Hahó, éjszaka van,
Zúgó vadonban őrület – éj,
Hahó, ez itt a vaáli erdő:
Magyar árvaság,
Montblank – sivárság,
Éji csoda és téli veszély.
Hahó, a lábam félve tapos:
Amott jön Gina és a költő
És fölzendül a vad iharos.
Csont – teste vakít
A nagyszerü vénnek,
Ginát vidáman hozza kezén,
Hahó, Gina él.
Engedd a kezedről:
Ez az én asszonyom,
Az enyém.
És zúg az erdő, Gina remeg.
Léda. Kiáltok.
Léda. És néz reám
A csontváz – isten, lelkemnek atyja,
Néz és nevet.
Fölém mered csont – karja
A homlokomig, simogatón, felém
És az erdőn kigyullad a fény.
Hahó, száll Léda, Gina fut
S a fák közt az örök egyedülség
Bús, magyar titka zúg.
Hahó, őrület – éj.
Szent csont – lábakhoz
Vergődve esem
És zúg az erdő sorsot – hirdetőn,
Félelmesen.
S homlokomon simogat kezével
A Montblank – ember,
Én szent elődöm, nagy rokonom
S itt érezek
Egy szent kezet azóta mindig,
Egy csont – kezet
A homlokomon.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
