https://verskucko.com

Címke: ragaszkodás

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.
    Mellkasodon szépen elalszom
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.
    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.
    Áldom testedet ma
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!
    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.
    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.
    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsont-dísz,
    füled kanyargói édes labirintok!
    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!
    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Apa, anya hazajöttek

    Anya, apa hazajöttek,
    fáradtak, mert este van.
    Azt kérdezik: féltél, fáztál
    idehaza, kisfiam?

    Anya simogat és csókol,
    kérdezgeti: hogy vagyok?
    Én meg mondom: hogyha megint
    elmentek, hát meghalok…

    De ha mégis tovább élek,
    és én is felnőtt leszek,
    hogyha én is gyárba járok
    keresni a kenyeret:

    magamhoz veszem a kulcsot,
    és az ajtót becsukom,
    akkor aztán másszanak ki,
    ha tudnak, a kulcslyukon!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled
    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek
    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szeress jobban

    Régi fínom mandolínon
    sír fel a poéta ríme,
    felgyűlt kínom kell kirínom,
    tremolázva kezdem íme,
    „Szeress jobban!” ez a címe.

    Nincs édesség a világon,
    minden mérges és kesernyés,
    nincs édesség, csak a szádon,
    édes, mint a mannapergés,
    köszönöm és százszor áldom.

    Nincs nyugta az én fejemnek,
    hajtsam bárhová, felretten,
    csak a térdeden pihen meg,
    a te forró lányöledben,
    ó, engedd, hogy odahajtsam.

    Nincs az én lázamra balzsam,
    nem segít tátrai ózon,
    az egyetlen balzsam ott van
    a te jó, jó illatodban,
    jobb, mint a tátrai ózon.

    Nincs semmiben megfogóznom,
    nincs vessző, se kő, se korlát,
    vakon és félrevezetve
    nézem az éjszaka torkát,
    hadd fogózom a kezedbe.

    Csókolj meg és szeress jobban
    és csókolva és szeretve
    végy öledbe és kezedbe,
    gyógyuljak meg illatodban.

    Csókolj meg és szeress jobban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát
    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: SZERETLEK

    Szeretlek, ahogy szeretem az esőt, a hóesést,
    a vihart, a táncot és az utazást,
    ahogy jó álmaimat, reményeimet,
    ahogy a folyókat, patakokat, tengereket, óceánokat szeretem,
    ahogy a titokzatos hegyeket, dombokat, végetnemérő utakat,
    szeretlek, ahogy ősszel a mustot és a szőlőt, a bort szeretem,
    ahogy a nyár legfinomabb gyümölcsét, a körtét, a meggyet
    szeretem.

    Szeretlek, ahogy a jóságot és a hűséget szeretem,
    szeretlek, ahogy a vakmerőséget és a dacot szeretem,
    szeretlek, ahogy a harcot és az igazságot szeretem!

    Szeretlek, ahogy a tavaszt szeretem,
    nyíló, rügyező gyümölcsfákat áprilisban,
    ahogy a nyarat szeretem, és az ősz szomorúságát,
    a vadgesztenyék illatát szeretem,
    szeretlek, ahogy a gyertyák sistergését,
    szeretlek, ahogy az eget szeretem, amikor a szél felkorbácsolja
    sötétvörösre a látóhatárt,
    ahogy a hidakat szeretem, a várakat és a harangzúgást.

    Szeretlek, ahogy a tücsökciripelést szeretem,
    ahogy az őzek, szarvasok szökkenését,
    díszes fácánok repülését szeretem,
    ahogy a harmonikaszót és a vad dobpergést szeretem.

    Szeretlek, ahogy az őserdők bujaságát és gazdagságát
    szeretem,
    ahogy az Antarktisz örök jegét szeretem,
    szeretlek, ahogy a világ legpompásabb vízesését,
    ahogy a földgolyó belsejét szeretem,
    szeretlek, mint a természet egészét,
    mint a völgyeket, sziklákat, sivatagokat,

    Szeretlek, mint minden tiszta élőlényt ezen a földön,
    ahogy a mindennapi kenyeremet szeretem,
    ahogy a mézet, mákot, fűszereket és a tejet szeretem,
    ahogy a vidámságot szeretem,
    nyár közepén a tarló és a szalmakazal illatát szeretem,
    ahogy a vadvirágokat, lucernát, piros csipkebogyókat,
    vadkacsákat, halakat szeretem,
    amikor bolondosan a folyóba buknak,
    szeretlek, ahogy az éjszakákat szeretem,
    szeretlek, ha ébren vagy és amikor énekelsz,
    amikor fütyörészel,
    szeretlek, amikor nevetsz,
    még soha senkit nem láttam így nevetni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: SZERESS ENGEM!

