Selyemfonálként
lengedező
millió lábán
megjött az eső.
A tenger küldte
vagy Afrika,
libbent az Alpok
ormaira,
de, mert ott fázott
s reszketett,
hamar a Dunáig
ereszkedett,
és, látni akarva
a magyar hazát,
mérföldeseket
lépett, tovább,
s éjfélkor a Nyurga
Lengedező
befutott Budapestre:
a nyári eső!
Most is felettünk
ácsorog,
de egész a Tiszáig
szétcsorog:
szapora, szapora
tánca mezőn,
kopog a, suhog a
háztetőn,
halakra kopog a
Balatonon,
úgy dobol, ahogy az
ablakomon:
mindenütt suhog
és pereg
a cérnavékony
permeteg.
Mindenütt pereg
és suhog,
s kortyolják füvek,
állatok,
a piros szamóca
s az őzikék
s ezüst pocsolyákból
a veréb,
és mind, a ribizli,
az almafa,
a búza, a krumpli,
a kukorica,
s a margaréta,
a szarkaláb
meg a csingilingi
harangvirág,
és mind, ami csak van,
a paradicsom,
és ráadásul az
ezernyi gyom,
a sok szegény gyom,
a szép, szigorú
szamártövis meg az
útilapu.
Millió nyurgán
lengedező
lábán így jár-kel az
Országos Eső.
De ha majd teleszívta
magát a mező,
lengén tovább megy a
Lengedező:
átlép a határokon,
új hegyeken,
s Erdély vagy a Tátra
fölött terem,
és szapora, szapora
tánca mezőn,
dobol és suhog ott is
a háztetőn.
Vagy gondol egyet
a könnyű legény
s kezd fölfele mászni
ezer kötelén,
millió cérna-
fonalán, föl, oda,
hol mindig aranylik
a Nap sugara:
felhő-szigetéről
egy darabig
lóbálja tűnő
lábait.
De, mint azok, ő is
párolog, és
fejest fölugorva
hipp-hopp, belevész
abba a roppant
lenge-kék
fény-óceánba,
aminek neve Ég.
Forrás: Lélektől lélekig