Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.
Vágynak ők is,
árva lelkek,
a napér.
Lámpa füstöl
hosszú füsttel
olykoron.
Hull az ágyra
fekete hó,
a korom.
Künn az ajtó,
bús sóhajtó,
nyekereg.
Tompa hangon
rí a gangon
egy gyerek.
Ülnek-ülnek
az ágyaknál
csendesen,
gondolkoznak
régi, rút
emlékeken.
Egy se tudja,
hogy mi bántja,
mit akar?
Kóc a fésűn,
a fejükben
zűrzavar.
Forró ujjuk,
mely sok férfit,
szívet ölt,
most fázósan,
fényes tűvel
inget ölt.
A gavallér –
aranytallér
hova ment?
Porlad ő is,
mint a szívük
odalent.
Hervadt ajkuk
csókos álmot –
sírva kér.
Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.
Forrás: MEK