    Szeress engem oroszlánkölykök erejével,
    tigrisek ügyességével, vad szenvedélyességével,
    szeress engem szibériai medvék jóságával,
    szeress engem, mint az eszkimó-kutyák, kitartóan,
    szeress engem énekesmadarak mámorító dalával,
    szeress engem betöretlen, szilaj lovak akaratával,
    szeress engem bárányok ragaszkodásával,
    szeress engem bikaviadalra küldött bikák harci kedvével,
    szeress engem sovány, vándorló farkasok éhével,
    erdei rókák fürgeségével és ravaszságával,
    szeress engem elárvult vadkacsa anyja utáni vágyával!

    Szeress engem vándorkomédiás életimádatával,
    jókedvével, bolondozásával,
    szeress engem külvárosi muzsikus keserűen megpendülő
    hegedűjének bánatával,
    szeress engem a világjárók merészségével,
    szeress engem,
    ahogy számkivetettek vágyakoztak hazájuk után,
    szeress engem,
    ahogy kártya megszállottjai a szerencséjüket,
    ahogy madarak az erdőt szeretik,
    virágok és növények a földet, az esőt, a napfényt,
    szeress engem,
    ahogy tenger halai a tenger vizét,
    ahogy méhek a virágok kelyheit,
    szeress engem, ahogy pajkos gyerekek a játékot szeretik,
    ahogy Afrikában a feketék a táncot imádják, a dalolást,
    ahogy Rió de Janeiróban a nagy karneválon
    az élet és halál között lebegő táncot szeretik a mulattok
    és a bennszülöttek,
    szeress, mintha a világon nem volna senkid!
    Most nélküled telnek a sietős órák,
    mért tettél jót velem, mért dédelgettél,
    mért imádtál, akár egy istennőt,
    mért ragyogtak be csókjaid, azok a varázs-flitterek?
    Most, mint akit ostorcsapásokkal jól elvertek, jajgatok,
    a csókok nyomai kipirosodnak arcomon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Megátalkodottság

    Nem adom vissza:
    szemhéjam mögött őrzöm
    legszebb képedet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Féltés

    Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
    bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
    s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
    futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

    Csípősek már az álmatag reggelek,
    ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
    most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
    s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

    Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
    az esztendő festetlen, tiszta arcán.
    Kezem a kezedben mégis megremeg…
    egyszer elvisz tőlem korán… túl korán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A kutyám

    A kutyám
    halkan lépked lépteim után.
    Hőt, fagyot
    boldogan tűr értem, nem hagy ott.
    Szél ha tombol,
    jég ha ver, nem veri el nyomomból.
    Ő azért van, hogy kísérjen engem,
    négy év óta kísér, mint az árnyék.
    Ha nem volna, idegenül állnék
    a mezőn, a kék-zöld végtelenben.
    Hátranézek, ott van, mindig ott van,
    jön utánam halkan és nyugodtan.

    Nem kékvérű ősök ivadéka,
    a hűsége minden érdeme,
    meg hogy úgy néz a szemembe néha,
    mintha mindent, mindent értene.
    Le-lehajlok, hogy megsimogassam,
    ő hátára fordul erre lassan
    és ott érzem ujjaim hegyén
    dobogó kis szívét. Ó, szegény!

    Néha aztán – vannak külön utak –
    otthon kell őt hagynom, ez a sorsa.
    Ekkor ő, mint akit szívenszúrtak,
    leroskad a kapunál a porba.
    Ott találom, mikor visszatérek,
    akkor tér meg őbelé a lélek.

    Ó, hogy megörül,
    ha megérkezem!
    hogy ugrál körül!
    nyalná a kezem.
    Kaputól az ajtóig követ,
    ott megáll és hűség és remény
    csillog a szemén:
    hátha, hátha beljebb is jöhet?
    A bundája ázott, talpa nedves,
    de oly szépen néz rám. Jöjj be, kedves,
    jöjj be, ha ez neked gyönyörűség.
    Ne csalódjék a Remény, a Hűség.

    Forrás: Lélektől lélekig