https://verskucko.com

Címke: Puskin

  • Alekszandr Puskin: Téli utazás

    Fáradtan ragyogva játszik
    a felhőn a holdsugár,
    bús, hideg fényében ázik
    és búsul a néma táj.

    Trojkám repül a derengő
    éjszakában a havon…
    Egyhangúan cseng a csengő…
    Bóbiskolok, álmodom.

    És nótára gyújt a jámscsik.
    Ó, hazai, szép dalok!…
    Boldogságról szól az egyik,
    a másik meg sír, zokog.

    Tűz sehol se! Mindenütt csak
    hó és árny és szürkület;
    közelednek, maradoznak
    a csíkos mérföldkövek.

    Megyünk… Nina, holnap, ó, már
    holnap látlak, kedvesem:
    ülünk majd a kandallónál,
    szívünk csordult szerelem.

    S ha az óra éjfelet ver
    nagylustán, és a megúnt
    vendégsereg lassan elmegy –
    végre ketten maradunk!…

    Visz a szán… Bókol a jámscsik
    a bakon. Hallgat a táj.
    Fáradtan ragyogva játszik
    a felhőn a holdsugár.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Stancák

    Láttátok, mily gyengéd a rózsa,
    e szép nap bájos gyermeke,
    amikor szirmait kibontva
    a Szerelmet másolja le?

    Szemünk előtt zsendül csodássá,
    olyan, mint Eudoxia,
    tavasz múltán se vár halál rá –
    sokáig kell virulnia.

    De sajna, szél s orkán cibálja!
    A tél e durva kölykei
    fölöttünk zúgnak nemsokára –
    víz, föld, lég őket rettegi.

    S nincs már virág, meghalt a rózsa!
    A szerelmek szép gyermeke
    hervadt-fakultan hull a porba –
    s minden boldog napunk vele.

    Eudoxia! Jöjj, ne lény rest,
    használd ki minden szép napod!
    Megöregszünk – s szívünk nem érez
    szerelmi lángot, csak fagyot.

    (Baranyi Ferenc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: (Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén)

    Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
    parázslik még a régi tűz talán,
    de ne bánkódjon híve szenvedésén –
    úgy bántana, ha szomorítanám!
    Szerettem szótlanul, semmit se várva,
    S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
    ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
    annak, ki önt szeretni fogja még.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin – Bocsásd meg a féltékenységemet

    Bocsásd meg a féltékenységemet,
    bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
    Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
    tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
    Mért akarod hódolóid körét,
    minden férfit magadhoz vonzani,
    s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
    hiún, áltatva fogva tartani?

    Bilincsed hordja szívem és agyam,
    biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
    s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
    amely körötted bókol untalan,
    nem látod búvó gyötrődésemet:
    felém nincs szavad, egy tekinteted,
    s ha menekülök a fülledt teremből,
    kereső szemed sosem fedezem föl!

    De ha egy más, forró, igézetes nő
    kétértelmű beszélgetésbe von,
    szeretetlen mosolyod szívbemetsző
    gúnyját rögtön itt érzem magamon.
    S ha versenytársam boldogságos-édes
    kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
    látom, ajka mily sértően remeg.
    Felelj: van joga rád neki? lehet?
    Midőn? Felelj, most hiába tagadsz!
    Éj s hajnal közt a kétszínű homályban,
    míg anyád alszik, könnyű pongyolában
    igaz, hogy kéjenc lovagot fogadsz?…

    De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
    oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
    felgyújtanak ajkad vad csókjai,
    s a lélek tüze csap ki szavaidból…
    Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
    sohase gyógyít ki a nevetésed!
    Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
    Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
    hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!

    (Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Exegi monumentumok

    (Dsida Jenő fordítása)

    Emléket állítottam szürke üszkén
    az életnek, mely lassan elkopott:
    egekbe szökken s felülmúlja büszkén
    a híres Sándor-oszlopot.

    Nem múlok el, ha testem porrá vedlik,
    hárfaként zengő lélek leszek én,
    dicsfény övezi arcom, valameddig
    egy költő él a földtekén.

    Orosz földön majd legendák keringnek
    nevem felől, amikor eltűnök,
    megértenek a lengyelek s a finnek
    s a pusztán élő kalmükök.

    Rólam beszélvén, milliók zokognak,
    mert gyermekem a bús, férges paraszt,
    mert szabadságról zúgtam zsarnokoknak
    s hallottam minden jajt, panaszt.

    Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa.
    Mindegy a bók s a gáncs, egyforma rút,
    s dobd vissza, mit a senkik szolga
    mancsakínál: a babérkoszorú.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig