https://verskucko.com

Címke: Pilinszky János

  • Pilinszky János: Juttának

    JANUÁR

    A tél növekszik
    Egy magányos farkas jött le a faluba.
    Reszket előtted.
    Mise ez.
    Utolsó áldozás.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Kánikula

    A kardvirágok hegye véres,
    gyors pengéjük szemembe vág.
    Miféle forrón ömlő vér ez?
    Véres lesz tőlem a világ.

    Mi közöm e vad ütközethez?
    Sötéten izzó alkohol,
    elömlik, máglyát, tüzet tervez
    az ég, a légies pokol.

    A fák között, a fű tövében
    árnyékok mérges füstje száll.
    Konok kegyetlen szenvedéllyel
    gyilkol és gyujtogat a nyár.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Magamhoz

    Bátran viseld magányodat,
    én számon tartlak téged,
    ne hagyd a sorsod csillagokra,
    benned érjen a végzet.

    Vállad két éber sarka közt
    ha sisteregve átcsap,
    tudom, több vagy mindannyiunknál,
    benned vakít a bánat.

    Légy hát, akár az állatok,
    oly nyersen szép és tiszta,
    bátran figyelj, mint ők figyelnek
    kegyetlen titkaikra.

    S egy éjjel, magad sem tudod,
    mint égig érő ének,
    feljönnek benned napjaid,
    a halhatatlan évek:

    az este nem lel senki rád,
    az este sírva, késve
    hiába járják pitvarod:
    csak én látlak. Vagy én se.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János: Gótika

    A csúszó-mászó, belefeledkezve
    vállra omló hajadba, figyeli
    romolhatatlan, veszendő tökélyed.

    A senki néz.
    A semmi néz.
    Az ízeltlábú nézi a napot.
    A tört, a gyűrt, a szaggatott
    a kereket, lángolót, mozdulatlant.

    Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.
    A mindenség modellje, áll a templom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Megdicsőülésünk

    Mi elmult: könnyünk lágyan kente széjjel.
    Örök kutakba mélyült multunk vissza,
    s jövőnkben is csak tünt időknek titka
    fog fölbuggyanni, hogy ha még megéljük.

    A testünkön sok méltatlan csapásnak
    nyomán kinyíló tűzpiros virágok
    örök csodáknak ködlik illatát ott,
    hová a durva kéznek ökle pattant.

    Ha zendülünk és hátat fordítunk is
    az angyaloknak, bús imádkozás csak
    e lázadás, – hisz hátunk íve fáradt
    lejtésű, mint a múló hullám habja.

    Mi daccal rejtjük el makacs fejünk, míg
    a lábunkon lefut szivárgó szirma
    a tűzvirágnak. Egyre fogy, beissza
    a vért a por! Vacogni kezd a térdünk;

    védő kezünk is lassankint lecsusszan
    s egy messzi menny sebünkön átviláglik, –
    most nézzetek ránk s lássátok, ki áll itt:
    mert láttatok már minket s ezt a percet!

    Forrás: Lélektől lélekig – Pilinszky János versei

  • Pilinszky János: Bordal

    A nyár elé, a kert fölé
    kikötve áll a rózsa,
    és ráhanyatlik szótalan
    a rabtartó karóra.

    A fűzfaág is, levele
    még egy se hullt a porba,
    s tenger szemét örökre már
    szeszélyesen lehunyta.

    Tünődve én is hallgatok,
    sötéten egymagamba,
    mind eltökéltebb bánatot
    löttyintve poharamba!

    Kimondhatatlan egyedül,
    apátlan és anyátlan,
    megannyi tompa áldozat
    hervadozunk a nyárban.

    Forrás: Lélektől lélekig – Pilinszky János versei

  • Pilinszky János: Pont és haza

    Az ördög limonádét hörpöl.
    Akik bort, csupán szerencsétlenek.
    A nyomorultak arca elmosódik,
    az ördögé mind fényesebb, mind rajzosabb.

    Övé a pont és minden egyenes,
    mindaz, ami áttekinthető.
    Az igazak homályban kóborolnak,
    de épp ezért egyedül ők,
    az elveszettek találnak haza.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Hommage à Paul Verlaine

    „Egyetlen óriás ütés
    a hold. Halálos csönd a magja”,
    s a csöndességben valaki
    a hamunémát nagyon lassan
    fölmutatja. Igenis, fölmutatja.

    A zongoránál Mozart, hátradőlve.
    Csend, csend, csend, csend,
    s a zongora alatt
    egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
    nem harmatcsepp, egy könnycsepp.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Két szonett

    I

    Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
    vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
    körülkerít a farkasok hada,
    hogy fölkoncolja hitvány testetek.

    Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
    a végítélet nektek: harsona
    örök pokolra ébresztő szava,
    – az ördög fújja, lelketek felett!

    Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
    és eltaszítva tudni: el nem éri
    a bűvös szférát az, ki kárhozott.

    És bár lehettél volna, mint az angyal,
    időtlen malmot nyomni lesz sorod,
    mert földre buktál zúzott, sáros arccal.

    II

    De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
    S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
    a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
    a csábító, – te megcsalt, árva testvér!

    Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
    a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
    és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
    ki lángra gyújt, fülünkbe zúgva zengvén:

    Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
    ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
    de tartsatok ki, átölelve tartva

    a koldusabbat, azt, ki összetépte
    az életét, – mert ez segít a partra,
    és ez tanít a drága szóra: béke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gizgaz

    Fű van. Nappal meg éjszaka.
    Tegnap valaki azt mondta: „gyere,
    gyere ide”, s én odamentem,
    haladva a gizgazos talajon.

    Éjszaka félek. De a reggel
    még akkor is melenget és lebegtet,
    ha szótlanul és mozdulatlanul fekszem.

    Ruhám puha és ismerős.
    De ruha nélkül
    fázom és parányi vagyok.

    Ha vezetnek, biztosan járok.
    Egyedül bizonytalanul.
    Mégis ilyenkor szinte röpülök,
    ha félek is, hogy elveszek a fűben.

    Forrás: Lélektől lélekig