele csöndesen
    hordja a sírokra a feledést…
    Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak
    egymáson a tó hullámai… De
    fáradhatatlan felhők görgetik
    az égen lomha lavináikat…
    Ősz van! Szép ősz!… Ősz minden változás:
    szent dolog az ősz! – kiáltom, s ime,
    sziklasötét barlangja hűvöséből
    előbúvik a szakállas szatír
    s a napsütötte pannón dombokon,
    barátként mellém heveredve, némán
    hallgatja az öregedő napok
    lombzörgető, fáradt lépéseit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szeptember

    Üszkösödik az ég, ősz hull a fákról,
    elkékülnek az útszéli tüzek,
    a szerelem is elfullad, csupa zápor,
    de a fák még a szádtól füstösek.

    A nyár a földről lehámlik, mint a lélek
    a koponyáról, ha elalkonyul.
    Ráncosodik a levegő, mint az érett
    szilvák bőre, s a férges ősz lehull.

    Most kellenél, az akácos harákol,
    száz fa köhög, köpdösi a ködöt,
    ragályos csönd száll, e tébécés tájból
    nem futhatok el, csak ha megszűnök.

    Most kellene a meztelen varázsló,
    ki ellen bármily rettenet kevés,
    ki, ha itt vagy, emberré varázsolsz,
    s könnyebb az ősz, mint a megsemmisülés.

    Forrás: Lélektől lélekig