https://verskucko.com

Címke: reggel

  • Radnóti Miklós: Decemberi reggel

    A vastag ég szobánkba lép
    és puhán feldőlnek tőle mind
    aprócska tárgyaink.

    Ó, vasárnap reggel, te édes!
    hat érdes reggel gondja ring
    s kiúszik ablakunkon.

    Mert hó ragyog kint és pehely
    szöszös pehelyre szálldos ujra,
    fehérre hófehér.

    Az utcai csenden át gyerek
    piroska orráról beszél
    sok gyöngyös szippanás.

    Ó, lassú ébredés, óra
    csengése nélkül, jó piszmogás
    és hűvös, tiszta ing.

    S mint a szabadság szerszámai,
    csendben várnak ránk léceink
    mélázó szíjaikkal.

    Az ég a földig ér!
    vonulj a hallgatag erdők felé,
    komisz jövőd úgyis kisér
    és sorsod úgyis lankadó,
    mint holtrasebzett őzeké.

    És holnap már lehet,
    hogy utólszor tétováz ajkadon
    elillanó lehelleted
    s halott arcodra sávokat
    a hulló bombák árnya von.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Jókai Anna – Apokrif imák ~ alkalmakra

    Reggel

    ma még minden megtörténhet
    ami tegnap sem történt meg
    most még jövő ami estére a múlt
    kecsegtet a jelen teli van a pult
    most még gyúrható ami estére bekövül
    kibújtak a tervek álmom fátyla mögül
    Kettős ingembe hál’ Isten visszatértem
    tegnapi tudatlan: talán ma megértem

    Délben

    amit elkezdtem, be kell azt fejezni
    amit tanultam, ki kell azt fejezni
    ami téveszme, le kell azt fejezni
    csak el ne siessük
    csak le ne késsük

    Este

    most már odaát várnak
    nyílnak-kattannak a zárak
    hét ajtó hét küszöbén
    merre futsz, hova jutsz, kicsi én?
    szomorú, szomorú ami lett
    elszakadt, elszaladt az a tett

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Székely János: Reggel

    (1961)

    A felkelő nap sugara
    tornyokra és tetőkre lobban.
    Megsokszorozza önmagát
    a tükröző kirakatokban.

    Tűz hömpölyög az utakon,
    áradnak mindenütt a fények,
    de nézd, amott, a fák alatt
    a villanyok még mindig égnek.

    Pislognak még a villanyok.
    Szívósan és fáradhatatlan
    szűrik, szitálják sápatag,
    megkésett fényüket a napban.

    Éppúgy ragyognak, mint előbb,
    mikor elűzték a sötétet,
    de hát mit ér a pisla lény,
    ahol maga a nappal ébred?

    Mivégre ott a lámpasor,
    ahol az ég felizzik lassan,
    és minden fények ősoka
    jelenti jöttét a magasban?

    Elnézem, mint sárgállanak,
    haldokólnak az őszi lombbal.
    Tűnődve nézem lényüket,
    sután és némi fájdalommal:

    Hát én? Nem égek hasztalan?
    Jaj, szóljatok reám, ha úgy van,
    ha tán fölösleges vagyok,
    hogy észrevétlen kialudjam.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek