Címke: pillanat

  • Kosztolányi Dezső: Vigyázz

    Vigyázz.
    Ez a nagy pillanat.
    Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
    már tárja kezét, most lát legelőször,
    rád néz,
    és elviszi majd az arcod, a hangod,
    s őrzi.

    Lélek csak az ember a többi
    emberek lelkében,
    törékeny gondolatokból faragott,
    száztitkú, halovány emlék,
    mely néha a fellegekig magasul.
    Légy méltó e testvér
    áhitatos várakozására,
    s remegjen át a tudat,
    hogy most történhet valami,
    ami még nem volt,
    mióta áll a világ,
    s Isten kezében se reszketett úgy
    sáranyagod, mint most
    az ő kezében,
    ki megteremt igazán,
    fényből, szeretetből,
    Ő a te rokonod,
    Ő, a te Urad, Istened.

    Nézz rá,
    büszkén s alázatosan is,
    mint aki megszületett és aki meghal.
    Ne félj.
    Röpítsd feléje a te életed
    s egyedülvalóságod, mely neki
    oly idegen,
    hogy beleborzong
    és megért.
    Légy őszinte, tiszta, bátor.
    Adj példát.
    Szemvillanás csak, s kész a bűn,
    és az örökre tart,
    örökre büntet,
    öngyilkos haraggal,
    és összetöri az emlékedet,
    téged.

    Ne hazudj.
    Ne halj meg.
    Élj benne.
    Ez a nagy pillanat.
    Vigyázz.

    Forrás: Kosztolányi Dezső

  • Gyóni Géza – Örökre

    Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
    Ne búsítsd senkinek szívét,
    Mondd te csak azt, hogy – most szeretlek,
    Mert a jövő perc nem tiéd.

    Örökre… bús, tréfás, hazug szó.
    Isten ajkára illik az.
    Egy percre, míg egy csók elcsattan
    Leányajkon csak ez igaz.

    S ne is kívánd e szót: örökre!
    Vesd meg, ki mondani meri.
    A végtelenséget csúfolja,
    Mert nincsenek csak percei.

    Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
    Csak azt ígéri, mit megád.
    Örökre… csak a vértelenség
    Kendőzi ezzel önmagát.

    Ameddig ajkad csókol, éget,
    Ameddig szítja lángomat
    A férfi-ajkon ez igaz csak
    És hazudik, ki mást fogad.

    Vesd meg, ki így susog: örökre.
    Szeresd, ki csókol s nem ígér.
    Örökre szánt fanyar kötésnél
    Egy csókterhes perc többet ér

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Bashō-hommage

    Virágom szirmán
    Vízcsepp: pillanat-gyémánt!
    Most gazdag vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Az emberi állapotról

    bizakodj — lévén
    helyzetünk mindenkor a
    l e g pillanatnyibb

    Forrás: Lélektől lélekig

    Fodor Ákos, haiku, létállapot, idő, pillanat

  • Tóth Árpád – A hídon

    Ennek az őszi napnak aranya
    Még a miénk; a budai hegyek,
    A hídon túl, nézd, mennyben szállanak,
    S a híd is úgy lebeg,

    Kitártan, a két égő part fölött,
    Mint végtelenbe készülő madár,
    Mely a búcsúzó lendület előtt
    A fényben még megáll,

    Acélfőnixként, mozdulatlanul,
    S mi, szárnyai közt, boldog utasok,
    Valószínűtlen tájról álmodunk,
    Hová röpítni fog.

    Ó, irreális, édes pillanat
    Ez itt a zúgó, vén folyam felett,
    Minthogyha most először állanék
    A híd ívén veled,

    És most keresném első hangjait
    A tóduló, de ki nem mondható
    Vad, ifjú szónak, melyből az dadog,
    Hogy élni, élni jó,

    S melyet mikorra elsóhajtana
    A reszkető és forró földi száj,
    Egy egész elmúlt élet hirdeti,
    Hogy élni, élni fáj.

    Jaj, máris – látod? – húny a nap, nehéz
    Traverz-vasakká lomposul a híd,
    S döglötten veti a két partra szét
    Bús főnix-szárnyait.

    Az őszi napnak édes aranya
    Elsápad a hideg hegyek felett,
    S elejtjük ezt a drága percet is,
    Mint ág a levelet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Kék madár – zöld fák

    A mesebeli madarat
    elfogjuk olykor, hogy utána
    úgy dönthessünk: legyen szabad.
    S szorosan az ablakhoz állva
    eresztjük el a messzi ég
    felé, mely húzza ismerősen —
    s akkor a madár színe kék.
    Csak akkor. Mindig eltűnőben.

    Nincs más, csak ez a pillanat,
    mely tollait kékkel befújja,
    hiszen pihéin átszalad
    a sugárzó mennybolt azúrja
    és hiteti, hogy élni szép:
    van Kék Madár, mely visszaszállhat!
    S engedek én is kicsikét
    az illúzió igazának,

    hisz ez a szárnyalás visz el
    a boldogsághoz, mert iránya
    cikcakkos, tört íveivel
    ráröpteti szemünk a fákra,
    s meglátjuk végre a csodát,
    mit addig is kínált az ablak:
    zöldellnek, zöldellnek a fák!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Muhammad ibn Hazm al-Andaluszi: Szerelmes versek

    Ismerősöm a tél derét
    vizsgálta halántékomon
    s megkérdezett: — „Hány éves vagy?”
    Mire én: — „Életem nem volt
    sokkal több mint egy pillanat.
    Ez jól átgondolt válaszom.”
    — „Hogy-hogy?” — szólt ő. — „Nem értelek.
    Magyarázd meg e keserű
    szokatlan információt.”
    — „Nagyon szerettem egy leány” —
    mondtam —, „s egy őszi délután
    arcon csókoltam hirtelen.
    Ahányszor visszagondolok
    a csókra, azt érzem, hogy e
    kis, gyors csók volt az életem.”

    Forrás: Lélektől lélekig — Faludy György fordítása

  • Káli László – Aznap…

    Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
    madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
    mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
    valami sosem hallott dallamra, és akár csak
    papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
    és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
    Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
    láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
    Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
    könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
    a magasban, fenn, a felhőtlen kékségben, mert
    boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
    a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
    a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
    s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
    föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
    engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
    Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
    nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
    az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
    Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
    És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
    pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
    nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
    fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
    vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
    Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
    megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Tiszavirág

    Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
    Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
    Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
    Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.

    Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
    Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
    Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
    De kérész életem te meg nem értheted.

    Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
    Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
    Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
    A pillanatnyi létről ódákat daloltok.

    Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
    Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
    Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
    Szívedből egy darabot már így is elviszek.

    Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
    Nászom után életem a víznek adom.
    Könnyet se hullajts, majd jövök…
    Életem a létben így – általad – lesz örök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskás Kolozsvári Frederik – Üzenet

    élj a pillanatnak mindig
    csak az itt és most a fontos
    a múlt rég elmúlt már
    a jövő oly messze még
    s a holnapok lassan tegnappá válnak
    ha nem a mostban élsz

    élj és örülj az életednek
    örülj a természetnek
    a mindenségnek
    a határtalan szeretetnek
    mely téged is elborít

    érezd át
    légy boldog
    szűnjön meg minden más
    töltsön el a hála érzése

    csak ma szeress és tisztelj
    mindent ami él
    ok nélkül

    ne félj
    nincs halál
    csak változás
    semmi sem tűnik el
    csak átalakul
    megújul
    újra meg újra

    engedd hogy elérjen
    a változás szele
    és repülj vele
    hisz te is szél vagy

    Forrás: Lélektől lélekig