https://verskucko.com

Címke: ősz

  • William Blake: Az őszhöz

    Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
    Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
    Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
    S hangold vidám sípomhoz hangod, ó, hadd
    Libbenjenek az év leányai!
    Virágok és gyümölcs dalát dalold.

    „A kis bimbó a napra tárja kelyhét
    És szerelem fut remegő erében,
    Száz virág ring a reggel homlokán és
    Dúsan virul az este fényes arcán,
    Mígnem a füstös Nyár dalába fog
    S fejére tollas felhő hint virágot.

    Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
    Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
    Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”

    Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
    Majd megborzongva felkelt és a dombok
    Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós – Októberi erdő

    A bokron nedves zűrzavar,
    a tegnap még arany avar
    barna sár lett a fák alatt,
    férget, csigát, csírát takar,
    bogárpáncélt, mely széthasadt;
    hiába nézel szerteszét,
    mindent elönt a rémület,
    ijedt mókus sivít feléd,
    elejti apró ételét,
    ugrik, – s a törzsön felszalad;
    tanulj hát tőle, védd magad,
    a téli rend téged se véd,
    arkangyalok nem védenek,
    az égen gyöngyszín fény remeg
    s meghalnak sorra híveid.

    Forrás: MEK (mek.oszk.hu)

  • ÁprilyLajos: INTÉRIEUR

    Ősz könnyezik az ablak üvegén.

    Ketten vagyunk: a kályhatűz meg én.

    Alig pislákol bennem már a dal,

    de a tűz dala milyen fiatal!

    Ülök s öregesen bóbiskolok –

    a bükkfatűz hogy dalol és lobog!

    Forrás: szeretem a verseket

  • Kormányos Sándor: Nem hallom

    Az emlék ma már nem könnytelen
    siratja régi mámor,
    mint aszályos nyarak lábnyomát
    frissítő furcsa zápor.
    Voltak nyarak és sárga őszök,
    színtelen napok,
    hallgatások és szürke égről
    írott kék dalok.
    Most keresgélem a tegnapot,
    oly hosszú csendbe nőtt,
    hogy nem hallom már neszezni
    a szétgurult időt.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Mihail Jurjevics Lermontov: Ősz

    (Vámosi Pál fordítása)

    Most a föld lomboktól sárga,
    Őszi szél fut szerteszét,
    Már csak a fenyőfa rázza
    Haragoszöld levelét.

    Szántóvető sem hever le
    Szirt alá, ha nap vakít,
    Hogy virág közt kipihenje
    Félnap fáradalmait.

    Vadak félve kóborolnak,
    Mind jó rejtekhelyre les,
    Ködön át a sápadt holdnak
    Lágy ezüstje permetez.

    Forrás: Minden napra 1vers
    l

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Nagy Gáspár: Világolunk egy őszi kertben

    „…egyedül maradok itt,
    figyelem ahogy a pirkadat
    s puskacső összekacsint.”
    (Nagy László)

    Almák és álmok fehérsége
    ikerként világolnak
    egy őszi kertben
    mert a lámpákat leoltották
    világolunk egy őszi kertben
    most csak a természet
    szelíd menetrendje lehet
    selejtes s nem az ember
    ki ott helyén
    az éjszakai őszi kertben
    figyel fülel vigyáz
    a házra csillagokra
    vigyáz minden zajokra neszekre
    kertet röptető szelekre
    almák és álmok fehérsége
    velünk van pirkadatig
    mikor az őrzőt cserélik vagy elvezetik
    s a dörrenés a tompa puffanás
    akár az almák megrázott fákról
    akár az álmok a legtávolibb
    tartományból hullanak ide
    ide a földre
    hallod Te is
    barátom?
    és minden érthető lesz
    egyszerre világol
    (reggelbe ér e súlyos gravitáció)
    ahogy nézed a képet
    tűrhetően éles és világos

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    🌙🍂

  • Karinthy Frigyes: Ősz

    Tűz, melegíts, ne égess
    égő sebet szívemre;
    Nap, ne vakíts, világíts,
    nem nézek a szemedbe.

    Asszony, puhácska száddal
    csókolj, ne a fogaddal;
    ki önnön sírod ásod,
    ember, ne ránts magaddal.

    Virág, maradj az ágon,
    megvárom a gyümölcsöd;
    nem rugdalok markodba,
    végzet, lazítsd a görcsöd.

    Élet, mindenki éljen,
    s ne tudja meg, miért él;
    ígérd már másnak, Isten,
    amit nekem ígértél.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Anna után

    Ez szomorú ősz lesz.
    Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod?
    Bánatórák, ó az én időm ez,
    Bágyadt rózsák, ez szomorú ősz lesz!

    Csókolom a lelked.
    Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed?
    Régi könnyek, te már elfeledted,
    De én értük csókolom a lelked!

    Látni szeretnélek.
    Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád?
    Visszatérjek? Ó be nagyon félek,
    Megölnétek, százszorszép emlékek!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Annának

    Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét
    A nyár halott vállára csöndesen.
    Én kedvesem, én hűtlen kedvesem,
    Te hallod-e a hervadás neszét?
    Hajadnak bársonyát zilálja-e
    Az elmúlásnak dúdoló szele
    És a halál hűvös lehellete
    Az ajkad bíborát csókolja-e?
    Vagy rajtad nem fog a szörnyű varázs,
    Mely minden szépség átka erre lenn
    S megvéd minden rontástól énekem,
    Ez örök vágyból szőtt tündérpalást?

    Forrás: MEK