https://verskucko.com

Címke: ősz

  • Kányádi Sándor: Vénasszonyok nyara

    Ül az őszi napon
    három kis anyóka,
    fonogatnak, pereg
    szaporán a rokka.

    Öreg ujjbegyük közt
    nem is kenderszálak,
    fonallá a napnak
    sugarai válnak.

    S lemenőben a Nap
    azért ragyog vissza
    finom fonalukat
    nehogy elszakítsa.

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Radnóti Miklós – Októbervégi hexameterek

    Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,
    táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.
    Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron
    s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.
    Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosság
    tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.
    Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,
    féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,
    téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben
    s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos
    bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik
    s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek
    sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák
    léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték
    hosszu szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de
    felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,
    nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji
    füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.
    Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka
    ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,
    forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.
    Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, –
    ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben
    hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

    1942. szeptember 28 – november 14.

  • József Attila: BALATONSZÁRSZÓ

    1

    Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
    fehér habokba szaggatja a zöldet.
    Fogócskáznak az apró viharok,
    az ablakban a legyek megdögölnek.

    Nyafog a táj, de néha némaság
    jut az eszébe s új derűt lel abban.
    Tollászkodnak a sárga lombu fák,
    féllábon állván a hunyorgó napban.

    Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
    mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
    Becsomagoljuk a vászonruhát
    s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

    2

    Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
    a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
    én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
    meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.

    Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
    az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
    Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
    mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

    3

    Je n’ai point de theme,
    excepté que je t’aime –

    költeni csak ezt tudtam,
    mert mindig elaludtam,

    hisz annyiszor öleltem,
    ahányszor rája leltem.

    Szemüveg volt az orrán,
    az alól nézett énrám

    s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt
    hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.

    Szivemben bizony kín dult,
    mikor a vonat indult,

    de nem sokat merengtem –
    esett, hát hazamentem.

    Száz gramm dohányt hagyott rám,
    hogy legyen cigarettám.

    S nem álmot, hanem alvást.
    Nem látjuk többé egymást.

    1936. szept.

  • Ady Endre: Öreg nyár, nem vén nyár

    Vénasszonyok nyaráról dalolnom nem lehet,
    vénasszonyok korunkban, tudjuk, hogy nincsenek.
    Egykor talán még voltak – más kor volt, más kor az:
    ma vén a dús hajzatú és ifjú a kopasz.

    Egykor még ifjú korban kelt nászra férfi, s lány,
    aggok vagyunk manapság az élet hajnalán.
    Hetvenéves korunkban leszünk ifjak, s bohók,
    addig a szívek kripták, s akkor lesznek kohók.

    Ilyen szép őszidőre, milyen ma is vala,
    azt mondották egykoron: vénasszonyok nyara.
    Ma ki vénasszonyról szól: kaphat szidást, követ;
    ma már nem vén a nyár se, legfeljebb csak öreg.

  • JUHÁSZ GYULA Ősz

    Opálos színei bágyadt ködében
    Leszáll reám a kora alkonyat,
    Kései tűzrózsák nyílnak a réten
    S az égen a mély csöndesség fogad.
    Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
    És sötétben hallgat a tó
    S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
    Mint altató.

    Hűs szele húz át az ősznek a réten,
    Fázik a lelkem, érzi a deret,
    Keresnék valamit a messzeségben,
    Kihunyt fényt, elnémult üzenetet…
    Oly hirtelen borult az est fölébem
    S az ősz oly gyorsan rámtalált,
    Úgy állok itt a hervadó vidéken,
    Mint a topolyafák.

    👉 Kattints a címre a teljes vershez

  • Várnai Zseni: Anyám az őszben

    Oly kicsire zsugorították az évek,
    meggörnyesztették a szenvedések,
    a háta hajlott, a szeme árkos,
    s mint a fa kérge, arca ráncos.

    Pompázó szépnek sohse láttam,
    csak munkában, kopott ruhában,
    remegni értünk, sírni, félni,
    én nem láttam az anyámat élni.

    Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
    áll ő kopárra szüretelten
    a késő őszben, s földre hajlik,
    panaszló hangja alig hallik.

    Gyümölcsei már mind leértek,
    magában néz elé a télnek,
    a hosszú télnek, elmúlásnak,
    lassan a földberoskadásnak.

    Deres fejét az ősz belengi,
    látom őt lassan ködbeveszni,
    belehullni az öröklétbe,
    időtlen, nagy végtelenségbe.

    Termő porából élet érik,
    aranyszíve a napban fénylik,
    így él majd ő gyümölcsben, fában,
    elmúlhatatlan anyaságban.

  • Kányádi Sándor: Szemerkél az őszi eső

    Szemerkél az őszi eső,
    szomorkodik a diófa,
    nem búsulna, ha a nyári
    viselete most megvolna.

    De letépte a cudar szél
    pompázatos szép ruháját,
    pedig azt még a zuhogó
    záporok is respektálták.

    De leginkább azon búsul,
    hogy azok is elszeleltek,
    akik árnyas lombja között
    nyáron által csiviteltek.

    Se egy rigó, se egy veréb,
    csak egy öreg, mindig álmos
    varjú maradt hűséges a
    lombja-vesztett diófához.

    Ül, csak ül és hallgat bölcsen,
    jól tudja, hogy nemsokára
    lesz az öreg diófának
    gyönyörűszép hósubája.

  • József Attila: Ősz

    Tar ágak-bogak rácsai között
    kaparásznak az őszi ködök,
    a vaskorláton hunyorog a dér.

    Fáradtság üli a teherkocsit,
    de szuszogó mozdonyról álmodik
    a vakvágányon, amint hazatér.

    Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
    tollászkodik és hosszan elborong.
    A kövön nyirkos tapadás pezseg.

    Batyuba szedte rongyait a nyár,
    a pirosító kedvü oda már,
    oly váratlanul, ahogy érkezett.

    Ki figyelte meg, hogy, míg dolgozik,
    a gyár körül az ősz ólálkodik,
    hogy nyála már a téglákra csorog?

    Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
    de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
    hogy szemembe néz s fülembe morog.

  • Reményik Sándor: Őszi esők

    Most ott künn eső zúg és szél süvölt
    És úsznak lomha, szürke fellegek,
    Az erdő fölé súlyos köd terül
    És kioltja az égő színeket.

    De holnap talán újra kék az ég,
    S nincs változás az ősi fák alatt,
    Csak valamivel több bíbort tapos
    A vándor lába – és több aranyat.

  • Móra Ferenc: Kertem alján

    Kertem alján
    lombot ontva
    vén akácfa vetkezik,
    ablakomba
    búcsút mondva
    nyújtogatja ágkezit.

    Ha szükellő
    őszi szellő
    simogatja sudarát,
    gallya rebben,
    halk zörejben
    sírja vissza szép nyarát.

    Puszta ágad
    bármi bágyadt,
    bármi búsan bólogat,
    vén akácom,
    e világon
    nincsen nálad boldogabb!

    Viharával,
    nyomorával,
    átaluszod a telet –
    új virággal,
    lombos ággal
    kelteget a kikelet.