https://verskucko.com

Címke: Párizs

  • Ady Endre: Páris, az én Bakonyom

    Megállok lihegve: Páris, Páris,
    Ember-sűrűs, gigászi vadon.
    Pandur-hada a szájas Dunának
    Vághat utánam:
    Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

    Nagy az én bűnöm: a lelkem.
    Bűnöm, hogy messzelátok és merek.
    Hitszegő vagyok Álmos fajából
    S máglyára vinne
    Egy Irán-szagú, szittya sereg.

    Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
    Rejtve, kábultan és szabadon.
    Hunnia új szegénylegényét
    Őrzi nevetve
    S beszórja virággal a Bakony.

    Itt halok meg, nem a Dunánál.
    Szemem nem zárják le csúf kezek.
    Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
    Valami nagy-nagy,
    Bús semmiségbe beleveszek.

    Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
    Tisza kiönthet magyar síkon:
    Engem borít erdők erdője
    S halottan is rejt
    Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.

    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az úton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Gare de l’Esten

    Reggelre én már messze futok
    S bomlottan sírok valahol:
    Most sírni, nyögni nem merek én,
    Páris dalol, dalol.

    Én elmegyek most, hazamegyek,
    Már sziszeg, dohog a vonat,
    Még itt van Páris a szívemen
    S elránt az alkonyat.

    Most fűt bolond-sok álmom alá
    A füttyös, barna szörnyeteg.
    Holnap fehérebb én leszek-e?
    Vagy a svájci hegyek?

    Holnap fehérebb én leszek, én.
    Téli sírkertek szele jő,
    Küldi már a csókjait nekem
    A magyar Temető.

    Óh, az élet nem nagy vigalom
    Sehol. De ámulni lehet.
    Szép ámulások szent városa,
    Páris, Isten veled.

    Az én hűtlen, beteg istenem
    Ülje itt mindig vad torát:
    A tűzcsóvás, felséges Öröm.
    Dalolj, dalolj tovább.

    Tőled hallja a zsoltárokat
    E koldus, zűrös, bús világ
    S az életbe belehazudunk
    Egy kis harmóniát.

    Dalolj, dalolj. Idegen fiad
    Daltalan tájra megy, szegény:
    Koldus zsivaját a magyar Ég,
    Óh, küldi már felém.

    Fagyos lehellet és hullaszag
    Száll ott minden virág felett.
    Elátkozott hely. Nekem: hazám.
    A naptalan Kelet.

    Mégis megyek. Visszakövetel
    A sorsom. S aztán meghalok,
    Megölnek a daltalan szívek
    S a vad pézsma-szagok.

    Megölnek és nem lesz mámorom,
    Kinyúlok bután, hidegen.
    Páris, te óriás Daloló,
    Dalolj mámort nekem.

    Csipkésen, forrón, illatosan
    Csak egyszer hullna még reám
    S csókolná le a szemeimet
    Egy párisi leány.

    Az alkonyatban zengnének itt
    Tovább a szent dalok.
    Kivágtatna a vasszörnyeteg
    És rajta egy halott.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre – A Szajna partján

    A Szajna partján él a Másik,
    Az is én vagyok, én vagyok,
    Két életet él két alakban
    Egy halott.

    A Duna partján
    Démonok űznek csúfot velem,
    A Szajna partján álmokba von be
    Százféle, szűz szerelem.

    Rákacag Páris
    S a boldog Másik visszakacag,
    Itt röhejes mámorba kerget
    Vijjogó, éji csapat.

    Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,
    Sejtelem-csók minden dalom,
    Szent Cecília hajol lelkemre
    Álmatagon.

    A Duna partján
    Céda lányhoz hajt durva öröm,
    A bor ad álmot
    S a poharamat összetöröm.

    Ott: ring lelkem muzsikás alkony
    Szent zsivaján
    S úgy csókolom meg az életet,
    Mint orkideát a Léda haján.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

    Párizsban a Hortobágy poétája
    percig feledte a magyar ugart,
    (Szent Mihály útján korzózott a nyár és
    dalolt a Szajna-part),

    de otthonról az ősz, a gond utána
    szökött egy pillanatra nesztelen,
    s a költő őszi kedvvel ment tovább a
    Boulevard Saint Michelen.

    Szívében akkor íve tört a nyárnak:
    a Gare de l’Estre fázósan vonult,
    s – föl-földobott kő – ősz-kopár hazája
    földjére visszahullt.

    …

    Párizs nyarában könnyed volt a szívem
    akár a Szajna-parti énekek,
    nem jött az ősz, nem háborgatta semmi
    a faleveleket,

    csupán valami ősi nyugtalanság
    emléke borzolt lombok ágbogán,
    hogy még a legszebb nyárban se feledjem:
    merről üzent az ősz egy délután,

    hogy még a messzi nyárban se feledjem:
    hol a hazám.

  • Heltai Jenő: Párisi kávéház

    Párisi kis kávéház,
    Túl a Szajna hídján,
    Keserű a cigaretta,
    A fekete hitvány.

    Magam elé bámulok
    A csillagos éjbe,
    Hátam mögött domborul a
    Panthéon sötétje.

    Előttem a papiros,
    Kezemben a tollam,
    Úgy ülök itt, mint a költő,
    Aki egyszer voltam.

    Még a szívem tele van,
    De a kezem fáradt,
    Előttem a kalamáris
    Örökre beszáradt.

    Fejem fölött százszorszép
    Tűzben égő reklám
    Zöld, piros, kék fényszalagja
    Vad szivárványt vet rám.

    Lárma, zene, kacagás,
    A boulevard hangos…
    Gondolatom vén házak közt
    Messze elkalandoz.

    Szűk utcákon, tereken,
    Meg-megáll egy percre,
    Régi évek emlékeit
    Szedegeti össze.

    De sok emlék! De sok év!
    Jól esik is, fáj is…
    Mikor én még legény voltam,
    De szép voltál, Páris!

    Könnyű volt a szerelem,
    Üde volt a hóbort…
    Arcok, harcok és kudarcok…
    Még a rossz is jó volt.

    Tréfa volt a koplalás,
    Játék az adósság…
    Odaát a Luxembourg-ban
    Most nyílnak a rózsák.

    Hova lett, ki akkor nyílt,
    A virág a kertben?
    Jaj, ha merném… nem merem már,
    Amit akkor mertem.

    Kenyeremnek a javát,
    Rosszát is megettem.
    Oly kevés van már előttem,
    Annyi sok mögöttem.

    Ütött-kopott kalapom
    A szememre vágom,
    Nincs nekem már mit keresnem
    Ezen a világon.

    Lassan-lassan kifelé
    Megyek is belőle,
    Lengetem a zsebkendőmet,
    Úgy búcsúzok tőle.

    Úgy búcsúzok, úgy megyek,
    Hogy vissza se nézek,
    Isten veled kis kávéház,
    Régi kedves fészek!

    Isten veled, kopott toll,
    Üres kalamáris,
    Régen elmúlt ifjúságom
    Temetője: Páris!