Vályogházba születtem télen,
Egy-szalmára egy pej csikóval,
Velem egy nevet kapott ő is.
Mikor a szavak hámjába bújtam
S egy-két egymáshoz illesztett szót már
Elég jól elmakogtam – a csikó betéve tudta
A csengettyűk minden nyelvét,
S a fával rakott szekérbe fogva
Anyja mellett
Elég jól megállta helyét
a hámban.
Amikor én négyéves lettem csikónkat
Már lónak nevezték,
Büszkén viselte a nyerget a nálánál
Semmiben sem különbözőkhöz hasonlóan.
Amikor iskolába kerültem
A mi lovunk
Kukoricáért járta egy hétig a
Mezőséget, a szárazság idején.
Amikor városon nevelkedtem
A mi lovunk
Tejet, almát, birset és otthonsült-
Kenyeret hozott a szénával bélelt
Szekér derekában.
Amikor katonának mentem
A velem egyszerre azon a régi télen született
És nevemet viselő pejlovunk
Vénségtől kábán pusztult el a
Falu fölötti kiszikkadt mezőn.
Kányádi Sándor fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
